Peng Suaj: Nem tűntem el, és nem mondtam, hogy zaklattak

  • narancs.hu
  • 2022. február 7.

Sport

Előkerült a november óta eltűntként keresett kínai teniszezőnő, és bejelentette, nem is tűnt el.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a pekingi olimpián még szombaton személyesen találkozott a teniszező Peng Suajjal, akinek az eltűnési ügye hosszú ideje lázban tartja a nemzetközi közvéleményt. Peng egy lapinterjúban tagadta, hogy szexuálisan zaklatták és eltűnt volna – számol be róla az MTI.

A 36 éves, párosban kétszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező a közösségi oldalán egy november 2-i bejegyzésben szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest, azt követően pedig sokáig nem adott életjelet magáról.

A kínai kormány és sportági szövetség sem kommentálta érdemben az ügyet, a közösségi oldalakon pedig letiltották az ezzel kapcsolatos vélemények megjelenését. A kínai kormánypárt nem közölte, hogy vizsgálja-e, mi történt Peng és a 75 éves Kao-li között, aki 2018-ban szinte teljesen eltűnt a közéletből. Később az állami televízióban elhangzott egy Pengnek tulajdonított angol nyelvű nyilatkozat, amelyben visszavonta korábbi vádjait, majd egy kínai ifjúsági tornán készült videón a pálya mellett állva integetett és teniszlabdákat írt alá a gyerekek számára.

Peng eltűnése miatt politikusok és teniszezők a világ különböző részéről adtak hangot aggodalmuknak, a női tenisztornákat szervező WTA pedig decemberben felfüggesztette a kínai versenyeket a játékos helyzete miatt.

 

A NOB hétfői közlése szerint Peng több sporteseményt is felkeres majd a téli olimpián, és már látta a szombati Kína-Norvégia curling vegyespáros mérkőzést. A teniszező szándékában áll, hogy – amennyiben a világjárványban lehetővé válik – Európába utazik, és többek között ellátogat a NOB svájci központjába.

Thomas Bach korábban elmondta, hogy ha a kínai játékos bármilyen vizsgálatot szorgalmaz, a NOB mögötte áll. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke még novemberben mintegy fél órán át videotelefonon beszélt Penggel, és akkor állapodtak meg abban, hogy a közeljövőben személyesen is találkoznak.

Peng a francia L'Équipe-nek adott kínai nyelvű, angolra fordított interjújában elmondta: szombaton együtt vacsorázott Bachhal, volt egy barátságos beszélgetésük, eszmecseréjük. Peng tagadta, hogy azt állította, szexuálisan zaklatták volna, egyúttal jelezte, hogy maga törölte azt a posztját, amelyet szerinte félreértelmeztek.

„Soha nem mondtam, hogy bárki bármilyen módon szexuálisan bántalmazott volna” - mondta. Egyben azt is hangsúlyozta, hogy sosem tűnt el, mindenki láthatta őt.

A NOB közölte: a megbeszélésen jelen volt Kirsty Coventry, a NOB sportolói bizottságának vezetője is, a találkozót egy pekingi hotelben tartották, a szervezőknek pedig nem volt tudomásuk róla.

Bach annyit jegyzett meg, hogy ez Peng élete, az ő története, és ezért a kommunikáció is tőle függ.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.