Tóth Krisztina és Sofi Oksanen a hallgatás földjén

  • -urfi-
  • 2014. április 28.

Publicisztika

Tóth Krisztina drámai beszédet mondott a könyvfesztiválon, ami önmagában is éppen elég meggyőző volt. Azóta az egész magyar sajtó igyekszik bizonyítani az igazát. Sajnos nem szándékosan.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál mindenkori külföldi díszvendégének járó Budapest Nagydíj átadásakor rendszerint a magyar irodalom legjobbjai méltatják a díjazottat, hozzászokhattunk tehát, hogy okos és szellemes szövegeket hallunk. Tóth Krisztina laudációja Sofi Oksanenről azonban több volt ennél. A szokatlanul erős beszédről azok is értesülhettek, akik nem voltak ott a csütörtöki ceremónián, mivel az eseményről készült videók gyorsan terjedtek a közösségi oldalakon. Aki viszont nem nézte meg a videót, annak esélye sem volt megérteni azt a drámai helyzetet, amelyet Tóth Krisztina teremtett, illetve amely magától megképződött a szavai köré. Ugyanis a magyar sajtó egyszerűen nem számolt be róla.

Nem szeretném részletesen elemezni Tóth Krisztina beszédét, aki lemaradt volna róla, pótolja gyorsan: videók a prae.hu-n és a Literán, a szöveg az ÉS-ben.

false

 

Fotó: MTI–Mohai Balázs

Érzékeny és bátor szövegnek gondolom a Nagy össznemzeti családállítást, de természetesen elképzelhető, hogy mások közhelyesnek, patetikusnak vagy gyalázkodónak tartják. Bármi lehet. Lehet az egészet hagyni a fenébe, végül is nem olyan nagy dolog egy könyvfesztivál és egy író véleménye. Amit nem lehet: úgy írni a díjátadóról, hogy figyelmen kívül hagyjuk a szöveg főbb állításait és azok kontextusát. Például ezeket a mondatokat: „Átéljük a rettenetet, és megtisztulnánk a katarzisban, de valahogy nem megy. Valami réteg marad a bőrünkön, kínoz bennünket tovább. Hessegessük el ezt a rossz érzést, hiszen mindez a távoli Észtországban történt, ráadásul régen, és a rémtetteket orosz megszállók követték el. Mi most itt ünnepelünk! Isten hozta Sofi Oksanent egy olyan országban, amely köszöni szépen, már rég megtisztult, amelyiknek már nincsenek feldolgozatlan, elhallgatott bűnei, nincsen homályos, bűzölögve rothadó múltja, amelyben, mint a regénybeli húsban, kikelnének az egykori bűnök lárvái, egy olyan országban, amelynek, köszöni, nincsen közelebbi dolga a családon belüli és általában a nők elleni erőszakkal, ahogy a prostitúcióval és a kirekesztéssel se, egy olyan országban, amely az ügynökkérdést is rég lezárta és szépen, lelkiismeretesen feldolgozta, ahol mindez csak irodalom, kitalált történetek sokasága, afféle játék és hókuszpókusz, mint például a családállítás.”

A megszállókra hárított felelősség, be nem vallott történelmi bűnök, családon belüli erőszak, kirekesztés, ügynökkérdés, a bölcsészet és a művészetek lenézése, elhallgatások: az ironikus mondatok olyan kérdéseket feszegetnek, amelyek – nagy és még nagyobb súllyal – régóta nehezednek a magyar társadalom vállára, és amelyekről minden eddigi kormánynak volna mit vallania, de a Fidesz elmúlt négy évében váltak igazán élessé. Ez a tágabb kontextus, és a feszültséget, illetve a kiállás erejét tovább növeli az a körülmény, hogy mindez nem politikus szájából és nem politikai rendezvényen hangzik el, ellenben Tarlós István (és talán Navracsics Tibor, ez a tudósításokból nem derül ki) jelenlétében. A szűkebb kontextus pedig egyrészt a minden fesztiválra jellemző hurráhangulat, illetve Navracsics és Tarlós beszédei Tóth Krisztina megszólalása előtt és után, hiszen a két kormánypárti elöljáró szakasztott ugyanazt a retorikát mozgatta, amitől Tóth keserű iróniával elhatárolta magát.

