Föld és ég - Utazás a Balaton körül

Bárhol állunk meg az északi vagy déli parton, mindig találunk valami ismerőset és valami újat. Körbejártuk a tavat, amiről azt hisszük, mindent tudunk róla.

Ez a balatoni glamour, kíméletlenül letérkövezett közterek, üvegfalú, trendi éttermek, nagy kikötő, benne a lezseren elegáns vitorlázókkal, miközben az uniós források elapadhatatlan csobogását halljuk. Formatervezett kis világ, kilátás a jövőbe, ilyesmi szlogeneket mondogatunk magunk elé, amikor Cserép László belekezd a füredi múlt elmesélésébe.

Balatonfüred, kultúra, kikötő

Az önkormányzat művelődési osztályának vezetője megszállottan sorolja az emlékeket az első magyar nyelvű kőszínháztól a szívkórház illusztris vendégeiig, aztán tovább, az évtizedes kultú­ra­szervezői munka alatt felhalmozódott anekdotákat, hogy például Hubay Miklós anyja azokat a dalokat énekelte az írónak, amiket Füreden tanult az ablakon kihajolva nótázó Blaha Lujzától. Meg az is volt, hogy Tolnai Ottó megkérdezte, miért nincs Kosztolányinak emléktáblája, mire ők rögtön… és így tovább.

Most ezzel a múlttal próbálnak valamit kezdeni. Vegyük például Krúdyt, akinek „három szenvedélye volt: a sóstói fürdő Nyíregyházán, az őszi napok Balatonfüreden, a harmadik pedig a villásreggeli” – ahogy Praznovszky Mihály mondotta volt. Erre fel az önkormányzat szorgos munkatársai elindítottak egy hagyományt: egy őszi reggelen 6-7 fogásos, másnaposoknak való villásreggelit rendeznek, felolvasással körítve. A turizmus és a kultúra összekapcsolása két évtizede tudatos törekvés Füreden, és ebben verhetetlenek is a környéken. Jövőre sok egyéb mellett Krasznahorkai-konferenciát és Jovánovics retrospektív kiállítását tervezik, ezek bárhol eseményszámba mennének. A Vaszary-villában kétemeletes galériát alakítottak ki, látogatásunkkor két kiállítás állt: Jean Cocteau fotói Picassóról a mester grafikáival, illetve Capa mindenféle fotói. Utóbbi a Nemzeti Múzeumból érkezett, de adnak a presztízsre: ha át is vesznek anyagokat, igyekeznek változtatni rajta, valami újat hozzárakni. A következő években többek között a bezáró Szépművészeti Múzeum anyagából szemezgetnek majd.

A kulturális intézmények – Vaszary Galéria, Jókai-emlékház, helytörténeti gyűjtemény, Kisfaludy Színház – üzemeltetője, a Cserép László vezette nonprofit kft. tavaly 30 ezer fizető látogatót hajtott fel. De sok az ingyenes program, és a környéket is ellátják kultúrjavakkal. „Ha már itt van az a spanyol gitáros, akkor miért ne lépne fel Paloznakon is, nem?” Cserép és stábja egyszerre próbál megfelelni a helyi közönségnek, a turistáknak és a szakmának, és ez kétkedésünk ellenére sem tűnik lehetetlennek, hiszen adott hozzá pénz és akarat.

Kulturált szórakozás

Fotó: Varga György / MTI

 

