Pottyondy Edina: „Hiába voltunk 150 ezren a Hősök terén, a kegyelmi botrányt eltussolták”
Egy éve volt az influenszertüntetés.
Egy éve volt az influenszertüntetés.
A független képviselő szerint a volt vezérkari főnök nem alkalmas politikai szerepvállalásra.
Csak az a baj, hogy nehéz elérni őket.
Elmagyarázta, miért kellett Dubajig utazni egy újabb Tucker Carlson-interjúért.
A 23 éves támadó az Iszlám Állammal is kapcsolatban állt.
Ahogy a hozzátartozóknak, úgy a mozdonyvezetőknek is drámaiak ezek az esetek.
A lengyel külügyminiszter közölte a hírt, azt még nem tudni, hogy az összes uniós vezetőt meghívják-e.
A szerb elnök részvételével ellentüntetést is szerveztek a vajdasági Szávaszentdemeteren.
A Tisza vezetői szerint ez a fény és a sötétség küzdelme, és mindkettő erősödött az elmúlt évben. A pártelnök beszédével végződött az első pártkongresszus.
Az ukrán elnök szerint Amerikára már nem lehet számítani.
A Tisza Párt kongresszusán láttuk viszont a volt vezérkari főnököt, aki a honvédség problémáiról beszélt. Hatalmas tapsot kapott.
Őket is fölvitték a színpadra, és beszélniük kellett. Egyiküknek homokórát adtak a kezébe.
Kulcsár Krisztián egykori párbajtőröző is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán, aki 2017 és 2021 között a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke volt.