Külpol
Általános sztrájkot helyeztek kilátásba a román egészségügy dolgozói
Az orvosok fizetése felment, a többieké le.
Nem igaz, hogy „aki megnyeri a választásokat, az mindent megtehet” – Megint tízezrek tüntettek Szlovákiában
„Ki kell állni a média szabadságáért. Nemcsak igazságos rendőrséget, bíróságot és hivatalokat akarunk, hanem igazságos és független médiát is, amely nem a politikusok szolgája.”
Új-Zéland kiakadt, elege lett abból, hogy folyton lefelejtik a világtérképekről
Ezért most kampányt indít az ország.
Hivatalosan is megszűnt egy terrorszervezet: a hatóságok tovább vadásznak rájuk
Az ETA nem kerülheti el büntetését.
Dorgálásra igen, kizárásra nem számíthat Orbán Viktor az Európai Néppárttól
Az EPP úgy véli, Orbán Viktorra nagyobb befolyást lehet gyakorolni a szervezeten belül.
Szövetséget kötöttek a török ellenzéki pártok, hogy alternatívát nyújtsanak Erdoğannal és pártjával szemben
2019 novembere helyett idén júniusban lesznek a választások.
Országos polgári engedetlenségi mozgalmat hirdettek Örményországban
Az ellenzéki vezetőt nem választották meg miniszterelnöknek, útblokádok jönnek.
FT: Kész az uniós javaslat, amellyel elgáncsolnák Orbánékat
A tervek szerint egyszerűbben lehetne felfüggeszteni a pénzügyi támogatásokat.
Kiakadtak az egyházak Németországban, mert a bajoroknál kötelező lesz keresztet kifüggeszteni az állami hivatalokban
A lakosok sem rajonganak az új rendelkezésért.
Veszélyben az iráni atomalku
Trump csak változtatásokkal maradna benne, Róháni nem hajlandó változtatni rajta.