Mészáros Lőrinc csaknem 200 milliárdot ígért a legnagyobb horvát cégért

  • narancs.hu
  • 2024. május 3.

Belpol

Pedig elemzők szerint közel sem ér ennyit a Fortenova.

Korábban arról volt szó, hogy három magyar érdeklődő is bejelentkezhetett a horvát Fortenova-csoport (a Belje, a Vupik és a PIK Vrbovec) mezőgazdasági üzletágára. Az óriáscég azóta leszűkítette az érdeklődők körét, és csak néhány ajánlattevővel kezd mélyrehatóbb egyeztetéseket folytatni. Az üzlet iránt ugyancsak érdeklődő Csányi Sándor és Jellinek Dániel már kiesett a licitből.

Horvát sajtóinformációk szerint a kaproncai Podravka, a Zita és az Osatina-csoport konzoricuma, valamint Mészáros Lőrinc Mészáros Csoportja van versenyben a cég megvásárlásáért – írja a 444.hu.

A Fortenova-csoport stratégiai érdekeket szolgáló élelmiszeripari vállalatokat foglal magába, amelyek több mint 3500 alkalmazottal, s közel ezer alvállalkozóval rendelkeznek Horvátországban.

A horvát érdeklődők 300 millió eurós (nagyjából 117 milliárd forintos) ajánlattal köszöntek be, de Mészáros Lőrinc az 500 millió eurót (194 milliárd forintról) sem sajnálná az üzletre. Pedig horvát elemzők szerint az említett cégek nem érnek többet 350 millió eurónál. Mészáros ajánlatát politikai indíttatásúnak vélik, de könnyen lehet, hogy a Fortenova elfogadja, mivel a cégnek szüksége van a pénzre az adósságai törlesztéséhez.

A Fortenova-csoport fontos szerepet tölt be a mezőgazdaságban, mintegy 30 ezer hektárnyi, nagyrészt állami tulajdonú mezőgazdasági területet kezelnek, és jelentős részesedésük van az állattenyésztésben is. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.