Civil jelölt mögé állnak be Magyar Péterék Erzsébetvárosban

  • narancs.hu
  • 2024. május 2.

Belpol

Úgy tűnik, kifejezetten a DK-s jelölteket tervezi megfúrni Budapesten a Tisza Párt, három kerületben jelentettek be indulót.

Magyar Péter nemrég bejelentette, hogy listás voksoláson elindul a Tisza Párttal a budapesti listás voksoláson, illetve a XVIII. Kerületben Balogh Balázst polgármesternek is indítja, de a Népszava már nemcsak arról értesült, hogy több kerületben is terveznek polgármestert indítani vagy támogatni, de arról is, hogy hol: a VII. és a XI. kerületben is indíthatnak jelöltet. Ez már azért is erős jelzés, mert itt is DK-s polgármesteren indulnának újra.

 
Lajos Béla
Színes Erzsébetváros / Facebook
 

A lap úgy tudja, Erzsébetvárosben Lajos Bélát indítanák, akinek a neve már ismerős is lehet a kerületet járva, hiszen a Színes Erzsébetváros civil jelöltjeként amúgy is indult volna, hétfőn pedig nem jogerősen nyilvántartásba is vette a Nemzeti Választási Iroda. Lajos Béla nem cáfolta, bár hozzátette, legkorábban pénteken szolgálhat érdemi információval az ügyben. A Nemzeti Választási Iroda viszont már nyilvántartásba is vette, az előző jelölését törölték. Lajos egyébként a fővárosban Vitézy Dávid mögé állt be.

Újbudán Orbán Árpád Istvánt indítja a párt, róla egyelőre keveset tudni.

A sümegi rendezvényen Magyar Péter arról is beszélt, szeretnék, ha a DK és a Fidesz nagykoalícióban kormányozna velük szemben, „vagy olyan döntéseket terjesztenek a közgyűlés elé, amely a főváros érdekét szolgálják, vagy kijönnek a napra, Gyurcsány és Orbán kezet fog, és mennek előre a lenini úton”. 

Magyar Péter pártja tehát folyamatosan forgatja fel a politikai életet, ráadásul úgy tűnik, hogy a hagyományos ellenzéket már most elkezdte megenni: a Medián legfrissebb mérései szerint 25 százalékkal messze ők a legnépszerűbb ellenzéki párt, mögöttük a DK-MSZP-Párbeszéd hármas tíz százalék alá szorult, a Momentum és az MKKP 5 százalék körül vannak, a többiek pedig be sem jutnának az EP-be.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Múzeum Hatvanpusztán

Egy-két ezer ember tüntetett Hatvanpusztán szombat délután. A rendszert biztosan nem döntik meg ezzel, de legalább szívtak egy kis friss levegőt. De mennyi legyen a belépő a jövőre megnyitó Korrupció Múzeumba?

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.