Monoszló, bebírók, barátok

A Káli-medencéből visszanézve Füred valóságos metropolis. Monoszló zsákfalu, a csöndet csak percekre törik meg a quadok nyergében ficánkoló fiatalok; de ha jól érzékeljük a közhangulatot, ők hamarosan rituális kivégzésen vesztik életüket. Vendéglátónk az elmúlt évtizedekben nagy állami cégeket vezetett, jelenleg leginkább azzal foglalatoskodik, hogy az őzeket és a nyulakat távol tartsa a veteményesétől. Felesége megbeszéli a pálinkás asszonnyal, hogy abból a jó vegyesből hozzon holnap a piacra. Idilli a kép, de aztán felvilágosítanak, hogy a bebírók – ahogy errefelé a jöttmentet mondják – és a helyiek együttélése illúzió, ez két külön világ. Egyre több házat vesznek meg budapestiek, akik egymással remekül összebarátkoznak, átjárnak a másikhoz, közösen kirándulnak, de a falu másik élete, a fogyatkozó, zömében idős helyiek párhuzamos univerzumban élnek, a kettő között nincs érintkezés. „Eleinte azt hittük, hogy nagy haverok leszünk mindenkivel. Beletelt pár évbe, mire rájöttünk, hogy csak az kedves velünk, aki munkát szeretne, vagy eladna valamit.” A betelepülők nagy száma viszont csak még vonzóbbá teszi a környéket, hiszen ha egy budapesti értelmiségi házat vásárol, nagy eséllyel talál a környéken régi vagy új barátokat.

A káptalantóti piacot nekik találták ki. Celebek és külföldi turisták áramolnak a gusztusos és drága portékák között. Minden kézműves, bio és prémium, valahogy mégsem érezzük kényelmetlenül magunkat. Jellemző, hogy ez a rengeteg embert vonzó, önszerveződő hely nem tudta kiharcolni magának a szükséges engedélyeket, a szervezőt évek óta bírságolják rendületlenül.

Rizapuszta, termelés, történelem

Káptalantóti után alig iramodunk neki, hirtelen lefékezünk, amikor balra meglátjuk a tiszteletet parancsoló hatalmas bortárolókat. Gyakorlatilag használhatatlanok már. De a mintegy mellékesen pazar panorámát is kínáló rizapusztai borászat épületeiben vannak modern gépek is, fehér köpenyes szakemberek sürgölődnek körülöttük. A rendszerváltás után felosztották a Badacsony MG.-Ipari Termelőszövetkezetet, amely az állattartás, erdészet, borászat és egyebek mellett szerkezeti elemeket is gyártott, például a paksi erőműhöz. „Ebből vált ki 1992-ben a Badacsony Borászati Termelőszövetkezet, mivel a tagok szerették volna folytatni ugyanazt a munkát. Egyetlen ember volt, aki hazavitt egy permetezőgépet, és ezzel kilépett” – meséli Lichtneckert Gyula elnök, aki 1974-ben került a szövetkezethez főborászként. A Dunántúlon csak két borászati szövetkezet maradt meg – mondja büszkén. A szövetkezet vigyázott a tagjaira, többen innen mentek nyugdíjba, és van, aki 1974 óta ugyanazon a poszton dolgozik. A szocialista örökség találkozik itt a nyugati típusú pinceszövetkezettel: a szőlőt a mintegy 180 fős termelőcsoportjuk szállítja, amelyben 3-4 ezer négyzetméteren, munka után dolgozó tagok ugyanúgy találhatók, mint 30 hektáros gazdák. Sok a fiatal is, mert a termelőcsoport az EU által támogatott forma, könnyebben lehet pályázati pénzekhez jutni így, mint egyedül.

Lichtneckert Gyula azt szokta mondani, hogy nem mindig a drága bor a jó. Saját boraik zömét a jó középkategóriába sorolja, bár vannak aranyérmesek is köztük. Mikor valami politikus sokadszorra elsütötte, hogy „a magyar borászat sikerágazat”, az elnök úr bement az egyik országgyűlési képviselőhöz, és elmagyarázta neki, hogy ez azért nem ilyen egyszerű: a szőlő termőterülete a harmadára csökkent a rendszerváltás óta, a borexport szintén, miközben az import megugrott – csak olasz borból többet hozunk be, mint amennyit külföldön eladunk. És akkor a többi nehézségről, az egyre szélsőségesebb időjárásról és az elszaporodó seregélyekről még nem is beszéltünk. A Badacsony Borászati Termelőszövetkezet is exportál valamennyit, egy-két országos borhálózattal is szerződésben áll, de főként a környék vendéglátósainak értékesít.

