Második nekifutás

  • 2004. szeptember 2.

Publicisztika

Várható volt, jó elõre borítékoltuk (lásd: Szünidei matiné, Magyar Narancs, 2004. június 24.), és íme: Dávid Ibolya Lakitelek Munkacsoport nevû belsõ ellenzéke élni kezd frakcióbeli fölényével. Az MTI szerint Lezsák Sándorék pénteken bizalmatlansági indítványt nyújtanak be az országgyûlési képviselõcsoport vezetõje, a pártelnök egyik legbiztosabb támasza, Herényi Károly ellen. A valódi célpont persze Dávid Ibolya: a lakitelkiek a közelmúltban lemondásra szólították föl, ám álláspontjukat a frakcióülésen nem tudták kifejteni, mivel Herényi nem tûzte napirendre a kérdést - formálisan ez is az oka a visszahívási kezdeményezésnek.

Várható volt, jó elõre borítékoltuk (lásd: Szünidei matiné, Magyar Narancs, 2004. június 24.), és íme: Dávid Ibolya Lakitelek Munkacsoport nevû belsõ ellenzéke élni kezd frakcióbeli fölényével. Az MTI szerint Lezsák Sándorék pénteken bizalmatlansági indítványt nyújtanak be az országgyûlési képviselõcsoport vezetõje, a pártelnök egyik legbiztosabb támasza, Herényi Károly ellen. A valódi célpont persze Dávid Ibolya: a lakitelkiek a közelmúltban lemondásra szólították föl, ám álláspontjukat a frakcióülésen nem tudták kifejteni, mivel Herényi nem tûzte napirendre a kérdést - formálisan ez is az oka a visszahívási kezdeményezésnek.

Mirõl van szó? Pusztán arról, hogy a párt szövetségi politikáját, a Fideszhez viszonyulást másként képzelik el a szemben állók, s a véleménykülönbség oly nagy, hogy normális kompromisszummal nem lehet lezárni? A látszat ez, de a valóság egyszerûbb. A Fidesszel ún. szoros együttmûködést hirdetõk a demokratikus pártélet valamennyi fórumán - az országos és a legtöbb megyei elnökségben, a választmányban s korábban az országos gyûlésen - kisebbségbe szorultak. Egyetlen testületben van többségük, az országgyûlési frakcióban (a 22 tagból 13 a fideszista), amely - bár a nyilvánosságban a legtöbbet szerepel - nem önálló intézmény. A frakció mindig kirakat, s ezért is fontos: nem a párt irányvonalának a meghatározója, hanem annak megjelenítõje. A lakitelkiek hiába igyekeznek többségi szavazással - vagyis demokratikus eszközökkel - konkrét személyi változásokat elérni, amikor maga a folyamat, amellyel diktálni akarnak, antidemokratikus, és amelynek egyetlen végeredménye lehet csak: a frakciószakadás. Mert vagy Lezsákék zárják ki Dávidékat, vagy fordítva. S noha a pártszakadásnak Lezsákék fentebb említett alacsony támogatottsága miatt minimális az esélye, a képviselõcsoport osztódása végzetes lehet: nemcsak azért, mert Herényiék szívós munkával építgették a magas színvonalon dolgozó, a feladatokat elsõsorban szakmai oldalról közelítõ, a terméketlen pártcsatározásokat kerülõ frakció imázsát, ami most pillanatok alatt foszlana semmivé, hanem mert 22 mínusz 13 az nem 15, vagyis elvileg egyik csoport sem alakíthatna parlamenti frakciót. Ez nyilván a lekitelkieket zavarja kevésbé, mivel - ibista társaik szerint - a Fidesz ígérvényének a tudatában kuruckodnak (hogy ti. a "Szövetség" közös jelöltként számít rájuk 2006-ban), a kötelezõ fél év függetlenkedés után a Fidesz képviselõcsoportjában landolnak. Herényiék ellenben csapdahelyzetbe kerülnek: a Ház vagy alkalmazza a frakcióalakításhoz minimálisan szükséges 15 fõs szabályt, és akkor nincs MDF-frakció, ami komoly pozíció- (országgyûlési alelnök, bizottsági helyek, napirend elõtti felszólalások) és anyagi veszteségekkel járna, vagy mûködhetnek a kisebb létszám ellenére is, ami viszont újabb támadásra adna módot az antiibistáknak. Utóbbi esetben ugyanis az MDF képviselõcsoportja csak a koalíció jóindulatú törvényértelmezésének köszönhetõen maradhatna meg, azaz le nem mosnák magukról azt a lakitelki vádat, miszerint Dávidék régóta az MSZP szekerét tolják. (Ha a mostani kormánypártok következetesek, nem is mennek bele: az elõzõ ciklusban ellenzékként épp azt vetették Orbánék szemére, hogy a Fidesz a kialakult parlamenti rendet fölrúgva saját céljai miatt legitimálta a 15 fõ alatti MIÉP-frakciót.)

Van-e bármi értelme Lezsákék erõlködésének? Az MDF felõl nézve az égvilágon semmi: ez a párt olyan kicsi, hogy nincs mit szétszakítani rajta, viszont nagyon könnyen megszûnhet. Például úgy, hogy - egy nyilván látványos - egyesülési kongresszus keretében az ún. Szövetség boldog részese lesz. Éppen ezért nem kell összeesküvés-elmélet gyártására gyanakodni akkor, ha akár Herényiék, akár a külsõ szemlélõk Orbán és Kövér alakját látják a háttérben kirajzolódni. Mi tagadás, a Dávid Ibolya és az önállóskodó MDF legyûrésén régóta munkálkodó magyarpolgárok jól idõzítettek: egy antiibista, az MDF ellehetetlenedését eredményezõ akció észrevétlenebbül levezényelhetõ a kormányfõváltás lázas napjaiban, mint a szürke hétköznapokon. Még a jobb érzésû közönség sem fog nagyon fanyalogni a távvezérelt pártbomlasztás miatt.

A rutin mindenesetre megvan, hiszen a "természetes szövetségesek" hidegre tétele országgyûlési frakcióikon keresztül összejött már Orbánéknak a KDNP meg a kisgazdák esetében is. No meg egyszer az MDF-nél, 1996-ban. Miért ne sikerülne másodszor is?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.