Még egyszer mondom: ezt én felszabadító, egyszerre szenvedélyes és higgadt, közegérzékeny és kemény gesztusnak gondolom, de más nézheti politikai haszonlesésnek, tiszteletlenségnek vagy szereptévesztésnek. Jelen írásnak nem az ő meggyőzésük a célja, hanem annak bemutatása, hogy a fent vázolt szituációról a magyar sajtó – ilyen-olyan megfontolásból, számításból vagy hanyagságból – gyakorlatilag hallgatott.

Lapszemlénket kezdjük az MTI tudósításával, amelyet szokás szerint számos lap egy az egyben átvett, illetve többen beépítették bővített beszámolójukba (lásd például a Kisalföld honlapján). A terjedelmes anyagban konkrétan egy büdös szó nem esik arról, hogy Tóth Krisztina mondott volna bármit hazánk viselt dolgairól. Laudációjából idéznek két-három gondolatot, illetve Tarlós és Navracsics citált mondatai között is akad olyan, amelyik simán bekerülhetett volna Tóth ironikus szövegébe: „A főpolgármester a könyvfesztiválról kiemelte: Budapest őrzi hagyományait és lépést tart az európai szellemi nívóval.” Navracsics „hangsúlyozta: minden könyvfesztivál lehetőség, hogy az országok a szebbik arcukat, műveltségüket mutassák”.

A nol.hu változtatás nélkül közölte az MTI tudósítását, az egyetlen illusztráción Tarlós és Oksanen nevetnek egymásra. Más cikket nem találtam. A Magyar Hírlap online szintén így tett, de ők írtak mellé saját beszámolót is, ahol csak Navracsicsot idézik (amúgy durván pontatlanul).

A Litera a videó mellett egyéni hangulatjelentéssel szolgál, amelyben feltárul az egész megnyitó és díjátadó amatőr megvalósítása és nyomasztó légköre, a dugó miatt elkéső Tarlóssal, a főpolgármesternek látványosan hátat fordító Oksanennel, a szinkrontolmácsolás csődjével. A magyar párhuzam is előkerül, kommentár nélkül, illetve ez az egyetlen írás, amely felhívja a figyelmet a másik párhuzamra: Tóth „»üdvözli a szép tavaszi könyvünnepet a városban, ahol az irodalom is mind jobban és jobban teljesít«. Tarlós István ugyanezekkel a szavakkal a szép tavaszi könyvünnepet köszönti, majd hosszan méltatja a török kultúrát.”

A prae.hu részletesebben is taglalja az ironikus kijelentéseket, de a kontextusra szintén nem tér ki. Ahogy a Könyvesblog sem, bár meg is dicsérik a beszédet. Az Irodalmi Jelen is említi az ominózus gondolatokat.

Sajnos nincs lehetőségem tovább untatni az olvasót a tudósítások lajstromozásával, mivel se a Google segítségével, se a nagy hírportálok címkefelhőinek böngészése során nem találtam több saját készítésű anyagot a díjátadóról. Tóth Krisztina beszédének egyik legélesebb mondatára, a német megszállás emlékműve és az orosz „expanzió” miatt kétszeresen aktuális „orosz megszállás” keresőszóra semmi találat. Egyetlen helyen, egy Oksanen-interjú igen személyes, a laudációtól megilletődött bevezetőjében hangzik el az evidensnek látszó megállapítás, hogy „a csütörtöki szöveg egyben politikai tett is volt”.

Persze ez az egész nem olyan fontos. Minek mindenbe belekeverni a politikát? Inkább örüljünk neki, hogy az elmúlt négy napban ilyen sokan ellátogattak a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál színvonalas rendezvényeire. Szép tavaszi időnk van. A hangulat jó.

Neked ajánljuk