Von der Leyen: 7,4 milliárd euró gyűlt össze a vírus elleni küzdelemre

  • narancs.hu
  • 2020. május 4.

Külpol

Az adományozók között van Madonna is, aki 1 millió dollárt ajánlott fel a kezdeményezéshez.

Adományozók 7,4 milliárd eurót (mintegy 2612 ezer milliárd forint) gyűjtöttek össze a koronavírus-járvány elleni küzdelemre, mindenekelőtt oltóanyag, továbbá egyéb gyógyszerek kifejlesztésére, valamint a tesztelésre – jelentette be Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn az Európai Unió és az Egészségügyi Világszervezet online nemzetközi donorkonferenciáját követően.

Von der Leyen kijelentette: az elért eredmény rendkívüli, ugyanakkor meg kell kezdi további erőforrások mozgósítását is. A kezdeti 7,5 milliárd eurós célösszeg nem elegendő ugyanis a koronavírussal összefüggő egészségügyi eszközök gyártásának és szállításának biztosításához.
Az Európai Bizottság ennek gördülékenysége érdekében együttműködési keretet javasol, hogy az oltások, a gyógyszerek, a diagnosztika és a tesztelés terén elért eredményeket és előrehaladást közös hozzáféréssel irányítsák és felügyeljék. Az együttműködési keret célja az érdekelt ipari szereplők, a kutatók, a szabályozók és a nemzetközi szervezetek összegyűjtése a kutatástól a gyártáson át a szétosztásig.

Elmondta, az uniós bizottság május végéig veszi nyilvántartásba a felajánlásokat, a támogatások pedig közvetlenül a kedvezményezettekhez kerülnek majd. A kedvezményezettek ugyanakkor nem egyedül, hanem a közös felügyelet mellett dönthetnek az adomány felhasználásáról.
"A közös kötelezettségvállalásunk, hogy minden a koronavírus elleni új oltást, diagnosztikai eszközt és gyógyszert globálisan, megfizethető áron elérhetővé tegyünk függetlenül attól, hogy hol fejlesztették ki azokat – fogalmazott.

Az Európai Bizottság megerősítette azt az információt, hogy a popénekes Madonna 1 millió dollárt ajánlott fel az adományozó konferencia keretében.
A koronavírus elleni küzdelem jegyében, az Európai Bizottság kezdeményezésére hétfőn rendezett világszintű adományozó konferencia célja az volt, hogy legalább 7,5 milliárd euró gyűljön össze olyan diagnosztikai és kezelésekhez szükséges eszközök, vírustesztek, gyógyszerek és vakcinák fejlesztésére és gyártására, amelyek segítségével legyőzhető a koronavírus és megállítható a világjárvány.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”