A legnagyobb fröccs (Bortartályok Rizapusztán)

Fotó: A szerző felvétele

 

Amikor beérünk Tördemicre, a macskaköves főutcán a Skizo borászat cégére felé vesszük az irányt. Ha Rizapusztán azt éreztük, hogy megállt az idő, hát itt láthatjuk a legújabb divatot: kézműves borokat kóstolunk a letisztult, minimalista térben. A kis bolt a borász házának oldalában nyílt, általában biciklisták állnak meg itt. Borsos áron megvehetjük az Északipart, „a Balaton-felvidék kulturális, közéleti magazinja” tavalyi számát, benne nagy közhelyek és kis titkok, a gazdagok és szépek világa, jó borok és jó lelkű mesteremberek, de egy olyan összeállítást is találhatunk, ahol Jékely Zoltán Balatoni elégiáját montírozzák össze a füredi Anna-bál szépének fotóival. Kevés ruha, sok termékmegjelenítés. Az eladónő mesélni kezdi, hogyan került ide. Budapesti párjának régóta van itt egy kis háza, közművesítés nélkül, gyönyörű helyen, de hiába vágytak rá nagyon, csak akkor tudtak ideköltözni, amikor állást kapott a boltban, mivel más munka nem nagyon van a faluban. Azt mondja, boldog itt, csak azt sajnálja, hogy a helyiek nem igazán állnak szóba vele. Meg hogy nincs itt semmi, még egy étterem se, pedig a falunál rajzolni se lehetne szebbet, és sok turista jár erre. Orvos meg már Tapolcán sincs egy ideje. Panaszkodik, hogy az ABC-ben alig van valami, az is drága, de a szomszéd településeken se jobb a helyzet. Tapolcán van Tesco, oda jár az egész környék, de az oda-vissza 20 kilométer, ami pénzben és időben is több a kelleténél. Jókor mondja, Szigligeten pont meg tudjuk érdeklődni, mi lesz a boltokkal.

Szigliget, kastély, közigazgatás

Kipucolták az alkotóházként elhíresült Esterházy-kastélyt, ahol Mészöly Miklós felvont szemöldökkel figyelte a Polcz Alaine-nek udvarolgatni próbáló részeg Weöres Sándort, ahol Kertész Imre a Kaddist írta a tüdőbeteg, ziháló fák között, és ahol a József Attila Kör táborozói keltették a kortárs irodalom rossz hírét annyi éven át. A JAK-tábor azóta elköltözött, a kormány kezelésébe vett, felújított kastélyban nincsen számukra hely. A fröccsök hazája, az Öreg Szem sem hívogatja már a főtérre érkező látogatót, a cukrászda terasza zuhogó esőben kevéssé vonzó. Melankolikus hangulatban fordulunk be az önkormányzat udvarára.

Balassa Balázs 2002 óta vezeti függetlenként a települést. Villanyszerelőből lett vállalkozó, és igazi közösségi embernek tartja magát, hiszen volt KISZ-titkár, de katolikus egyházi képviselő is. Tavaly óta ő a térség 78 polgármesterét tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, mi másról beszélgetnénk tehát, mint arról a nehézségről, hogy a balatoni üdülőrégió három megyéhez tartozik. Pedig sokan és régóta szerettek volna egy Balaton régiót létrehozni, és a térségbe érkező pályázati források felhasználásáról dönteni. Jelenleg a Balatonnál elkölthető fejlesztési pénzek jelentős részéről Zalaegerszegen, Kaposváron és Veszprémben döntenek – külön. A szövetség feladata a közös gondolkodás és érdekérvényesítés, a kommunikáció a megyékkel és a kormánnyal. „Vannak hullámvölgyek 110 éves szervezetünk történetében” – mondja Balassa, amikor érdeklődöm, miért nem fizetik rendesen a tagdíjat, és miért nem járnak a közgyűlésekre a megyék és a települések. De a független polgármester „új alapokra akarja helyezni” a szövetség működését, és annyi mindenesetre látható, hogy a vasárnapi boltbezárás ügyében gyorsan és egységesen léptek fel. Igaz, a nemzetgazdasági minisztérium április közepe óta nem méltatja válaszra őket.

