A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) beismeréssel felérő ötéves tervet adott le a 2025-2030-as időszakra: a saját közgyűlése elé beterjesztett szöveg tisztességgel beismeri a magyar futball szervezése körüli buktatókat. Az elmúlt öt év célja a piaci gondolkodás elősegítése is volt a sportszervezeteknél, ebből pedig elégtelent adott magának az MLSZ. Az okot tömören megjelölték: „A jelenlegi gazdasági környezet nem kényszeríti a sportszervezeteket a piaci működésre”.
A szövegben részletesen is kifejtik a helyzetet: „Ezen a területen nem történt előrelépés. A klubok a fiatal játékosok tudatos nevelése és értékesítése helyett inkább külföldről vesznek játékosokat. A fiatal labdarúgók külföldre történő értékesítésében a játékosok számát és összértékét tekintve is messze az utolsók vagyunk a régióban.”
Erre találták ki most azt, hogy a szövetségtől csak akkor kap pénzügyi támogatást egy NB I.-es klub, ha egy meccsen öt magyar játékos végig a pályán van, közülük pedig egy 21 éven aluli.
Erre az MLSZ-es javaslatra ráadásul a miniszterelnök is rámondta az áment.
A NER-esített magyar futball lényegének kiteljesedését épp Horvátországban láthatjuk mostanában demózva: Mészáros Lőrinc akkora tudásexportot hajtott végre, hogy ottani csapata, az NK Osijek kasszájából is nyomtalanul folyt el ilyen-olyan szűrőkön keresztül magyar állami pénz úgy, hogy a tényleges megtérülést sehol sem látni mögötte. Ebben a térségben ha feltőkésít valaki egy futballklubot, akkor már az erős motivátornak számító magas fizetések miatt is természetes, hogy kijön valami: Eszéken első körben dobogós lett a csapat, de a magyar bajnokság minősége is jelentősen javult az elmúlt tizenöt évben. Hogyne javult volna, hiszen az infrastruktúra – aminek fejlesztését az MLSZ most gyakorlatilag befejezettnek tekintette – szinte mindenhol kifogástalan az országban, a felnőtt csapatok európai szintű stadionokban focizhatnak, miközben a stabil anyagi háttér miatt jobb minőségű játékosok számára vált vonzóvá az NB I., mint mondjuk 2005-ben. A feltőkésítés ilyen-olyan módon állami eszközökkel történt: akár strómanok, akár állami szponzorok, akár államnak kedves cégek érkeztek a fociklubokhoz. Ezt kiegészítette a tao-rendszer, ami tulajdonképpen amolyan Stadler József-i módon történtő adóelkerülés, csak ez most épp legálisnak van mondva. A tőkésítés nemcsak stabil helyzetet okozott, hanem például azt is, hogy “gyanúsan” sokan akarták támogatni a felcsúti Puskás Akadémiát, aminek köszönhetően az 1500 lelkes falunak az egész magyar futballt megszégyenítő pénzügyi lehetőségei vannak.
Visszatérve a lényeghez: a beérkező pénz tehát javított a minőségen, de azt maga az MLSZ is észrevette, hogy ez úgy általában véve nem sokat segít a magyar futballon. Se a felcsúi akadémia, se a többi csapat nem igazán nevelt ki tehetséges focistákat, akik aztán külföldre szerződve nemcsak a főprojektként kezelt válogatottat erősítenék, hanem szép lassan el is lehet engedni a klubok kezét, hiszen a játékosüzletből már fent kellene tudnia tartani magát a többségnek, de legalább is kevésbé kéne a teljes működését arra építeni, hogy Orbán Viktor szereti a focit. Ez a szemléletváltás nem történt meg: a fiatal játékosok átlagos játékperce a 2020/21-es szezonban 79 perc volt, a 2023/24-es szezonban pedig 79,86 perc, de a magyar állampolgárságúak átlaglétszáma a pályán sem mutat különösebb eltérést. Azt pedig könnyű kisakkozni, hogy ha nincsenek ifjú magyarok a focipályákon, akkor nincs kit eladni a Real Madridnak nagy pénzért. Eredményeket nézve persze szépen fest, hogy a Ferencváros focicsapata évek óta kijut valamelyik európai kupasorozatba, de azt nem nehéz belátni, hogy a Fradi jó szereplése nem állami érdek. Kérdés persze, hogy létezik-e egyáltalán bármiféle állami érdek a futballban, de ha elfogadjuk, hogy ez a sport kiemelt projekt, akkor a cél csak a megtérülés lehet. Ha pénzben nem is, akkor abban, hogy a sport minél több hazai tehetségnek adjon kitörési lehetőséget. Ez jelenleg csak minimálisan és nagyon torz formában van meg: a klubok ugyanis a rendelkezésükre álló pénzből inkább külföldről vesznek játékosokat. Sokatmondó adat, hogy a 2010-es évek elejének talán legnagyobb “magyar focisikere” lett, hogy a Fradi 2014-be Angliába adta el a bosnyák Muhamed Besicset. Az NB I.-ben összesen 47 alkalommal pályára lépő focista karrierjét úgy követte az államközeli sportsajtó, mintha saját nevelés lett volna.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
