Navracsics Tibor levelét megírta

És csak remélni tudjuk, hogy A VALÓDI CÍMZETT is érteni fogja a gesztust.

Láttunk már hasonlót az utóbbi években nem is egyszer, ám ez nem jelenti azt, hogy meg is lehet szokni a dolgot. Iszonyú kegyetlen cucc ez, ahogy a valaha szebb napokat látott fideszes potentátok – élükön az úgynevezett emberarcúak – egyszer csak beneveznek a hülyeségversenybe, és megpróbálnak valami nagyot durrantani. Olyan nagyot, hogy azt a főnök is meghallja, hátha visszafogadja majd őket a nagy igyekezet láttán a párt (vagyis önmaga) kebelébe. Felsorolni most se kedvünk, se időnk, de Schmidt Máriától Lázár Jánoson át L. Simon Lászlóig nagyon szép kis névsor hívható elő a közelebbi s távolabbi múltból.

Nos, most nem történt semmi más, csak épp Navracsics Tibor köre jött el, s ő bele is tette magát, továbbá egykori renoméja maradékát, józan esze foszlányait, és szépemlékű pályája törmelékét az ügybe.

De milyen ügybe, kérem szépen! Abba az ügybe, hogy bizonyos Tapolca nevű magyar településen működő, a Belvárosi Közösségi Házban helyet kapó – kapaszkodjanak meg – 200 (!) férőhelyes vetítőteremmel bíró mozi miért nem játssza az Elk*rtuk című filmet? Mondjuk még egyszer a címét: Elk*rtuk. Nem mintha ne hallott volna már róla kicsi és nagy, élő és holt lángoktól ölelt kis hazánkban. Egyszerűen csak szeretjük ízlelgetni ezt a csodálatos, a kortárs magyar filmgyártásban alighanem paradigmaváltást jelző címválasztást. De most tényleg, az is megmutatja egy kultúra színvonalát, hogy milyen minőségű (és című – az is a minőség része alighanem) alkotásokból próbálnak meg – vérrel-verítékkel – ügyet fabrikálni.

Innen nézve tehát ez egy tök egyenes, mondhatni fájóan őszinte vallomás is a magyar világ intellektuális mozgásteréről: Elk*rtuk. Ez van.

Nekünk Elk*rtuk kell, és tessék, meg is kaptuk szerencsére.

De nézzük Navracsicsot! Ez egy européer fazon (próbáljuk raccsolva leírni a hitelesség kedvéért, européel, de nem nagyon működik). Hát mindenesetre nem egy Németh Szilárd, de sőt még Demeternek sem mondanánk, más Szilárdok meg most nem is jutnak eszünkbe. Navracsics volt már frakcióvezető, méghozzá daliás években, aztán miniszterelnök-helyettes, meg közigazgatási és igazságügyi miniszter is. És még koránt sincs vége: külgazdasági és külügyminiszter, és még mindig folytatjuk: az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa. Na jó, ez utóbbi már inkább szivatás volt bizonyos értelemben. Száműzetés, kiakolbólítás, selyemszalagocska, de mondjuk még mindig elég civilizált módon.

Most azt látjuk, hogy ilyen zugprogramokkal megbízott kormánybiztosként vegetál (Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program – de most tényleg? kisebb halak is sértődtek már halálra ilyen titulusoktól). Nem véletlen tehát, ha igyekszik úgymond észrevétetni magát. És azt manapság mivel lehet? Hát az biztos, hogy mondjuk egy sikeres EKF-fejlesztés a kutyát nem érdekli. Akkor? Akkor van az, hogy undorunk és gyomorémelygésünk ide vagy oda (leginkább oda, ha volt egyáltalán), bele kell nyalnunk nekünk is a Rogán Tóni boszorkánykonyhájában fortyogó üstbe, beleszívni Habony Árpi pipájába, feltűrni az ingujjat és elmenni a nagy bunyós Demeter Szilivel kiosztani pár pofont. Szigorúan verbálisan, természetesen. Illetve rárepülni az aktuálisan kiosztott témákra, vagy ha repülni nem is, de lecsapni mindenképp, mint gyöngytyúk a takonyra.

Mi a téma? Kedves kartársak, mi a téma? Hallatszott állítólag Veszprém megye szerte a kétségbeesett kérdés, mire meglett a válasz: Elk*rtuk. Oké, de hogy csináljam? Ezt viszont már mindenkinek magának kell megoldania – felelték a párt druidái, és eltűntek a Káli-medence ködében.

Navracsics Tibor pedig – ismételjük: egykori miniszterelnök-helyettes, EB-biztos, egyetemi docens és a többi – fogta a pennáját, és egész éjjel körmölte levelét, míg a kakas kukorékolására meglett vele. Megcsinálta, összehozta, kicsiszolta. Oké, nem lett nagyon terjedelmes, tíz sor sincs az egész, de az övé, egyedül csak az övé. A címzettje tehát egy 150 fős vidéki művház-mozi, a témája pedig az, hogy miért nincs a műsoron az Elk*rtuk. Hát nem tüneményes? Mondjuk felmerül, hogy egyébiránt mi a bánatos köze van neki ahhoz, hogy egy szabad város (van ilyen?) szabad mozija (és ilyen?) mit játszik és kitől? Van ennek a körzetnek amúgy parlamenti képviselője is (bizonyos Fenyvesi Zoltán, szintén a Fideszből), de ő nyilván egy ilyen értékes labdát – nem győzzük elégszer mondani: Elk*rtuk – nem rúghat csak úgy kapura. A másik irányból nézve sem világos az összefüggésrendszer: ha ez most nem egy kampányfilm, egy kurzusmű, egy túlárazott választási ráhangoló etűd (de, az), hanem egy önmagában megálló, mondhatni immanens és autonóm alkotás, akkor mégis mit fontoskodik ott körülötte ez a futottak még veszprémi kormánybiztos? Hát nincs jobb dolga?

Szomorú történet ez, beleszakad a szív, a máj, a rekeszizom. Közben jött válasz is, olyan, amilyet az egész ügy érdemel, de hát ez nyilván Navracsicsot sem izgatja. Megnéztünk mindazonáltal, hogy mit ad ez az ezerszer elátkozott Tapolca Városi Mozi. Íme, rossz ezt olvasni is, nem hogy a helyszínen megtekinteni: délután négytől a Vadlovak – Hortobágyi mese című magyar természetfilm megy, fél hattól a Dűne című amerikai sci-fi-akció-kalandfilm, este nyolctól meg a népies magyar horror rajongói örülhetnek a Post Mortem című Oscarra is ambicionáltatott filmalkotásnak. Hát melyikünkben nem kap ezt látva tollért és levélpapírért a vidéki tanácselnök, hogy ugyan már, lesznek szívesek a sok szemét közé betenni ezt a gyémánt-csiszoltságú Elk*rtukat is, de gyorsan. A nép követeli – állítja Navracsics –, mert hiszen ő maga a nép. Azaz mégsem, a nép az, akinek ez a levél valójában szól, s csak remélni tudjuk a kormánybiztos úrral karöltve, hogy ő majd, távoli, kolostori magányában érteni fogja pontosan a neki szánt sorokat. S hátha akkor mégis megérte ez a szörnyű megaláztatás.