Budapest100: önkéntes „házkutatókat" keresnek

  • - legát -
  • 2022. január 13.

Lokál

Bűnjelek nem kellenek, tárgyi bizonyítékok annál inkább. A határidő: január 16., vasárnap éjfél.

Az idei Budapest100 eseménysorozatot május 14-15-én rendezi a KÉK–Kortárs Építészeti Közont, témája pedig a budapesti Várnegyed lesz. Amint felhívásukban olvasható, céljuk nem kevesebb, mint hogy bizonyítsák, a budai Vár polgárvárosa „ezernyi történettel és látható történelemmel rendelkező élő városrész, ahol minden létező ház érdekes lehet”.

„Bemutatjuk az itt élők történeteit a Bécsi kaputól a Dísz térig, a Tóth Árpád sétánytól a falak mentén kanyargó lépcsőkig, és azt is, milyen a modern élet az évszázados falak között” – írják felhívásukban, külön hangsúlyozva, hogy

a Vár mindenkié.

„A kövek és az évszázados téglák találkozása a betonnal olyan építészeti örökség, amiről közösen szeretnénk beszélgetni. Mire vár a Vár? Ez itt a kérdés, amire az itt élők, mint a polgárváros lakói, a turisták és sokféle szakma együtt keresi a választ a régi utcákat, az egykori ostromok nyomait és a városra nyíló pazar panorámát csodálva. Csatlakozzatok a Budapest100 önkéntes programjához és vegyük be a Várat együtt!” – olvasható a rendezők közleményében, akik egyúttal  olyan önkénteseket keresnek, akikre az előkészületektől egészen a rendezvény megvalósításáig számíthatnak a kutatásban, a programszervezésben, a lakókkal való folyamatos kapcsolattartásban, illetve épületfotózásban.

Aki kedvet érez mindehhez az ennek a kérdőívnek a kitöltésével jelentkezhet

2022. január 16-án (vasárnap) éjfélig.

Ahogy a felhívásban olvasható: a jelentkezés kiváló kapcsolatépítési, publikációs és megjelenési lehetőséget jelent, ami ráadásul igazolható önkéntes munka, egyúttal szakmai gyakorlat is. A részletekről itt olvashatnak.

(Címlapképünkön: Az Úri utca 1970-ben; Fortepan/Szabó Lóránt)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.