Magyar Narancs: Nem volt kérdés, hogy elmegy a Pride-ra?
Nagy Bresalio: A betiltásnak köszönhetően olyan megsokszorozódott érdeklődést tapasztaltam az ismerőseim körében az idei Pride iránt, mint még soha. Rengetegen mondták, köztük sok heteró, házas, családos ember is, hogy a rendezvény régebben kívül esett az érdeklődésükön, de most, sokan életükben először, csak azért is ott lesznek. Külföldre költözött magyarok is hazautaztak az eseményre. Engem három csoport is hívott, persze ha nem kaptam volna meghívásokat, akkor is elmentem volna, egyedül is. Végül az aHang miskolci aPontjával vonultam.
Az előzményeket tarkítja, hogy pontosan egy héttel a Pride előtt leköptek Budapest belvárosában.
Fényes nappal, a nyílt utcán. Az Andrássy út zebráján igyekeztem át, és amikor átértem, egyszer csak egy fröcskölő köpésben lett részem, aminek jó része az arcomba ment. Két férfit azonosítottam be az ott állók közül, egyikőjüktől jöhetett a köpés. Miután feléjük fordultam, az egyik férfi rám ordított: „Hé, buzi! Ki köpött le?!”
Az elkövetőket nem láttam korábban, és nem tettem ellenük semmit. A „hé, buzi!” felkiáltásból azt gondolom, hogy a megjelenésem alapján kitalálhatták, hogy a queer közösséghez tartozom, és egyértelműen ez lehetett az atrocitás motivációja.
MN: Tett feljelentést?
NB: Azonnal eldöntöttem, hogy nem hagyom következmények nélkül a történteket, és feljelentést teszek. A legközelebbi rendőrkapitányságon ülő recepciós rendőr nem engedett be az épületbe, csak az ajtón kívül beszélt hozzám. Azt mondta – ez fél 6 körül volt –, hogy a bejelentés per pillanat nem lehetséges, jöjjek vissza 6 órára, mert csak akkortól lesz szolgálatban.
Amikor 6-ra visszaértem, ő kijött az ajtó elé, és komótosan rágyújtott egy cigire. „Mégis visszajött?” – kérdezte. Ezek szerint nem számított rá. A cigizése közben a következő párbeszéd zajlott le köztünk:
„Minek akar ilyesmiről feljelentést tenni?! Nem történt semmilyen bűncselekmény!”
„Ön szerint tök normális az, hogy leköpnek valakit az utcán?” „Lehetett véletlen is!” „Aligha hiszem, hogy az lett volna, pláne mivel a pasi azt kiáltotta felém, hogy »hé, buzi! Ki köpött le?!«” „Semmilyen eljárást nem fognak indítani!” „Azt majd meglátjuk a későbbiekben. Én mindenesetre ragaszkodom ahhoz, hogy megtegyem a feljelentést.”
De a hosszú várakozási idő miatt végül eljöttem, és online küldtem be a fejelentést. Kértem, hogy használják az elkövetők beazonosítására az Andrássyn telepített arcfelismerő kamerák felvételeit. Eddig még nem kaptam update-et az ügyről, meglátjuk, mit lépnek.
MN: Ezek után milyen hangulatban készült a vonulásra?
NB: Amikor a Pride-ot megelőző napokban arról hallottam, hogy Karácsony Gergely kezdeményezésére a főváros a szárnyai alá veszi a rendezvényt, és ezzel megkerülik a betilthatóságát célzó fasiszta törvénymódosítást, óriási megkönnyebbülést éreztem. Azt éltem meg, hogy ezzel minden szabadságszerető ember üdvére megoldották végre a Pride-kérdést: innentől kezdve nyugodtan, retorzióktól való félelem nélkül vehetünk rajta részt.
Viszont amint arról is szállingózni kezdtek a hírek, hogy a rendőrség nem fogadja el ezt az értelmezést, és továbbra is betiltott rendezvényként tekint rá, ami ellen akár erővel is felléphetnek, némiképp visszaszökött az eredeti aggodalmam –amit a „végjátékhoz” közeledve, az eseményt megelőző órákig, tovább növelték a szélsőjobbos csoportok területfoglalásai és a szivárványos menet megsemmisítésére vonatkozó fenyegetései. Olyan szintig, hogy
noha a részvétel szándékától egy pillanatra sem tántorodtam el, már szinte féltem.
Féltettem magamat, és minden más bátor, jó embert, aki veszéllyel szembesül azért, mert kiáll a haladó értékek mellett.
MN: Mitől félt konkrétan, meg tudta fogalmazni?
NB: Egy ponton még az is megfordult a fejemben, hogy eszkaláció esetén lehet, hogy Budapest utcáiból nyílt csatatér lesz... És hogy most esetleg olyan barbár erőszaknak leszek a tanúja, vagy rosszabb esetben elszenvedője, amit eddig csak filmben láttam.
Hihetetlen keserűséget és dühöt éreztem a kormány iránt, amiért ilyen helyzetet teremtett: a homofób propagandájával felbátorította, mintegy felbújtotta ellenünk a náci gyűlöletcsoportokat. És ráadásul, mivel az ő tüntetéseiket engedélyezték, a miénket meg – legalábbis a rendőrség álláspontja szerint – nem, a fegyveres hatalom, az akkori látszat szerint, mintegy az ő oldalukra állt velünk szemben.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
