Publicisztika

Törvény tiltja a faji alapú megkülönböztetést, az mégis élesen jelentkezik a munkahelyi felvételi eljárások során. "Azért nem vettek fel, mert cigány vagyok" - érzik sokszor az elutasítottak, és bár a lehetõség megvolt erre, 2000-ig senki nem indított diszkriminációs pert. Akkor azonban megszületett az elsõ - sértettnek kedvezõ - ítélet, és egyre többen felbátorodnak. Ismert már néhány ember, aki véghezvitte a többszörösen lehetetlent. Talált ügyvédet, aki felvállalja a képviseletét, és sikerült bizonyítani az elõítéletes szándékot.

A hétkötetes értelmezõ szótár nem tud a fülszövegrõl, annál jobban ismerjük mi, írók, szerkesztõk, könyvkereskedõk, olvasók. Fülszövegnek, ugye, a könyv borítójának - envelopjának - azt a részét nevezzük, amelyen a kiadó ismerteti a könyvet, kedvet csinál az olvasásához. Mint ahogy az embernek is két füle van, általában a könyv is egy bal és egy jobb oldali füllel rendelkezik (persze nem világnézeti, nem is politikai értelemben). A fül üres is lehet, de ritkán az, a kiadó többnyire él a lehetõséggel, hogy tájékoztasson a könyvrõl, amelyet kezünkben tartunk, esetleg más kiadványaira is felhívja a figyelmet.

Az is bolond, ki környezetvédõvé lesz Magyarországon - facsarhatjuk ki a poéta sóhaját. Nem elég, hogy elszánt iparfejlesztõk, munkára s harcra kész erõmûépítõk, autópálya-lobbisták s a reálszféra egyéb aktorai támadják õket. Ezt még csak megértenénk, hiszen a mûszaki értelmiség gyakran érzi magát irritálva a környezetvédõk - szerintünk vélelmezett - technikaellenességétõl. Azt viszont már csodálkozva konstatáljuk, ha filoszoldalról érkezik a támadás, fõleg, ha kedvenc kulturális-politikai hetilapunkban jelenik meg történelmi ívû zöldellenes filippika a jeles orientalista-publicista tollából/szövegszerkesztõjébõl. Még nagyobb lesz aggállyal terhes csodálkozásunk, ha azt vagyunk kénytelenek látni, hogy a támadásértékû bírálat nem áll egyedül: nemrégiben másik mértékadó irodalmi és politikai hetilapunkban jelent meg ugyancsak dühödt támadás a zöldek ellen. S zajlik mindez a tömegkommunikáció ballib fertályán.

A rozsdás görbe szög a Szent László Kórház vécéjének valaha sárgára mázolt falában található másfél méteres magasságban. Örök darabnak tûnik. Az ambuláns kezelésre bejáró rákbetegek, ha vizelni mennek, erre akasztják infúziós palackjukat. A szög azonban nem ezért említõdik itt, hanem az alatta olvasható grafitceruza-felirat miatt: "Ne vidd el!" Akiket a Lászlóba kényszerített a betegség, azok eljutottak a közösségi viselkedés egy formájának felismeréséig. Belátták azt, hogy az elviteltõl való tartózkodás általános garanciát nyújt arra, hogy a következõ vizelésnél is rendelkezésre áll e nélkülözhetetlen nemzeti gyógyászati alkalmatosság.

Szezont a fazonnal - körülbelül ezzel foglalható össze Orbán Viktor gazdasági válságot bejelentõ beszéde, amelyet augusztus 20-án tartott a szlovéniai Lendván. A Fidesz közeli sajtó megértette a hívószót, és a kormányválság hetében többször ismételgette - mélyebb összefüggések keresése nélkül - a vezér mondatait.

Várható volt, jó elõre borítékoltuk (lásd: Szünidei matiné, Magyar Narancs, 2004. június 24.), és íme: Dávid Ibolya Lakitelek Munkacsoport nevû belsõ ellenzéke élni kezd frakcióbeli fölényével. Az MTI szerint Lezsák Sándorék pénteken bizalmatlansági indítványt nyújtanak be az országgyûlési képviselõcsoport vezetõje, a pártelnök egyik legbiztosabb támasza, Herényi Károly ellen. A valódi célpont persze Dávid Ibolya: a lakitelkiek a közelmúltban lemondásra szólították föl, ám álláspontjukat a frakcióülésen nem tudták kifejteni, mivel Herényi nem tûzte napirendre a kérdést - formálisan ez is az oka a visszahívási kezdeményezésnek.

