Ruszin-Szendi Romulusz: „Drága urak, a feudalizmusnak vége van”

Belpol

A Tisza Párt kongresszusán láttuk viszont a volt vezérkari főnököt, aki a honvédség problémáiról beszélt. Hatalmas tapsot kapott.

Tegnap a közmédia híradója, amely ritkán mutat be valós oknyomozást, megszellőztette, hogy Ruszin-Szendi Romulusz lehet a Tisza Párt honvédelemért felelős szakpolitikusa. A legnagyobb ellenzéki párt szombati kongresszusán valóban felszólalt a korábbi vezérkari főnök, akit 2021 nyarán neveztek ki, de – noha a megbízatása 2026-ig szólt volna –, két éve váratlanul felmentették, és három évtizedes pálya után a Honvédségtől is távozott. Egyes feltételezések szerint Ruszin-Szendi a honvédség rohamszerűen végrehajtott „fiatalításának” esett áldozatul, az elbocsátásokról szóló döntést Orbán Viktor legszűkebb környezetében hozták meg, de nem lehettünk benne biztosak, hogy ürügy vagy ok volt a győri reptéren parkoltatott helikopterek ügye. Arról, hogy mi állhatott a menesztése mögött, ebben a cikkben írtunk. Ruszin-Szendi egyébként akkor, amikor Orbán éppen Zelenszkij ellen hangolta a szavazóit, katonai küldöttség élén Ukrajnában járt, és Zaluzsnyij akkori tábornokkal találkozott.

Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt kongresszusán arról beszélt, hogy „az egyenruhásoknak, de minden magyar embernek van egy alapelve: senkit nem hagyunk hátra. A mai kormányzat sajnos elfelejtette ezt az alapelvet.”

Az egykori vezérkari főnök felidézte, hogy két és fél éve járt az ukrán fronton, ahol nap mint nap orosz és ukrán emberek halnak meg. „Hogy ez a fenyegetés érinti-e Magyarországot, az én véleményem az, hogy nem. Ami sokkal fontosabb, az a déli fenyegetettség, az illegális migráció.” Ruszin-Szendi szerint ötféle eszköze lehet a békének. Az egyik az atomhatalmaké, de ez egy zárt klub, a másik a semlegesség, ami Ukrajna esetében – utalt az 1991-es budapesti egyezményre – „nem sült el jól”. A harmadik a teljes spektrumú haderő (ami nagyon drága), a negyedik egy védelmi szövetség lehet, ami esetünkben a NATO és az EU. „Ezt választotta Magyarország nagyon helyesen, és azt kell folytatnunk, hogy a szövetségnek értékes tagjai vagyunk.”

Mi a baj az európai közös haderővel? - tette fel a kérdést Ruszin-Szendi Romulusz. Az, hogy az érdekek időnként változnak: az északi államoknak más jelent prioritást, mint Dél-Európában, a balti államoknak pedig Oroszország jelenti a fenyegetést. „Amíg ezeket az érdekeket nem egyeztetik, csak álom marad a közös stratégia” – mondta.

„Erős nemzeti egyenruhás szervezetekre van szükségünk, amíg a kollektív védelem meg nem történik” – szögezte le. –

„És ehhez vissza kell állítani a bizalmat a szövetségi rendszerben. Tíz felkiáltó jel és három aláhúzás.”

Rögtön pontosította, hogy nem a katonai bizalom rendült meg, hanem a politikusok nem voltak jóban. „Bidennel nem voltunk jóban...” Azt nem tisztázta, hogy mit gondol a Fidesz ellenséges viszonyulásáról az előző demokrata kormányhoz.

Ruszin-Szendi szerint eluralkodott egy félelem alapú vezetés, és ha bármikor, indoklás nélkül ki lehet rúgni katonákat, akkor „annak az a neve, hogy kuss.” A volt vezérkari főnök néhány példát hozott arra, hogy sok katona azon gondolkodik, hogy elhagyja a pályát, és az új bértábla is igazságtalan helyzeteket teremtett. A mostani vezetés szerinte nem ismeri a szervezeti kultúrát: „Ilyen volt a fiatalítás”, amikor tapasztalt embereket küldtek el. Aggasztó probléma, hogy már büntetett előéletű ember és magyar nyelvvizsgával rendelkező külföldi állampolgár is lehet katona – mondta. „Ma Magyarországon, a tartalékos rendszerben, pénzért lehet fokozatot venni. Drága urak, szólni kéne nekik, hogy a feudalizmusnak vége van.” Azt is felpanaszolta, hogy a Petőfi-évben nevezték át a Petőfi-laktanyát Mária Teréziára.

Ruszin-Szendi azt is felemlítette, hogy a toborzás komolytalan módszerrel történik, és nem felejtett el élcelődni egy vezető politikuson:

„A védőmellény, mint egy melltartó úgy áll neki. De legalább van, aki szól neki, hogy főnök, vegyél fel eggyel nagyobbat, mert kurva szarul nézel ki.”

Ruszin-Szendi szerint hiányoznak a magyar fejlesztések a haderőből. Nem jók a költségvetés arányai sem: ideális esetében ez 40% humánerőforrást, 30% fenntartást, 30% fejlesztést jelent: „most ez nem így van.” Nem jók az állapotok sem: „Volt olyan kiskatonánk, aki körbenézett a laktanyában, aztán azt mondta, hogy ő most próbaidő alatt elmenne. Jogos, mert nem ehhez szokott hozzá.”

A volt vezérkari főnök megemlékezett arra, hogy Novák Katalin köztársasági elnök úgy menesztette idő előtt, hogy a megbízása öt évre szólt, és csak bűncselekmény esetén távolíthatták volna el. „Ha ezt meg lehet tenni egy vezérkari főnökkel, mit lehet megtenni egy kiskatonával?”

Végül összefoglalta, mivel lehetne jobbá tenni a magyar haderőt: ki kell maradni a háborúból, ahogy a NATO és az USA is kimarad, és védekezni kell az illegális migrációtól. „A rendfokozatokat nem osztogatjuk, hanem kiérdemeljük” - mondta. Elmesélt egy történetet: egy ízben, amikor politikusok látogatták meg a honvédséget, egy hadnagy megkérdezte: hogyan képzelik el a honvédek megbecsülésének növelését? A politikus azt mondta: ha másfél millió lenne a fizetésetek, nektek az is kevés lenne. Mire a hadnagy: „Nem az illetményről beszéltem, hanem a megbecsülésről.”

Azt is előrevetítette, hogy a propaganda támadni fogja: én leszek a legrosszabb vezérkari főnök, a leglustább, a legkövérebb. „De nem számít, az állomány tudja, hogy igazam van.” Leszögezte, hogy szívesen vitázik a honvédelmi miniszterrel, de csak élő egyenes adásban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.