Szégyen a bukás, de hasznos

  • 2004. szeptember 2.

Publicisztika

"Ez bizony csúnya búcsú: Medgyessy Péter, akit sok mindenért támadtak, de eleganciáját általában elismerték, képtelen méltósággal viselni bukását" - így kezdtük múlt héten ugyanitt, és most sem tehetünk másként, csak - az azóta történtek miatt - rá kell erõsítenünk a jelzõkre: rútul végezte, szitkozódva és nyafogva, hivatalához és választóihoz méltatlanul. Ki kell tehát egészíteni a múltkor leírtakat, hiszen lemondása idõközben esett.

Lemondása - amit az elkerülhetetlen bukás korai szakaszában még csak zsarolásra használt, aztán ijesztgetett vele, s amit végül mégiscsak becsúsztatott az ajtórésen - megítélésünk szerint csak néhány apróságra elég (bár azokra se nagyon): hogy hátráltassa az ország mihamarabbi rendbetételét, rontsa a baloldal további esélyeit, keresztbe tegyen hirtelen felismert ellenfeleinek, illetve saját maga számára biztosítson valamiféle hazug látszatot, miszerint volt szemernyi beleszólása önvégébe. Pont, ahogy belesírt Friderikusz kamerájába: elsõ az ország érdeke, második a baloldalé, s csak aztán jöhetnek a személyi kérdések. Tényleg, õ megmondta; csak hát az összetett szó második felit akkor is lefelejtette. Az "érdeke" kifejezés helyett az "érdeksérelmére" gondolhatott alighanem. Mert ez így senkinek nem jó, sem az országnak, sem a baloldalnak, sem a következõ kormányt alkotó személyeknek. Nota bene: Medgyessy Péternek sem, de neki már akkor is rossz volt, nyilván úgy van vele, legyen másnak is. (Mondhatnánk ezt szebben is: "Robespierre, követni fogsz!" - de biztos nem állnánk meg röhögés nélkül.)

Mert a kicsinyes bosszún kívül semmi fel nem hozható e lemondás indoklására. Legkevésbé azok a szólamok, melyeket Medgyessy a lemondó nyilatkozatában magának megenged. "A bizalmatlansági indítvánnyal szemben a lemondással a miniszterelnök teljes egészében magára vállalja a koalíciós partner bizalomvesztésének a következményeit. Ezzel el lehet kerülni, hogy megkérdõjelezhetõk legyenek az elmúlt két év eredményei, amelyre alapot az ország népének a teljesítménye adott." Értjük: azért vállalja a következményeket, mert a koalíciós partner bizalma személyén keresztül az istenadta népben ingott meg - borzasztó, hát nem szégyelik magukat? Aztán csak mentegetõzés és piszkolódás, panasz, panasz: "Sokáig hezitáltam, hogy hogy döntsek egy ilyen helyzetben. Nem könnyû ezt a döntést meghozni" - ilyenek.

Egyvalamit azért elért: az ellenzék és a Medgyessyt idáig emberszámba se nagyon vevõ napilapja - amely bukását elõször a "gazdasági válságnak" tulajdonította, ám utóbb, a kormányfõi hisztire hivatkozva már egyenesen Medgyessy "antikorrupciós" heroizmusának - a távozó miniszterelnököt végre megszerette. A "nemzeti közép" politikája beérett.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.