"Ez bizony csúnya búcsú: Medgyessy Péter, akit sok mindenért támadtak, de eleganciáját általában elismerték, képtelen méltósággal viselni bukását" - így kezdtük múlt héten ugyanitt, és most sem tehetünk másként, csak - az azóta történtek miatt - rá kell erõsítenünk a jelzõkre: rútul végezte, szitkozódva és nyafogva, hivatalához és választóihoz méltatlanul. Ki kell tehát egészíteni a múltkor leírtakat, hiszen lemondása idõközben esett.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a napokban hozta nyilvánosságra részletes határozatát a sztrádakartell ügyében. A versenytanács öt magyar útépítõ cégrõl állapította meg, hogy felosztotta egymás között a magyar autópálya-építés piacát, és ezzel kiküszöbölte a közbeszerzés lényegét jelentõ árversenyt (lásd: Küzdelem az árral, Magyar Narancs, 2004. július 29.). Nem sokkal ezután, az M6-os tender eredményhirdetésekor kiderült: az állam (és az adóforintok) számára kedvezõbb konstrukcióban is építhetõ autópálya Magyarországon.

Ez bizony csúnya búcsú: Medgyessy Péter, akit sok mindenért támadtak, de eleganciáját általában elismerték, képtelen méltósággal viselni bukását. Lelépésébõl az úriemberség hiányzik; amit a napokban épp õ hiányolt politikai ellenfeleibõl. Állapota emberileg érthetõ - mondják nem kis (és nem túl rokonszenves) iróniával a kormányfõt megbuktatók. Persze: vacak érzés lehet bukott embernek lenni. Az is elképzelhetõ, hogy jó néhány, Medgyessyvel amúgy nem szimpatizáló polgártársunkban keltett visszatetszést a kormányfõ puccsszerû kirúgása; ám ezzel együtt is szánalmas, ahogy sértett hiúságában vagdalkozik

Az utóbbi hetekben sokat lehet arról olvasni, hogy a Malév körül ún. kérõk köröznek. Ezen konkrétan azt lehet érteni: remény nyílt arra, hogy sikerül végre rásózni valakire a társaságot. Persze gyakran nem könnyû a kérõk elkülönítése más állatfajoktól, például a dögkeselyûktõl.

A miniszterelnök vezetésével több hónaposra nyújtott kormányátalakítás során ismét felmerült a szociálpolitika esetleges leválasztása az egészségügyi tárcáról. Mégpedig úgy, hogy az esélyegyenlõség mellé "csatolva" új tárca alakulna, s egyúttal megszûnne az önálló hatáskörrel jóformán nem rendelkezõ Esélyegyenlõségi Kormányhivatal.

Bozóki András (Népakarat és társadalmi érdek, Magyar Narancs, 2004. augusztus 5.) vehemensen küzd a populista demagógiánál is kártékonyabb, technokrata-elitista, a demokráciát porba döntõ felvetéseim ellen, amelyeket nagy vonalakban az államháztartási reform esélyei és a költségvetési fegyelem erõsítésérõl folyó vitában vázoltam (Kire bízzuk a kasszakulcsot?, Magyar Narancs, 2004. július 1.). A szelektív olvasás és minõsítés joga minden olvasót megillet. Bozókit is. Néhány megjegyzést azonban - a tévhitek elkerülése végett - szükségesnek tartok hozzáfûzni az észrevételeihez.

Mivel a Demszky- és a Wekler-affért nem zárta rövidre az SZDSZ, most hetekig kénytelen lesz - a szeptemberi országos tanácsi (ot) ülésig biztosan, tán tovább is - maga elõtt görgetni. Ez felettébb használ majd a párt megítélésének, nyilván. Mert mi lett volna a következménye annak, ha a vezetés nem elégszik meg a halk fejcsóválással? Ha nem a Wekler-birtok állami támogatásának törvényességét hangsúlyozza, és ha a helyére teszi Demszky Gábort?

Budapest gyönyörû város. Évszázadok szorgalmas munkája tette varázslatossá. Ámulatba ejtõ panorámája legjobban a legmagasabb pontjairól élvezhetõ. De érdemes megállnunk hídjain is, s az ezüstösen kanyargó Dunáról gyönyörködni a látványban. A Petõfi hídról például északra tekintve a pesti Duna-part régi bérházainak impozáns, egyszerre stílusban tartott s változatos kontúrjai bontakoznak. Délre az újat láthatjuk. Elénk tárul mindaz, amit 15 éve szabad, demokratikus, a félgyarmati iga nyûgét lerázó hazánk e nagyszerû, kövekben, téglában, malterben rögzített hagyományhoz hozzátett, amivel új korunk államférfiai, s a nemzet legjobb elméi, mérnökök, mûvészek, városépítõk, üzletemberek a nemzetet gazdagították.