Kedd este az Inga Kultúrkávézóban a Magyar Narancs könyvek sorozat három szerzője, Barotányi Zoltán (Konyhai kémia – Természettudomány a háztartásunk fortyogó laboratóriumában), Upor László (Majdnem lehetetlen – Az SZFE autonómiaharcának története) és László Géza (Barkácsolás a gazdaságirányításban – Kreatív gazdaságpolitikai döntések történetei) beszélgetett a tudományos ismeretterjesztés lehetőségeiről, valamint arról, miként lehet szórakoztatóan és közérthetően, mégis hitelesen átadni különböző tudományterületek eredményeit a laikusoknak. Ez már csak azért sem egyszerű feladat, mivel bizonyos diszciplínák megállapításai nemcsak a nagyközönség számára bizonyulnak nehezen befogadhatónak, de még a más tudományok művelőit is komoly kihívások elé állíthatják.
„Bizonyos tudományágak nemcsak a specializáció, de az absztrakció útján is eljutottak olyan területekre, ahová nemhogy a laikus nem tudja követni ezek művelőit, de azok sem, akik egy egészen más tudomány, szintén rendkívüli módon specializált ágát űzik” – fogalmazta meg a problémát Barotányi Zoltán már a beszélgetés legelején, hozzátéve, ennek okán kénytelenek vagyunk azoknak elhinni, hogy valóban komolyan vehető dolgokat állítanak egy bizonyos szaktudomány képviselői, akik maguk is ezen a szűk területen belül mozognak. Lapunk újságírója szerint éppen ezért a legizgalmasabb témákat feldolgozó, a tágabb közönség tájékoztatását szolgáló cikkek írásakor is tisztában kell lenni azzal, hogy némely szint mögé mi sem láthatunk be. Az pedig egy másik messzire vezető probléma, hogy egyes területek esetében azt sem könnyű érhetővé tenni, milyen kapcsolatban van az adott tudomány a mindennapi valósággal.
Upor László – aki matematikus diplomája megszerzése után fordult a színház felé – tudomány és valóság viszonyával kapcsolatban arról beszélt, ahogy a matematika kezdetekor a világ legkonkrétabb jelenségeit absztrahálták (egy tehén meg egy tehén az két tehén), úgy néhány ezer évvel később végsősoron az elméleti fizika sem csinál mást, mint egyenletekké fogalmaz bizonyos természeti törvényszerűségeket és jelenségeket. „A matematika ilyen módon is a valóságot írja le, és ezt nagyon nehéz elszakítani a saját filozófiájától, sőt a saját poézisétől” – jegyezte meg a FreeSZFE alapítója, aki a tudománynépszerűsítés legfontosabb komponenseiről úgy fogalmazott:
„Színházi emberként az a mániám, hogy mindennek a kulcsa a bevonódás és a személyesség.”
Barotányi Zoltán a tudomány és a valóság viszonyával, illetve a különböző felfedezések gyakorlati hasznáról gondolkodva azt is felvetette: nem mindegy, hogy laikusént melyik tudományágról hisszük el, hogy releváns. Arról nem is beszélve, hogy azok a politikai döntéshozók is laikusként szemlélik a különböző területeket, akik a felett diszponálnak, hogy mennyi pénzből gazdálkodhatnak az egyes tudományágak és iskolák, illetve hogy milyen kutatásokat finanszírozzon az állam. Az elméleti fizika esetében például akkor is kénytelenek vagyunk respektálni, hogy erre a tudományra épül minden technológiánk, ha az ezt alátámasztó matematikát egyáltalán nem értjük. De vajon elégséges ez?
