Kedves Olvasónk!
A Sorköz Ásatás sorozatában a Narancs régi, irodalmi tárgyú cikkeinek – recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek – legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából. Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!
Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 2003. január 9-i számában jelent meg.
Mivel az olvasásnak volt most az évada, - jusson az eszetekbe Závada, - Esterházy Péter és Tandori Dezső, - meg a többi potyaleső, - de mindannyiunknak sok örömet szerző - kortárs magyar szerző. - Hiszen írók nélkül az olvasás bajos - (eszembe jut még Parti Nagy Lajos), - ha ők nem volnának, az olvasók, komálnák, nem komálnák, - kénytelenek volnának olvasni a Románát, - meg a többi rissz-rossz szerelmes füzetet, - ebből az apropóból szól most az üzenet.
De mielőtt még kivenném a szót a számból, - fölteszem a kérdést a jámbor - olvasónak esdvén - itt a költészet és a próza közti mezsgyén, - ami ugyebár a rímes próza, más néven makáma - (mintha az ember aranyat kakálna, - és ami másfelől, mint közismert, nem könnyű dolog, - hiszen olyan, mint repülni gyalog), - szóval fölmerül a kérdés, - hogy az olvasó olvas-e és mikor és hogyan és mért, és - ha ugyan olvas, akkor is mit, - Garaczi Lacit vagy Eörsi Pistit, - és honnan tudja, hogy mit érdemes - olvasni a nyájas, szíves, érdemes - olvasó? - Mit olvasson, ha ő egy kistesó, - ha vénül, - ha szerelmes és a rét gyepén ül, - vagy ha kamaszodik, és tucatszám nőne ki - az arcán őneki - a sok mitesszer meg a csúf kis pattanások? - Ebben a kérdésben adnék szaktanácsot.
Üzenem hát, hogy ki-ki olvasson illőt az alkatához, - ha egyszer úgy határoz, - hogy könyvet kíván a kezébe venni. - Röviden ennyi.
Magyarul: akinek a szíve kőkemény, - annak nem való a költemény, - aki durván harsog, és bömbölve herseg, - az ne olvasson verset, - olvasson inkább prózát, - ha meg akarja őrizni a komoly ember pózát, - sorakozzanak a polcán a vaskos regények - szegénynek, - amíg a szem ellát, - vagy olvasson novellát.
Ezen belül, aki nem ragad bele a sárba itt alant, - akinél jelentkezik a kaland, - mint hiány, - aki a lelke mélyén indián, - és aki szerint az anyjukat - azoknak, akiknek fáj a vadnyugat, - az jobban teszi, ha Coopert és Karl Mayt - meg más hasonló regényeket fal majd. - Aki Prousttól - prüszköl, - és irtózik Joyce-tól, - annak gondolom, jobban fekszik Tolsztoj, - viszont akinek az olvasás csak afféle ebéd utáni ejtőzés, - az olvasson Rejtőt, és - ha még nem olvasta a Svejket - (ami elég sokat sejtet), - akkor ajánlom neki Hasekot, - ne sokat - habozzon, - lapozzon - bele, - de ha elégedetlen vele, - és ha nem jön be neki Wodehouse, - mert amilyet ő ír, olyat tud száz, - leküzdeni a lélek undorát - olvasson egy kis Kunderát.
De ne olvassatok ti prózát, - mimózák! - És ne olvassatok prózát, ti kábák, - akiknek a lábát - az élet - kemény bakancsa nyomja, mert szűk a méret, - és fölsértik apró kavicsok; - olvassatok ti Babitsot!
Mert, én legalább is úgy vélem, - repülésben a költők járnak az élen, - főleg ilyenkor télen, - mikor az út siklós, - jön jól Radnóti Miklós - vagy Tóth Árpád, - az ember csak olvas, és mereng, és közben joggal érezheti úgy, hogy billió mérföldeken át, a Földtől a Szíriuszig egy jót járkált.
Úgyhogy a Télapónak címzett reménylistán - legyen egy Térey-kötet vagy egy Kemény István-, - és ha eljön az ünnepi könyvhét, - mikor a költők és az írók önként - odaállnak, - és Juditoknak meg Edináknak - dedikálnak, - ti Pegazust vegyetek, ne Trabantot, - a költő a nagyobb, ki a lantot - pengeti sírván - nyilván, - és akinek alkotóterülete a próza, - az a tehetségét sajnálatra méltóan elaprózza, - szóval sok-sok verseskönyvet vegyetek, - húzzák le a súlyos verseskötetek - a kabátzsebeket, retikülöket, tasókat, - ezt üzenem a nyájas olvasóknak.
