Egy kis párt számára különösen fontosak azok a személyiségek, akik a maguk körzetében nagyobb mennyiségû voksot hoznak a választásokon. Nem csak Demszky ilyen; Wekler lokális népszerûsége is átlagon felüli szavazatkvantumot eredményezett eddig a liberálisoknak. Kuncze Gábor vagy az ügyvivõ testület (üt) talán arra gondolt, jövõbeni érdemdús politizálással a két jeles férfiú helyre tudja hozni a hibáját - helyben. Ám ha e szempont esetleg a mérlegelés tárgya volt, vajon fölmerült-e bennük, hogy máshol mennyit veszíthetnek emiatt? Márpedig nemcsak Baranya egy részéhez, de Budapesthez képest is az a máshol az ország nagyobbik része. És arra sincs semmi garancia, hogy Demszkyék hitelét nem kezdték ki annyira az elmúlt napok, hogy saját választóik bizalma is összeomlott.
Mi történik tehát, ha az SZDSZ kipenderíti Weklert nemcsak az Országgyûlés alelnöki székébõl, de a frakcióból is? Wekler azzal fenyegetõzött, hogy akkor kinyitja a száját. És? Ezek után még inkább úgy kellett volna kivágni, hogy a birtokáig meg se álljon. Hisz óhatatlanul fölmerül: csak nem a szájaskodástól ijedt be az üt? A Fidesz-érában attól (is) lehetett szerfölött undorodni, amikor a magyarpolgárok a saját gazemberségeiket önérzetesen vállalva visszakérdeztek: lopunk, csalunk, hazudunk - oszt'? Ti nem ezt csináltátok? Most mi jövünk, coki! Wekler Ferenc - és a Wekler-ügy kezelésével az SZDSZ - most ezt a metódust választotta, és ez magánál az állami támogatás tényénél is lehangolóbb. Mintha az SZDSZ elfelejtette volna, hogy az Orbán-féle siserahadat miért küldte el a többség.
Pedig nem történik semmi, ha Weklertõl a párt megszabadul. A parlament alelnöke listás képviselõ: ha mandátumát a felszólítás ellenére sem adta volna vissza, hanem ment volna a függetlenek közé, az õt minõsítené. Ám az SZDSZ - és a kormánytöbbség - csak matematikailag gyöngülne.
Más a helyzet Demszkyvel. A fõpolgármester, noha jelen botránya (nem a nyaraló, a kocsikázás) forintosítva kisebb, sokkal nagyobb gondot okoz. Önkritikája és bocsánatkérése sokak elõtt akár rokonszenvesnek is tûnhet. Ám Demszky azt is kijelentette: az SZDSZ-ben fel sem merülhet az elmozdítása, és nemcsak azért, mert nem visel párttisztséget, hanem mert a pártnak fontos Budapest, márpedig Budapest és õ egyek. Ebben olyan fene biztosak nem vagyunk: a kudarcba fulladt pártelnökösködés (2000-2001) óta Demszky elvesztette a ritmust. A fõváros már csak szavakban épül, s ami mûködik, az sem feltétlenül az õ, hanem embereinek az érdeme. Leváltani valóban nem lehet, lévén õ az egyetlen közvetlenül választott közjogi méltóság. De ideje volna megfontolni, hogy vele nem a biztos bukás tudatában vágna-e neki az SZDSZ 2006-nak. Demszky érdemei számolatlanok, 1998-as budapesti sikere az SZDSZ politikai létének az egyik kulcsa volt. Esetleges bukása épp ezért okozna jóvátehetetlen károkat a liberálisoknak.