„Nem kell rögtön az atombombára gondolni. A tévé, a mobiltelefon, a számítógép is ezen alapszik, ami egyben egészen jó érv arra, hogy miért is van szükség alapkutatásokra. Hiszen ez a sok dolog mind abból született meg, hogy leültek emberek, és matematikai képleteket halmoztak matematikai képletekre” – mondta Barotányi Zoltán, akivel ebben Upor László is egyetértett. Utóbbi hozzátette, szerinte azért van óriási szükség az alapkutatásokra, mert minden tudományos igazság addig igaz, amíg tágabb összefüggésbe nem kerül, amíg meg nem cáfolja egy újabb tudományos igazság. „Nem azért, mert addig tudományos hazugság volt, hanem mert limitált volt az a kontextus, amiben az igazság érvényes volt.”
László Géza szerint azért is jó, hogy a kutatókon kívül tudománynépszerűsítő munkák szerzői is foglalkoznak a tudománnyal, mert a tudósok nem feltétlenül a legalkalmasabbak arra, hogy beszámoljanak saját kutatásaik, esetleg más diszciplínák eredményeiről. „Engem ez bátorít arra, hogy merjek tudománynépszerűsítéssel is foglalkozni” – mondta Netvestor Kft. ügyvezetője, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint 30 éve a Magyar Narancs szerzője. Mint megjegyezte, a gazdaságtudományban is lehet példát találni arra: hamisan gondoljuk úgy, hogy a körülöttünk lévő valóság egyetlen elemét megváltoztatva, a ceteris paribus elve alapján el tudjuk érni a célunkat. Ez vált láthatóvá a kormány az árszabályozásával is, amiről kiderült, hogy a bizonyos termékekre kivetett átstoppal nem lehetett kézben tartani az inflációt. „Dermedten tapasztalták, hogy minden olyan terméknek, amire bevezették az árszabályozást, volt helyettesítő terméke, amiknek emelkedett az ára, és mivel hiányjelenség lépett fel a szabályozott árú termékeknél, ezért végül is mindenki kénytelen volt drágábban beszerezni az adott termékeket” – idézte fel László Géza, hozzátéve:
„Élőben is kísérleteznek rajtunk, és láthatóan nem is hagyják abba, pedig a kísérlet nem sikerült olyan nagyon jól.”
Barotányi Zoltán, a Konyhai kémia című kötet szerzője a tudományos kísérletek linearitása és megismételhetőségével kapcsolatban arról is beszélt, több olyan fejezet is van a könyvében, amelyekből az derül ki, hogy a főzés során ma már mindenki számára ismerős eljárások olyan kémikusok felfedezésein alapulnak, akik tulajdonképpen véletlenül kezdtek el foglalkozni egy adott jelenséggel. „A laborban vannak szabályok: nem iszunk, nem eszünk bele semmibe, nem szabad megnyalni dolgokat. Mint a tudománytörténetből kiderül, maguk a tudósok ezekről a regulákról nem tudnak. Ez a sok édesítőszer is annak köszönheti a felfedezését, hogy megnyalták őket.”
Upor László szerint éppen azért annyira érdekes a Konyhai kémia, mert a klasszikus tudományok elvárásaival szemben főzés közben gyakran előfordul, hogy nem sikerül kétszer ugyanazt az eredményt elérnünk, a kötet mégis képes megmutatni a viszonylagos állandóságot ezekben a meg nem ismételhető kísérletekben. A dramaturg mindezt saját területének tapasztalataival, a színház működésével is szemléltette.
„Kikérjük magunknak, ha a szerdai néző nem kapja meg azt, amit a keddi is megkapott, de közben fölháborodunk és halálra unjuk magunkat, ha egészen pontosan ugyanazt kapja”
– fogalmazott Upor László, aki szerint a művészeti kutatásnak is éppen az az értelme, hogy mindig mást és mást keverünk ki ugyanazokból az alapelvekből, miközben „lehetőleg nem orbitális igazságokra jutunk, hanem arra, hogy azt a bizonyos igazságot folyton keresni kell, még akkor is, ha a receptet 2500 éve már megírta egy Szophoklész nevű ember”.
