A Szörnyella a későbbi divatdiktátor/kutyanyúzó korai lázongó éveit meséli el a hetvenes évek punktól pezsgő Londonjában. A némileg irritáló, de helyenként szórakoztató filmnek volt honnan ihletet merítenie: Todd Phillips már kifejtette nekünk, hogy Jokereinket mi magunk teremtjük, ugyanennek feminista olvasatát pedig már Harley Quinn is prezentálta. Szörnyella esetében persze pluszkihívást jelent az állatkínzó hajlamok kimagyarázása – nem meglepő módon gyerekkori traumákra kell gyanakodnunk.
A rendező, Craig Gillespie már az Én, Tonyával bizonyította, hogy jó érzéke van a kicsit visszataszító, arrongáns, de mégis ellenállhatatlan hősnők megrajzolásához. Nos, Szörnyella pontosan ilyen. A lázadó természetű, kegyetlenkedésre hajlamos Estella sehol sem tud beilleszkedni, hiába szelíd anyja minden igyekezete. Miután a kislány árvaságra jut, London utcáin csavarogva belebotlik Horace-ba és Jasperbe, akik befogadják tolvajbandájukba. Estella nyilvánvaló stílusérzéke hamar megmutatkozik, ezért barátai takarítói állást szereznek neki egy puccos londoni divatházban. Itt fedezi fel tehetségét a gőgös, zsarnoki hajlamú Bárónő (Emma Thompson).
Gillespie filmje ettől kezdve két irritáló díva párharca, melyeket észbontó kosztümtervekkel és fura CGI-ebekkel vívnak, de Emma Stone nem mindig tudja fenntartani a Glenn Close művelte grandiózus gonoszkodás színvonalát, így Emma Thompson könnyűszerrel lekörözi.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
