Film

Az ellenállás melódiája

Chloé Zhao: A nomádok földje

Kritika

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Beletelt néhány traumába, amíg a forgatókönyvírók új szerepet találtak nekik tragikus hősökként, a történelem veszteseiként vagy csupán esendő, a változó világban boldogulni vágyó emberekként (Vidéki ballada az amerikai álomról; A préri urai; A csempész; Nebraska). A 2008-as gazdasági válság és Trump megválasztása megmutatták, hogy velük is számolni kell, de nem feltétlenül és kizárólag fenyegetésként vagy politikai időzített bombaként, hanem kollektív segítségre szoruló csoportként. Az amerikai munkásosztály a 20. században joggal érezhette büszkének és magabiztosnak magát (sokszor más szegényebb és gyengébb csoportok kárán), de a gazdaság és a társadalom földcsuszamlásai őket is az Egyesült Államok legaljára lökték.

Chloé Zhao eddigi filmjeiben is az amerikai társadalom láthatatlan, de elfeledettségük közepette is makacsul boldogulni akaró közösségeivel foglalkozott (a Songs My Brothers Taught Me és A rodeós is a rezervátumokban élő lakoták között játszódik), A nomádok földjében viszont fókuszt vált, és elszegényedett fehér amerikai munkásokat választ főhőseinek. Fern (Frances McDormand) a munkáját és a férjét is elveszti, miután a dicső nevű, de szomorú sorsú nevadai Empire-ban a 2008-as gazdasági válság következményeként bezár a US Gypsum üzeme. A város egész lakosságának a bányaüzem adott megélhetést és értelmes elfoglaltságot, annak megszűnésével a település is elnéptelenedik, még az irányítószáma is megszűnik. Fernt imádott férjének emléke még jóval a pusztulás után is Empire-hoz kapcsolja, de idővel ő is a távozás mellett dönt. Ingóságait eladja vagy raktárba helyezi, és egy leharcolt furgonban nekivág Amerikának, hogy állandó fedél nélkül, alkalmi munkától alkalmi munkáig vándorolva élje tovább az életét. Csomagol az Amazonnál, vécét pucol, hamburgert süt, mezőgazdasági idénymunkákat is elvállal, miközben egyre jobban megtanul gondoskodni magáról. Életmódjától idegenkedő vér szerinti családjával már régen nincsen közeli kapcsolata, helyettük a hozzá hasonló „nomádok” között épít maga köré közösséget.

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.