Az egész filmvilágot megrázta a magyar idő szerint hétfőn hajnalban napvilágra került hír: Rob Reiner rendezőt és feleségét, Michele Singert holtan találták otthonukban, a kaliforniai Brentwoodban. A rendőrség gyilkossági ügyben nyomoz, a házaspárral késes támadás végezhetett. A People bulvármagazin exkluzív forrásokra hivatkozva azt állítja,
a tettes saját fiuk, a 32 éves Nick Reiner lehetett, akit a rendőrök kihallgattak, de egyelőre nem közölték, hogy bárkit gyanúsítanának.
Nick Reiner hosszú évek óta drogproblémákkal küzdött, saját állítása szerint 15 éves kora óta többször be- majd kikerült rehabilitációs intézményekből. Ahogy távolabb sodródott otthonától, függősége csak tovább súlyosbodott, több államban is hosszabb időszakokat töltött hajléktalanként.
Élményeit apja segítségével dolgozta fel Being Charlie című, önéletrajzi ihletésű filmjében, melynek ő volt az egyik társ-forgatókönyvírója és Rob Reiner a rendezője. A film egy Charlie nevű fiatalról szól, akinek apja filmsztárból lett kormányzójelölt, ő viszont drogfüggőként a felépülésért küzd. A The Hollywood Reporter szerint a Being Charlie a tragédia fényében sötét és szokatlanul őszinte pillantást nyújt abba a helyzetbe, amiben a Reiner család és fiuk élhetett. A főhős Charlie neheztel szüleire és arra a kemény bánásmódra, amit kap tőlük, függősége miatt például kötelezően előírják számára a rehabot, pedig az szerinte egyáltalán nem segít neki. A film végén a felek egyfajta fegyverszünetet kötnek egymással, az apa pedig elnézést kér, amiért hiányzott belőle az együttérzés és az empátia fia iránt – a torontói bemutatón Rob Reiner pedig bevallotta, hogy egy ilyen bocsánatkéréssel ő maga is tartozott a fiának. „Amikor Nick azt mondta nekünk, hogy ez nem működik számára, nem hallgattunk rá. Kétségbe voltunk esve, és mivel azoknak az embereknek diplomák lógtak a falon, rájuk hallgattunk — pedig akkor a fiunkra kellett volna hallgatnunk” – magyarázta. A filmet nem feltétlen terápiának szánták, de úgy érezte, akként működött, és közelebb hozta őket egymáshoz, még úgy is, hogy közben is rengeteg nézeteltérés volt közte és fia között. A cikk ugyanakkor megjegyzi, hogy ahogy a film sem tudott egyértelmű és megnyugtató végkifejletet találni, úgy a sajtótájékoztatón is érződött némi feszültség Reiner és a fia között – a Being Charlie-ban is inkább az apa akart valamiféle boldog véget kerekíteni, hogy végre továbbléphessenek, és ugyanez igaz volt az idősebb Reinerre is az interjúk alatt.
A 78 éves Rob Reiner halálával Hollywood egyik legnagyobb történetmesélője távozott.
Az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz listájára négy filmje is bekerült (A turné, Állj mellém!, A herceg menyasszonya, Harry és Sally), ami egy polcra teszi őt Andrej Tarkovszkijjal, Ridley Scott-tal, Sam Peckinpah-val, vagy épp Francis Ford Coppolával – filmtörténeti jelentőségét mégsem szokták ezekéhez mérni. De még csak azt sem állítható, hogy akkora kultstátusz vette volna körül őt, mint egy Quentin Tarantinót vagy Christopher Nolant. Ennek több oka is van: Reinernek nem voltak olyan egyértelmű, már első látásra ismerős és könnyen azonosítható sajátosságai, mint a legtöbb körülrajongott direktornak, emellett mindig más és más műfajokban alkotott. A The Observer egyenesen a szerzői filmes éra előtti Hollywood rendezőihez hasonlította őt, és valóban: Howard Hawkshoz, William Wylerhez, vagy Fred Zinnemannhoz hasonlóan Reiner talán abban volt a legjobb, hogyan lehet a stúdiórendszer berkein belül is intimnek tűnő, érzelmes és hatásos filmeket készíteni. Erre utalhat a Variety megemlékezése is, ami saját generációja Billy Wilderének nevezte őt. Ugyan filmjei különböztek egymástól, többségük mégis hordozott számára valami bensőséges mondanivalót, valamit, amivel együtt tudott érezni; és ami végül a film lelkét jelentette, minden idők egyik legismertebb romantikus vígjátékát, a Harry és Sallyt például akkor készítette, mikor maga is szingli volt és a párkeresés gyötrelmein járt az esze. A mai napig az egyik legjobb Stephen King-adaptációnak számító Tortúra idején a főhőséhez hasonlóan őt is épp az foglalkoztatta, milyen érzés, ha valakit saját sikere ejt foglyul.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
