Szijjártó örül: van már közvetlen magyar-üzbég repülőjárat

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 19.

Külpol

Szeptembertől heti kettő, januártól három, 2025-től pedig négy járat közlekedik majd Budapest és Taskent között.

Vasárnaptól közvetlen légi járat köti össze Magyarországot Üzbegisztánnal, szeptembertől heti kettő, januártól három, 2025-től pedig négy járat közlekedik majd Budapest és Taskent között – szól a külügyi tárca jelentése.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Laziz Kudratov üzbég ipari és kereskedelmi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a sikeres előkészítő munka nyomán vasárnap megérkezik a magyar fővárosba a Qanot Sharq légitársaság első járata. A járatindításra tekintettel megnövelték a taskenti magyar nagykövetségen a konzulok létszámát, illetve meggyorsították a vízumkiadást, így az üzbégek az eddigieknél zökkenőmentesebben utazhatnak hazánkba, és ugyanez igaz fordítva is.

 
Laziz Kudratov üzbég és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter 2023. augusztus 19-én
Facebook /Szijjártó Péter
 

 

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Magyarországhoz hasonlóan Üzbegisztán is a nukleáris energiában látja a biztonságos, olcsó, megbízható ellátás garanciáját, és Taskent is új atomerőművet kíván építeni, ráadásul szárazhűtéses technológiával, amelyből a legjobbat magyar vállalat tudja biztosítani. "Megállapodás született arról, hogy amennyiben előrelépés történik a nukleáris projektben Üzbegisztánban, akkor a magyar szárazhűtéses technológia felhasználására kerül sor, amely több százmillió eurós közös orosz-üzbég-magyar nukleáris együttműködést fog jelenteni" - hangsúlyozta.

Ezután abbéli reményének adott hangot, hogy az új légi járat friss lendületet adhat majd a gazdasági kapcsolatoknak, s ezzel kapcsolatban üdvözölte, hogy a magyar gyógyszeripari cégek már megvetették a lábukat a közép-ázsiai államban.

A Richter immár két termékének helyi gyártásáról folytat tárgyalásokat, a Meditop pedig megnyitotta az irodáját és beruházásokat készít elő az országban. Hozzátette: az OTP egy közös befektetési alap létrehozásáról egyezett meg az üzbég állami beruházási alappal 100 millió dollár értékben. Jól halad az előkészítése a Taskent melletti különleges ipari övezetnek, ahol majd a magyar beruházók kedvezményes szabályok között működhetnek. Tudatta, hogy az év végére készen fog állni minden, és tucatnyi cég máris érdeklődik a lehetőségek iránt. A miniszter végül arról is beszámolt, hogy évente 170 üzbég diák ösztöndíjjal tanulhat a magyarországi egyetemeken, és erre legutóbb csaknem 800-an pályáztak.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.