Gubás Gabi az Elk*rtukról: "Szívesen kimaradtam volna ebből a filmből a politikai felhang miatt"

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 22.

Mikrofilm

A színésznő végül mégis elvállalta a szerepet, ő játssza Dobrev Klárát. 

Gubás Gabi játssza Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök feleségét az Elk*rtuk című filmben – derült ki szerdán, miután a film Facebook-oldalán közzétettek egy rövid videóinterjút a színésznővel.

Gubás Gabi ebben arról beszélt, hogy amikor először elolvasta a forgatókönyvet, nagyon jónak találta az írást, és az fogalmazódott meg benne, hogy "ez a történet elsősorban emberekről szól, és éljenek bárhol, legyenek bárhol, álljanak bármilyen oldalon, mindig a cél szentesíti az eszközt, csak nem mindegy, hogy mi a cél és mi az eszköz". 

Aztán arról is beszélt, hogy miért vállalta el a szerepet: 

"Szívesen kimaradtam volna ebből a filmből a politikai felhang miatt, ugyanis volt már részem meghurcoltatásban"

– mondta, majd felidézte, hogy miután eljátszotta Tóth Ilonát az 56 06 című Mohácsi János-féle darabban, hajnal 4-kor kapott gyalázkodó sms-ek vagy telefonhívásokat, akkor is, amikor már rég leadta a szerepet, mert épp az első gyermekét várta. 

Ennek ellenére azért vállalt szerepet a filmben, mert abban hisz, hogy "ha kinyílik nekem egy ajtó, az nem véletlen, ha kinyílt, akkor be kell valahogy lépnem, és az a tapasztalatom, hogy később fogom megtudni, hogy miért volt fontos ez nekem, főként az emberi fejlődésemben".

Hozzátette: "most, hogy eljátszottam Klára szerepét, leforgattuk a filmet, arra jutottam, hogy talán nálam volt Klára szerepe a legjobb kezekben".

Azt is mondta, igyekezett közös pontot találni a szereppel, és arra jutott, hogy "a közös pont, amit találtam, a férje melletti kitartás és maximális lojalitás", de a film viszonylag kevesebb lehetőséget adott a személyiségének megformálásra, kibontására.

Azt is elárulta, hogy amikor találkozott a rendezővel, mindketten úgy gondolták, hogy

szeretnék Klára emberi arcát kidomborítanák, ezért át is írták a meglévő anyagot.  

Azt ő sem árulta el, hogy ki játssza Gyurcsányt. 

A filmnek májusban már egy előzetese is kijött, amelyből sok ugyan nem derült ki, de sokan néztek benne nagyon drámaian, és néhány tüntetős akciójelenet is látható volt. Júniusban egy rövid werkfilmet is közzétettek, amelyből arra lehetett következtetni, hogy lesz több tüntetést és rendőri erőszakot bemutató jelenet, köztük a tévészékház ostroma, és hogy a filmkészítők forgattak a parlament épületében is. Korábbi hírek szerint mintegy 800 millió forintból forgatták a filmet. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk