Lett egy negyedik budapesti polgármesterjelöltje Magyar Péter pártjának

  • narancs.hu
  • 2024. május 3.

Belpol

Dálnoki Áronnak május 6-ig kell 300 aláírást összegyűjtenie, hogy elindulhasson a XVII. kerületben.

Dálnoki Áron neve is megjelent a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján, mint a Tisza Párt XVII. kerületi polgármesterjelöltje – szúrta ki a 444.hu.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, csütörtökön a Tisza Párt neve mellett három kerületi jelölt neve jelent meg az NVI honlapján. Magyar Péter korábbi bejelentése alapján a Fővárosi Közgyűlést vették célba. Ahhoz ugyanis, hogy fővárosi listát állíthasson, a Tisza Pártnak vagy főpolgármester-jelöltet kell indítania – állítása szerint erre már nincs idejük – vagy minimum 3 kerületben polgármesterjelöltet kell állítania.

Dálnoki Áron május 3-án vette fel az ajánlóíveket Magyar Péter pártjának színeiben.

Ahhoz, hogy ténylegesen elindulhasson az önkormányzati választáson, május 6. délutánig 300 aláírást kell összegyűjtenie. A lap emlékeztetett, Rákosmente masszívan fideszes kerületnek számít, 2006-tól Riz Levente, majd lemondása – és nem sokkal később bekövetkező halála – után Horváth Tamás vette át a helyét, aki már 2019-ben is magabiztosan győzte le a DK-s Gy. Németh Erzsébetet, és most is megméretteti magát. Az ellenzéknek nem sikerült egységbe tömörülnie a kerületben: a szocialista Lukoczki Károly mögött sorakozott fel az MSZP, a DK, a Jobbik és a Párbeszéd, a Momentum viszont Gergely Bálintot indítja, de van még jelöltje a Mi Hazánknak, a Munkáspártnak és az Itthon Rákosmentén Egyesületnek is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.