Vona Gábor személyesen nyújtaná be a számlát Orbán Viktornak: cefetül magas lesz

  • narancs.hu
  • 2016. október 5.

Narancsblog

Hétfőn még kígyót-békát kiabáltak egymásra, ma már vajazódik a nyalom a szád.

Hétfőn kétfordulós parlamenti összecsapásban igyekeztek felszínen tartani nézeteltéréseiket (és egymást) a NEM-ek barátai, mely torzsalkodás során Vona Orbán egészségügyi problémáira célozgatott, Orbán pedig arra, hogy Simicska kilóra megvette Vonáékat (a kilókról még Vonának is eszébe jutott, hogy Orbán igazán járhatna egy kicsit konditerembe, mindezt csak a „vita” színvonalának pontos betájolhatósága miatt idézzük fel).

Ma viszont az történt, hogy Vona Gábor sajtótájékoztatón jelentkezett be személyes, négyszemközti találkára Orbán Viktorhoz, kábé azzal az üzenettel, hogy ha alkotmánymódosítást szeretnél szépfiú, azt csak a testünkön keresztül tudod kivitelezni. S a testünket, aztat mi drágán adjuk, pláne komplettbe, gumi nélkül.

2010-ben...

2010-ben...

Fotó: MTI – Beliczay László

Első ránézésre azért túlságosan nem ijednénk meg a konditermek hősének zsarolási potenciáljától még négyszemközt sem, hiszen ha jól emlékszünk, a Jobbik eleve azzal jött, hogy mi szükség van itt népszavazásra, módosítsad az alkotmányt, mi támogatunk, oszt’ készen is vagyunk. Aztán meg, amikor a Fidesz ezt meg sem hallotta, azzal jöttek, hogy akkor ők is támogatják a nemeket.

S lett belőle így egy szép közös bukta.

Ezt enné meg most nagyon szívesen Vona Orbánnal egy tányérból. Ilyenformán nem gondolhatja senki komolyan, hogy Vona pusztán erről az alkotmánytrükközésről akar majd beszélgetni, riszálgatni kicsit. Fenéket. Sokkal többre kíván ő bejelentkezni négyszemközt.

S az elmúlt időszak történéseinek fényében bárki nyugodtan feltehet egy szolidabb összeget arra, hogy mutatkozik majd némi fogadókészség is minderre. Szóval az ár tényleg roppant magas lesz, s ha belegondolunk, hogy eddig mit fizetett ki Orbán a saját zsebéből, s mit a mienkből, elég egyszerű kimatekozni, hogy ennek a szép négyszemközti találkozónak is ki adja meg az árát. Hát, ez az ország, de nagyon.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.