Most, hogy mindenki jól bepánikolt azon, hogy a Tinder algoritmusai megölik a szerelmet (miközben egyre több kapcsolat szövődik társkereső appok útján és egyre elfogadottabb módja ez a randizásnak), a sci-fi sorozatok is beszálltak a nagy aggódásba.
Carlos Saldanha sorozata bájos válasz a Neil Gaiman-féle Amerikai istenekre és a mindent szinte észrevétlenül átszövő keresztény és nyugati mitológiai utalásokra.
Sokáig úgy tűnhetett, hogy a holokauszt marad a zsidókról zsidók által mesélt történetek sarokköve, a meghatározó trauma, amely évtizedek múltán is formálja az elbeszélést és a népirtás után született generációk identitását.
A tajvani Joseph Hszu Csen-csie nem tartogat sok meglepetést, inkább a családi konfliktusokkal operáló melodrámák szokott forgatókönyvét követi, ha nem is a nyugati filmek intenzív, érzelmi tetőpontokra hegyezett stílusában. Ő hosszabban elnyújtva és több sérelmet előásva dolgozik.
A nemzetközi terrorizmus elleni harc egyik legnagyobb kerékkötője, hogy a pánikba esett nyugati hatóságok egyszerűen nem ismerik saját társadalmukat.
Úgy tűnhet, hogy a Világtalan egy kicsit rossz időben érkezett – pedig épp jókor. A hasonszőrű, olcsó B thrillerek a videókazetták korszakában élték aranykorukat, tucatjával készültek ilyesmik egyenesen a tékák polcaira.
E mű is jól illeszkedik azoknak a dokumentumfilmeknek a sorába, amelyek addig érinthetetlennek gondolt, elképesztő hatalommal rendelkező férfiak szexuális visszaéléseit tárják fel (Untouchable, Surviving R. Kelly, Leaving Neverland, Jeffrey Epstein: Filthy Rich).