Levelükben leírták, ami a kormánypárti városvezetőket is tömörítő szervezet egységes álláspontja: a Balaton mellett a vasárnapi nyitva tartás korlátozása különösen káros lehet. A kormány egy darabig habozni látszott, annyira egyértelmű volt, hogy a nagy áruházak bezárása káoszt fog teremteni a turistainvázió idején. De aztán Lázár János bravúros érveléssel oldotta meg a problémát, amikor kijelentette: a Balatonra nem vásárolni járnak az emberek, hanem nyaralni. A helyi polgármestereket természetesen azonnal megrohanták a kétségbeesett boltosok, ezért azt kérték a kormánytól, hogy legalább a szezonban, május 1-jétől szeptember 30-áig tegyenek kivételt a térséggel. „Megértjük és támogatjuk azt az elképzelést, hogy erősítsük a kisvállalkozókat a multikkal szemben. De ebben a térségben az a kör, amelyet a kormány támogatni akar, nem áll készen a feladatra. Jelenleg gyakori, hogy a tulajdonosnak több kis boltja van, amikben csúcsidőben 2-3 alkalmazott dolgozik. Őket nem lehet egyik napról a másikra szakképzett családtagokkal kiváltani, ahogy a törvény elvárná. Ehhez évek kellenének. A Balatonra elsősorban szezonban és azon belül is hétvégén jönnek a turisták. Ha ebből kiesik 17 vasárnap, az sok kis boltot és sok munkahelyet sodor veszélybe, mivel a Szigligethez hasonló kis­települések üzletei a fennmaradáshoz szükséges bevétel nagy részét nyáron termelik ki. Mindez pedig nemcsak az élelmiszerboltokra igaz, hanem a szuvenírshopokra, ruhaüzletekre, mindenre.” Kérdezem, hogy mit terveznek, ha a kormány nem tér jobb belátásra. Egyelőre semmit, mondja a polgármester, még mindig abban bíznak, hogy a minisztérium válaszol.

Nem sokkal ezelőtt könnyű lett volna a kormány vezetőit helyben győzködni, hiszen sokan járultak a szigligeti üdülőtulajdonos, Simicska Lajos színe elé. „Simicska Lajos nyaralni jár ide, a közéletet nem alakítja – nyugtat meg a polgármester. – Elmegy a boltba, a strandra, de nem tartja a kapcsolatot a település lakóival. A helyiek is tudják, kicsoda, de annyi híres ember jár ide, hogy ehhez már hozzászoktak.”

Balatonedericsen emésztjük a hallottakat. Az éttermet Gulyás csárdának hívják, mint majdnem mindegyiket. Gyakori az a megoldás is, hogy ugyanarra a vendéglőre „magyarul” pizzériát írnak ki, „németül” pedig Tschardát – mindenki azt kapja, amit szeretne. Tscharda Platte für 2 Personen, 4000 forint, nem drágább és nem rosszabb, mint Pesten ugyanez. Májusban még üresen áll a hatalmas hely. „Volt két német, meg hárman kávéztak” – mondja a pincér késő délután. Lassan múlik a munkaidő, de mi gyorsan megyünk tovább, és látjuk sorra a látnivalókat: tábla jelzi a Csodabogyós barlangot, az Afrika Múzeum nevű, kissé perverz koncepciójú állatparkot és vele együtt „a Balaton legszebb panorámáját”, majd jön a profi golfpálya, és mellette a Szépkilátó, amely ugyancsak a Balaton legszebb kilátójaként hirdeti magát. Van itt minden, úgyhogy éppen jó mélyre temetjük magunkban azt a hiedelmet, hogy a Balatonnál csak fürödni lehet, amikor bevonulunk a hülye múzeumok Mekkájába.

