Szombaton a tanárok tüntettek, de a fölszólalások nem csupán az ő problémáikkal foglalkoztak, hanem a társadalom majd’ minden csoportjának érdeksérelmet okozó orbánizmust támadták.
Ha nem igazodtok, rátok eresztjük a népet – „fenyegette” Rogán a terrorveszélyhelyzet-törvénytől húzódozó ellenzéket. Orbán még több hatalmat akar, s ezt az áldozatokkal szentesíttetné.
Orbán eddig nem arról volt híres, hogy beismerje a kudarcait, ám ezúttal aligha lehet másként magyarázni a mai nap legfontosabb eseményét. Kicsit be méltóztattak tenni a gatyába.
Feláll lassan a dollárpapa szupercsapata, sikerült megszerezni a Marslakók producerét! Még szerencse, hogy Gerkens igazgató leszögezte: az Andy Tv teljesen független lesz.
Használja ki jól a hátralévő idejét, mert legközelebb már nem őt jelöli a Fidesz – mondta a miniszterelnök a főpolgármesternek sajtóértesülések szerint. Tarlós igyekszik is.
Persze, persze, még csak „megbízott főigazgató”, de sok kétségünk nem lehet e szárnyaló karrier újabb csodás fejezetének beteljesedését illetően. A közlekedés mágusa ismét révbe ér.
Bár nagy számban rugdosnak kifelé magas fizetésű dolgozókat, a felszabadult pénzből nem teljesítik a szakszervezetek követelését: sztrájk készül őfelsége tévéjénél, rádiójánál.
A testes drámaíró a maga – nem is oly rég volt – idejében a margóra szorítva, politikai száműzöttként végezte be közéleti pályafutását. Mára megvalósultak a legmerészebb álmai is.