Dokumentumfilm

A szakadék fölött

Bakony Alexa: Tobi színei

Kritika

Nyilván szomorú aktualitást ad e műnek, hogy a Fidesz a Jobbik elszánt asszisztenciájával átvitte hírhedt, s nyugodtan mondhatjuk, egész Európát megrázó törvényjavaslatát.

A zamatos putyini jegyeket hordozó törvény értelmében tilos bemutatni a homoszexualitást vagy a transzneműséget (illetve az öncélú szexualitást) tizennyolc éven aluliak számára, s ebbe szigorúan beletartozik az iskolai szexuális felvilágosítás is (egy olyan országban, ahol a biológiai és szexuális műveltség mértéke alapjáraton is a béka feneke alatt tanyázik). Arról, hogy mindez hogyan mélyíti az LMBTQ-közösség és a ciszheteró emberek közötti szakadékot, már sokan, sok helyen írtak és beszéltek. Még arról is, hogy mit tesz egy queer fiatallal, ha példaképek, megbízható információk és elfogadó közeg hiányában nő fel.

A Tobi színei mintha valóban egy pontokba szedett, tételes reakció lenne a közelmúlt fejleményeire, ám a didaktikus hangvétel nem is állhatna távolabb Bakony filmjétől. A rendező olyan közel hozza kétségekkel küzdő, szeretetre méltó szereplőit a nézőkhöz, amennyire csak lehet, és a sokak számára bizarr nyugati huncutságnak tetsző identitáskeresést egy végletekig személyes, mélyen átélhető keretben meséli el. Egy ponton a főszereplő Tobi édesanyja bográcsozás közben magyarázza egyik szomszédasszonyának, hogy a környezetükben bizony bárki lehet meleg, még a buszsofőr is. Gyermeke útkeresése megmutatta neki, hogy a szexuális orientáció és nemi identitás kérdései nem egy kisebbség magánügyei – érintik a nagyrészt ciszheteró családtagokat, barátokat és a társadalom többi tagját, akikkel valahogyan együtt kellene élni. Tobi a szabolcsi Gyulatanyán él, messze a nyugati nagyvárosoktól, de még Budapesttől is. Érettségire készül, edz, a barátaival lóg, miközben a nem- és névváltoztatás bürokratikus útvesztőin próbálja átverekedni magát, hogy Jázminból végre Tóbiás lehessen. Szülei igyekeznek mindenben segíteni – a film egyik megható jelenete, amikor mindhárman az apró konyhaasztal köré gyűlve silabizálják a vonatkozó űrlapokat. Ez már a sokadik állomás, amint Tobi meséli, több előbújáson van már túl: először biszexuálisként, majd leszbikusként, pánszexuálisként, transzként és nem binárisként is meghatározta magát. Ez a fokozatos, kitérőkkel tarkított identitáskeresés a queer tapasztalat szerves része, de a hagyományos nemi szerepek keretrendszerében élő embereknek idegen.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.