Keszthely, turizmus, ingatlanok

Csigaparlament, Horrorárium és Kínzómúzeum, Zeneautomata és Fonográf Múzeum, Cadillac Múzeum, Kályhák Háza, Lepke- és egzotikushüllő-kiállítás, Marcipán Múzeum, Rádió és Televízió Múzeum, Erotikus Panoptikum, Vadászati Múzeum és Történelmi Modellvasút Kiállítás, Népviseletes Babamúzeum, Giccs Múzeum – és van még ott, ahonnan ezek jöttek. Nem fárasztom ezekkel Tar Lászlót, mert szegénynek már azt is fél órába kerül elmagyaráznia, hogy pontosan mi a munkája. Rendben, a névjegyén az áll, hogy ő a keszthelyi székhelyű Nyugat-balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. ügyvezetője, illetve a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke, de a környék turizmus-szervezésének rejtelmei nagyjából addig a pontig voltak érthetőek, hogy bemegy a német a Tourinformba, ahol megmondják neki, merre van a Zimmer. Tar is nagyjából itt kezdi, hogy az átkosban praktizáló idegenforgalmi hivatalokból Tourinform-irodák lettek, de ezek csak a front office, vagy­is a tájékoztató funkciót vették át, az elemzések és a stratégiaalkotás feladatai gazdátlanul maradtak. Ráadásul a 90-es évek amúgy is nehéz időszak: a vízparti passzív pihenés veszít a vonz­erejéből, egyre könnyebb kijutni az Adriára, a vízminőség „lassan javul”, és a vállalkozók is nagy kedvvel vetik bele magukat a kapitalista szabad rablásba. Arról nem is beszélve, hogy a Budapesthez közelebb eső másik két nagyváros kitalálja magát: Balatonfüred az elegancia és a művészetek, Siófok pedig a beach és a buli városa lesz. Keszthelynek végül az egész országban terjedő nyugati szervezeti forma, a turisztikai desztináció menedzsment segített (ez az a bizonyos TDM). Ennek lényege, hogy egy vagy több település, valamint vállalkozók és civil szervezetek együtt próbálják vonzóvá tenni az adott térséget. Nem nehéz belátni, hogy egy falunak esélye sincs országos vagy pláne külföldi reklámkampányra, míg egy térségnek megtérülhet a befektetés. A helyi kis TDM-ek aztán regio­nális szervezetekbe tömörülnek, és van országos ernyő is. Tar szerint még sok a megoldatlan kérdés, például nem tartja méltányosnak a jelenleg általános finanszírozási gyakorlatot, amely az idegenforgalmi adó egy részét (legtöbbször 10 százalékát) juttatja a TDM-eknek. „Az ember ott alszik, ahol tud, de oda megy, ahova akar” – utal Tar arra az elcsúszásra, hogy az egymillió hévízi vendégéjszaka után az ottani szervezet kapja a pénzt, miközben a látnivalókat Keszthely szállítja a hévízi szállóvendégeknek. Most a kerékpárosokra fókuszálnak: szállásokat minősítenek, segélyhívót üzemeltetnek, táblákat telepítettek, pihenőket építettek. Nyárra pedig elkészül a „Festetics termékfejlesztés”, amely Keszthelyt mint a grófi család városát akarja eladni, hiszen itt valóban minden a Festeticsekhez kötődik, a park, az egyetem, a kastély, a Balaton Múzeum, a templom… Így próbálnak arcot adni a városnak – egy darabig használták, sőt le is védették a „Balaton fővárosa” címet, de Tar ezt már inkább hanyagolná, mert „fővárosba senki nem megy nyaralni”.

