Nem építenek új uszodákat a vizes világbajnokságra, „azt használjuk, ami adott”
A már meglévő infrastruktúrát vetik majd be, ezért például az óriás-toronyugrás szám elmarad.
A már meglévő infrastruktúrát vetik majd be, ezért például az óriás-toronyugrás szám elmarad.
Liu Shaolin Sándor először olimpiai bajnoknak tűnt, de szabálytalanság miatt kizárták.
A vizes sportok nemzetközi szövetsége (FINA) hétfőn jelentette be a döntést.
Előkerült a november óta eltűntként keresett kínai teniszezőnő, és bejelentette, nem is tűnt el.
„Nem megfelelő hangvételű” telefonüzenetek miatt kénytelen távozni Marc Overmars az Ajax igazgatói posztjáról.
A napokban több edzést is törölni kellett az erős szél miatt.
A legendás sportolót tragikus hirtelenséggel, hatvanhetedik életévében érte a halál.
Ritka a magyar érem a téli olimpiák történetében.
A megnyitó ünnepséggel kezdetét vette a XXIV. téli olimpia Pekingben.
Vizsgálatot indítottak, és büntető feljelentést készítenek elő.
A Farkasréti temetőben helyezik végső nyugalomra, a búcsúztatás nyilvános lesz.
27-26-ra verték a spanyolokat.
Danyiil Medvegyev ellen szerezte meg a 21. Grand Slam-győzelmét.