magyarnarancs.hu: Rotschild Klára divatbemutatóin válogatott manökenek mutatták be az új kollekciókat, nyugati italokat szolgáltak fel, amerikai cigit szívtak; akik részt vehettek egy-egy ilyen eseményen, joggal gondolhatták magukat az élet császárának. Hogy került ebbe a miliőbe a hetvenes évek elején?
Pataki Ágnes: Akkoriban nem léteztek casting- vagy modellügynökségek, a manökenek véletlenül keveredtek a szakmába, például úgy, hogy leszólította egy fotós az utcán. Én korábban spanyol tolmácsként dolgoztam. 1970-ben, egy magas rangú dél-amerikai delegáció kísérő-programszervezőjeként egy Rotschild-divatbemutatót rendeltem a feleségek számára. Ám ott kiderült, hogy egy lánnyal kevesebb van a szalonban, ezért megkértek, hogy ugorjak be. Ez akkor nagyon viccesnek tűnt – de annyira jól sikerült a beugrás, hogy Klári néni egyből meghívott a következő nagy divatbemutatójára, sőt ott mindjárt én lehettem a menyasszony, ami a legnagyobb megtiszteltetés egy manökennek.
| ||
magyarnarancs.hu: A Rotschild brand valóban világszínvonalú volt?
PÁ: Technikában, minőségben ugyanazt tudta, amit a kinti haute couture cégek, de Klára nem volt annyira innovatív, inkább utánzott, ám azt a legszínvonalasabban. Nem tudnám mondani, hogy mennyire volt naprakész, mivel akkoriban még nem voltunk abban helyzetben, hogy tudtuk volna, éppen mi a legdivatosabb – épp az ő kollekcióin keresztül ismerhettük meg, hogy mi történik a világban, mi a legújabb trend. Nem biztos, hogy jól ítélem meg, de azt hiszem, hogy az elkészült ruhák minősége az világszínvonalú volt. Párizsból hozatta az anyagokat, a legprofibb szabászok dolgoztak neki…
magyarnarancs.hu: Milyennek ismerte meg Rotschild Klárát?
PÁ: Kicsit sznob légkör uralkodott a szalonban. Úgy tűnt, hogy nagyon fontos a számára, hogy a manökenek „úrilányok” legyenek, tudjanak viselkedni, nyelveket beszélni. A politikusfeleségek mellett a legtöbb vendég Nyugatról jött. Volt egy olyan elvárás is, hogy aki ott van, az tudjon kommunikálni… A bemutató után nem rohantunk haza, és a vevők is bejöhettek a backstage-be. És persze reprezentálni is kellett. Emlékszem, amikor itt járt Givenchy, nekem is el kellett mennem arra a partira, amit Klára a lakásán rendezett a tiszteletére.
magyarnarancs.hu: Milyen kiváltságokkal járt, hogy a Clara szalon manökenje lehetett?
PÁ: A magyar viszonyokhoz képest elég jól lehetett vele keresni, de legvonzóbb mégis az utazási lehetőség volt. Ez persze nagyon keveseknek adatott meg, összesen ha 10-15 lány volt, akiket utaztattak is, bár ez nem a Rotschild-szalonhoz kötődik – Klára legfeljebb Bécsben rendezett divatbemutatókat –, hanem a Hungarotex külkereskedelmi vállalathoz. Nekem a modellpálya leginkább azért érte meg, mondhatom, az volt az értelme, hogy egy olyan korszakban utazhattam be az egész világot, amikor egyébként csak háromévente lehetett Nyugatra menni.
magyarnarancs.hu: A kuncsaftok között egy sor politikusfeleség is volt. Milyen emléket őriz róluk?
PÁ: Sztorim nincs, de Kádár Jánosnénak vagy Tito feleségének én is mutattam be ruhákat. Ezek nem a nagy divatbemutatók voltak, amelyeket a Gellértben vagy a Gundelben tartottunk, ezeket a Váci utcai szalonban rendeztük – csak az ő részükre. De valójában mindennapos gyakorlat volt az üzletben, hogy bemutatókat tartottak külföldi delegációknak.
| ||
magyarnarancs.hu: Tudták, hogy a belügy figyeli a rendezvényeket?
PÁ: Nem tapasztaltam ilyesmit, és azt sem érzékeltem, hogy minket megfigyeltek volna, pedig nagyon sokáig voltam a szakmában. Nyilván voltak, akik rajtunk tartották a szemüket, de nem éreztük ennek a hatását a mindennapokban. Nemrégiben az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából – annak kapcsán, hogy Szécsi Pál és Domján Edit életéről szeretnénk filmet készíteni – megkaptam azokat a jelentéseket is, amelyeket egy kolléganőm rólam írt. Őszintén szólva semmi olyan nincs ezekben, amiért fel kellene most háborodnom. Amikor megtudtam, hogy vannak rólam jelentések, meglepődtem, de egyúttal sokkal drámaibbnak gondoltam az egészet. Semmitmondó, majdnem hogy jóindulatú szövegek.
magyarnarancs.hu: Rotschild Klára halála után is megmaradt a Clara szalon színvonala?
PÁ: Klára nem volt a szó klasszikus értelmében divatdiktátor, de nagyon jó szeme volt, érezte, mihez kell nyúlni, hogy minden jól működjön. A szakma legjobbjait alkalmazta, és ott volt még az a nimbusz is, ami körülvette őt. Miután meghalt, a szalon továbbra is működött, de már nem ugyanúgy, mint az életében. Nem a kollekciók minősége romlott, hanem az a network szűnt meg lépésről lépésre, amit ő kiépített.
magyarnarancs.hu: Önnek a nyolcvanas években a Váci utca 10.-ben volt butikja. Az üzleti terv része volt, hogy az akkor még létező Clara szalon mellett nyitja meg a boltját?
PÁ: Ó, dehogy! Természetesen fontos volt, hogy a belvárosban legyen a boltom, ám ezt az üzletet úgy sikerült megszereznem, hogy a Váci utca 10.-ben laktam, és a szép lakásomat cseréltem el a sötét földszinti üzlethelyiségre.