A Fő tér túloldalán más szemmel nézik a várost. Kozma László negyedszázada értékesíti a környék ingatlanjait. A 2008-as mélypont után kezd magához térni a piac. Jönnek az oroszok és az ukránok, akik a nyugalomra vágyó nyugatiakkal szemben kifejezetten a városokban vásárolnak házat. Azért ez a mániájuk, mert az EU-ban nem üzemeltethetnek autót – magyarázza az ingatlanos, aki szerint a Balaton meseszerű szépsége mellett az uniós vízum is motiválja az orosz középosztályt, hogy itt vegyen nyaralót. Belföldi kereslet is van, 30-60 milliós házakat is vesznek. De a külföldön élő magyarok is vásárolnak üdülőt, ahová nyugdíjasként visszavonulnak majd. Az ingatlan­árak a 2008-as szinten vannak, de a telkek drágulnak, mert hamarosan elfogy minden építési telek. „A belvárosra még figyel a főépítész, hogy az új építés vagy a felújítás illeszkedjen a városképbe, de kintebb már azt építhetsz, amit akarsz, csak a tető dőlésszöge legyen rendben” – hívja fel a figyelmünket a környék újabb előnyére Kozma.

Balatonberény, brókerek, naturisták

Keszthelyi gyerekként is le lehet élni úgy egy életet, hogy soha nem teszed be a lábad Balatonberénybe. Északon a 71-es, délen a 7-es főút minden Balaton-parti települést érint, csak Berényt nem. Átmenő forgalom gyakorlatilag nincs, a vonat is alig áll meg. Ennek persze mindenki örül, akivel a bolt előtt szóba elegyedek, jobb a nyugalom. Ravaszul megpróbálom a slágertéma, a hülye/zajos turisták/külföldiek önfeledt szidalmazása felé terelni a szót, de hamar kiderül, hogy a bebírók itt a közösség megbecsült tagjai. Rég­óta idejárnak, felújítják a házakat, amitől szépül a falu, és akik ide is költöznek, azok gyűjtéseket szerveznek, énekkart csinálnak, alkalmi ház körüli munkát adnak – sorolják a német nyugdíjasok előnyeit helyi kollégáik. A házak harmada, 174 ingatlan van külföldi tulajdonos nevén – tájékoztat Horváth László polgármester. Van ez a típus, a kistelepülés független, gyakorlatias, józan polgármestere, aki mindent tud az ott lakókról, és nem most jött le a falvédőről. Horváth László például nem hisz a TDM-hez hasonló hókuszpókuszokban. Nem így fogalmaz, csak amit valójában mond rájuk, az rosszul mutatna nyomtatásban. Horváth László a gondos gazdálkodásban bízik.

110 milliós adósságot örökölt 2006-ban, ezt szépen lassan dolgozták le, sokáig nem is fejlesztettek. A 2009-es játszótérpályázat volt az első, amibe bele mertek vágni. Ebből azóta Európára szóló botrány lett, az uniós pénzt a Miniszterelnökség vissza akarja gyűjteni 143 kistelepüléstől (ebbe most nem megyünk bele, de lásd a hvg.hu cikkét: Padlóra küldhetik az önkormányzatokat az „ingyenes” játszóterek). Idén közel 35 milliós fejlesztéseket terveztek, ez végre jó évnek ígérkezett. Ebből 15 milliót elvihet a játszótér, 21 milliót pedig a Quaestor, amely az egyik szálloda tulajdonosa, és a 2014 második felére, illetve 2015-re esedékes adót most már valószínűleg hiába várják tőle. Nagyon úgy tűnik, hogy nem idén lesz útfelújítás Berényben.

A faluban 10 kereskedelmi szálláshely van, mindegyik a Korona étterem emeletén, ezenkívül szobákat lehet bérelni. A naturista kemping ennél némileg nagyobb kapacitású: 1600 főt képes vendégül látni. A nudista fürdőzők között szintén sok a visszajáró vendég, és a megmagyarázhatatlanul toleráns berényieknek velük sincsen semmi bajuk – állítja a polgármester.

