Hamis tanúzásért felel Sebastian Kurz

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 18.

Külpol

Három évet is kaphat.

Hamis tanúzás miatt emeltek vádat Sebastian Kurz ellen pénteken. Az osztrák politikus, volt kancellár akár három év börtönbüntetést is kaphat, amennyiben a bíróság bűnösnek mondja ki októberben.

A Gazdasági és Korrupciós Ügyészség (WKStA) szerint Kurz az osztrák parlament előtt tett 2020 júniusi vallomásában alábecsülte a szerepét az osztrák állami vagyonkezelő holding, az ÖBAG vezetője, Thomas Schmid kinevezésében.

Kurz 2017-től 2021-ig állt Ausztria élén kancellárként az Osztrák Néppárt (ÖVP) színeiben. A Szabadságpárttal az Ibiza-botrány után szakítottak, ezután nyomozásra került sor, amiben SMS-ek is előkerültek. Ezekből az is kiderült, hogy Kurz nagy szerepet játszott Schmid pozícionálásában.

Kurz a X-nek nevezett Twitteren reagált a hírre, fenntartva ártatlanságát: „Nem igazán meglepő, hogy az ügyészség 30 felmentő tanúvallomás ellenére úgy döntött, vádat emel az ügyben.”

Nem csak a kancellár, de Bernhard Bonelli kabinetfőnök és Bettina Glatz-Kremsner egykori ÖVP-alelnök is vád alá került.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.