A Republikon 18 százalékra méri Magyar Péter pártját

  • narancs.hu
  • 2024. május 3.

Belpol

A felmérés szerint egyelőre a DK–MSZP–Párbeszéd-összefogás a legerősebb az ellenzéki oldalon.

Tovább erősödött Magyar Péter pártja áprilisban, a teljes népességen belül 14, a pártválasztók körében 18 százalékon áll a Tisza Párt – derült ki a Republikon Intézet április 22. és 26. között készült reprezentatív felméréséből, amit a Telex közölt.

A friss közvélemény-kutatás szerint a kegyelmi ügy és Magyar Péter berobbanása után március végén évek óta nem látott mélyponton volt a Fidesz–KDNP támogatottsága, és pár héttel később is csak hibahatáron belüli növekedést értek el: a teljes népesség körében 2 százalékponttal (27 százalék), a pártválasztóknál pedig 1 százalékponttal (35 százalék) nőtt a kormánypártok szavazótábora.

Március végén jelentette be a DK, az MSZP és a Párbeszéd, hogy közös EP-listát állítanak, és az önkormányzati választáson is együtt indulnak. Míg márciusban összesítve 17, illetve 22 százalék volt a három párt támogatottsága a teljes népesség és pártválasztók körében, április végén a közös listával 19 és 22 százalékot értek el. A Republikon elemzése szerint a három baloldali párt megállapodása után három nagyobb politikai tömb alakult ki: a kormánypártok, a baloldali összefogás és a „harmadik utas” blokk a Tisza Párt főszereplésével.

Magyar Péter pártja alig pár hét alatt a teljes népességben 3, a pártválasztók körében pedig 2 százalékponttal növelte a támogatottságát.

Jelenleg a teljes népesség 14, a pártválasztók 18 százaléka szavazna a Tisza Pártra. Bár a Republikon felmérése szerint a DK–MSZP–Párbeszéd-összefogást nem szorongatja Magyar Péter pártja, a Tisza Párt növekedési potenciálja nagyobb, mint a hárompárti szövetségnek, így nem kizárt, hogy június 9-ig felzárkózzon, és második helyre kerüljön.

Mindeközben a Momentum a teljes népesség körében 4, a pártválasztók között 5 százalékon áll, míg a Kutyapártra 5, illetve 6 százalék szavazna. Mindezek alapján még nem biztos, hogy ez a két párt eléri az EP-választáson az 5 százalékos küszöböt. A Mi Hazánk Mozgalom fej fej mellett áll a Kutyapárttal, Toroczkai Lászlóék támogatottsága 1-1 százalékponttal csökkent az elmúlt egy hónapban: jelenleg a teljes népesség 5, a pártválasztók 6 százaléka szavazna a szélsőjobboldali pártra. A Republikon felmérése szerint várhatóan nem jut EP-mandátumhoz a Jobbik-Konzervatívok és az LMP. Mindkét párt 2-2 százalékos támogatottsággal bír a teljes népesség és a pártválasztók körében is. Áprilisban nagy mértékben, 5 százalékkal csökkent a bizonytalanok aránya, már csak minden ötödik (19 százalék) választó nem tudja eldönteni, hogy kire szavazzon.

A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült 2024. április 22–26. között. A kutatás nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára. Hibahatár: +/- 3,2 százalék.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.