Balatonboglár, szezon, szerelem

Van még egy nudista strand, az északi parton, Balatonakaliban, ami jó ugródeszka volna, hogy fejest ugorjunk észak és dél párharcának zavaros hullámaiba. Ezt nem tesszük, inkább egy boglári szálloda saját partszakaszáról figyeljük a túloldal hegyeit. A szálloda igazgatója a balatoni turizmusról írta a szakdolgozatát, és meggyőződése, hogy a rövid szezon a felelős a rossz minőségű szolgáltatásokért. Szezonális rendszerben képzett szakembereket nem lehet foglalkoztatni, ez a pincérekre ugyanúgy igaz, mint a mene­dzserekre. Egyszerűen nem éri meg így dolgozni annak, aki máshol is kap munkát. A legjobb megoldás még mindig az, mondja, ha a télen Ausztriában dolgozó profikat veszik fel nyárra, akik addig is a családjukkal lehetnek. Lehetne imázskampányokat csinálni a téli Balaton – amúgy tényleg vitathatatlan – szépségéről, de a direktor úr inkább a gasztroturizmusban bízik. Az sem ártana, mondja, ha a nagy tömeget vonzó programokat nem a nyár közepére szerveznék, amikor minden tele van.

A kocsmában aztán több olyan fiatallal találkozunk, akik azután költöztek vissza a környékre, hogy megjárták a fővárost. „Mindent kipróbáltam, imádtam, de ha maradok Budapesten, még évekig kellett volna gyakornokoskodnom. Az itteni munkám nem olyan nagy kihívás, de kapok rendes fizetést, bejelentenek, és úgy néznek rám, mint aki vágja, mik az új trendek.” A mellette ülő lány azt mondja, hogy a szórakozóhelyek értékelhetetlenek, „ha bulit akarunk, azt magunknak kell megcsinálnunk”. A Balaton közelsége őket kevéssé hozza lázba, hiszen ezt adottnak veszik, megszokták, de azt azért szeretik, hogy budapesti barátaik irigykedve gondolnak rájuk, nem pedig úgy, mint akik megfutamodtak, és hazamentek a poros vidéki városukba.

Mi viszont visszaindulunk, fülünkben a hangosbemondó hangjával, a vonat csak a felsorolt állomásokon áll meg, Balatonlelle, Balatonszemes, Balatonszárszó, Szántód, Zamárdi, Siófok…

Szállások

A kínálat változatosabb, mint gondolnánk. Aludhatunk kastélyban, 200 éves „rusztikus” házban kemencével és fűthető kinti medencével, cottage-nak nevezett faluszéli vityillóban, égig érő 4 és 5 csillagos szállodában, a mintegy 20 vízparti kemping egyikében, vagy kibérelhetünk egy kacsalábon forgó villát saját stéggel, mindössze 300 ezerért egy éjszakára. És persze megmaradt a sok „Zimmer frei” és a ma már egzotikus panelüdülő is. A szallas.hu adatbázisa tanulságos: 162 hotel, 193 panzió, 549 vendégház, 1200 apartman mellett mindössze 15 hostel szerepel benne. Ha azonban közelebbről szemügyre vesszük az utóbbiakat, láthatjuk, hogy ezeknek sincs sok köze az egész Európában elszaporodott, jellemzően a fiatal és fiatalos, ún. hátizsákos turisták ellátására szolgáló hostelekhez. A meglehetősen retró kivitelű balatoniszallas.hu nyitóoldalán díszelgő térképről viszont az derül ki, hogy a legeldugottabb településeken is van választék. A nemzetközi szálláskereső oldalak is foglalkoznak a Balatonnal, a booking.com például 2800 ajánlatot sorakoztat, a korábbi vendégek értékeléseivel együtt. De ha ránk hallgatnak, inkább kinéznek maguknak egy szimpatikus települést, és az önkormányzatok információhiányos, ügyetlen honlapjain keresik ki a szálláshelyeket: nem a legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja a foglalásnak, de ezeknél olcsóbbat és „autentikusabbat” aligha találnak.

Számok

A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet nem korlátozódik csak a partközeli részekre, minden irányban mélyen benyúlik a három megyébe. A KSH ennek a területnek az adatait gyűjtötte össze, és azt találta, hogy 260 ezer állandó lakosra tavaly 1 millió 445 ezer vendég és 4 millió 887 ezer vendégéjszaka jutott. A magyarországi kereskedelmi szálláshelyek együttes vendéglétszámának 15 százaléka itt jelent meg. A tóhoz érkezők háromnegyede belföldi vendég volt, akik a vendégéjszakák 63 százalékát töltötték ki. A szezonban Németországból (72 300), Ausztriából (37 600) és Oroszországból (28 300) érkeztek a legtöbben. A legutolsó népszámlálás adatai alapján a foglalkoztatottak egytizede az idegenforgalomban dolgozott, amely még a magyarországi üdülőkörzetek átlagának is a kétszerese. A partközeli településeken 11 turizmusra szakosodott vállalkozást jegyeztek be ezerlakosonként.

A Balaton környékére az aprófalvas településszerkezet jellemző. 2009-ben 115 település tartozott az ezernél kisebb lélekszámú aprófalvak csoportjához, ezen belül 78 település volt ötszáz fő alatti törpefalu. A népesség öregszik, mint mindenhol, de hiába születnek egyre kevesebben, a lakosság száma nő. A fiatalok közül sokan elmennek, de az elmúlt tíz évben az elvándorlók számát kismértékben, viszont folyamatosan meghaladta a bel- és külföldről ide költözőké. A térségben található az üdülésre használt magyarországi ingatlanok harmada, a nyaralók tulajdonosai és közvetlen családtagjaik becslések szerint mintegy 164 ezer főt tesznek ki.

(Források: Központi Statisztikai Hivatal;
Balaton Kiemelt Térség Fejlesztési Programja)

 

Programok

A Balatont is rég elérte a fesztiválmánia, a Sound idején immár évek óta valóságos népvándorlás indul, de hogy a sportot se hagyjuk ki, mekkora tragédia tud lenni, ha meteorológiai okokból elmarad a Balaton-átúszás! És ez csak a két véglet. Pár évvel ezelőtt azonban elkezdődött valamiféle rendszerbe szerveződés. A Nagyon Balaton néven futó programdömping tulajdonképpen egy akkora kalap, amekkora nincs is világon, Kálmán Imre épp úgy belefér, mint a vénséges bluesharcos egyenest a Mississippi deltavidékéről vagy éppen egy menő dj Észak-Írországból. A Nagyon Balaton tehát inkább brand, mint konkrét esemény.

A szervezők afféle jelképes gesztusként a programsorozat zenei részének nyitó- és záróeseményét Szántód és Tihany között mozgó kompokon rendezik meg június 27-én, illetve szeptember 19-én, a két dátum között pedig annyi minden lesz, hogy tényleg csak a teljesség igénye nélkül szemezgethetünk.

Július 2–4. KeszthelyFest, 8–12. Balaton Sound – természetesen Zamárdiban… A Művészetek Völgye Kapolcson és környékén július 24.–augusztus 2. között lesz, a Paloznaki Jazz Pikniket augusztus 7–8-án rendezik, majd megint zamárdi játszik: augusztus 19–22-én lesz a B. my Lake.

Ami pedig a nagyon közeli jövőt illeti: május 29-én indul az Ultrabalaton, Közép-Európa leghosszabb futóversenye, a 220 kilométeres távot azonban nemcsak egyéni futók, de csapatok, sőt kerékpárosok is teljesíthetik.

A konkrét események mellett olyan állandó helyszínei is lesznek a Nagyon Balatonnak, mint a földvári KultKikötő, ahol a Quimbytől Gálvölgyi Jánosig, Góbi Ritától Badár Sándorig június 26. és augusztus 29. között igencsak változatos lesz a fellépők névsora.