Film

Az ellenállás melódiája

Chloé Zhao: A nomádok földje

Kritika

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Beletelt néhány traumába, amíg a forgatókönyvírók új szerepet találtak nekik tragikus hősökként, a történelem veszteseiként vagy csupán esendő, a változó világban boldogulni vágyó emberekként (Vidéki ballada az amerikai álomról; A préri urai; A csempész; Nebraska). A 2008-as gazdasági válság és Trump megválasztása megmutatták, hogy velük is számolni kell, de nem feltétlenül és kizárólag fenyegetésként vagy politikai időzített bombaként, hanem kollektív segítségre szoruló csoportként. Az amerikai munkásosztály a 20. században joggal érezhette büszkének és magabiztosnak magát (sokszor más szegényebb és gyengébb csoportok kárán), de a gazdaság és a társadalom földcsuszamlásai őket is az Egyesült Államok legaljára lökték.

Chloé Zhao eddigi filmjeiben is az amerikai társadalom láthatatlan, de elfeledettségük közepette is makacsul boldogulni akaró közösségeivel foglalkozott (a Songs My Brothers Taught Me és A rodeós is a rezervátumokban élő lakoták között játszódik), A nomádok földjében viszont fókuszt vált, és elszegényedett fehér amerikai munkásokat választ főhőseinek. Fern (Frances McDormand) a munkáját és a férjét is elveszti, miután a dicső nevű, de szomorú sorsú nevadai Empire-ban a 2008-as gazdasági válság következményeként bezár a US Gypsum üzeme. A város egész lakosságának a bányaüzem adott megélhetést és értelmes elfoglaltságot, annak megszűnésével a település is elnéptelenedik, még az irányítószáma is megszűnik. Fernt imádott férjének emléke még jóval a pusztulás után is Empire-hoz kapcsolja, de idővel ő is a távozás mellett dönt. Ingóságait eladja vagy raktárba helyezi, és egy leharcolt furgonban nekivág Amerikának, hogy állandó fedél nélkül, alkalmi munkától alkalmi munkáig vándorolva élje tovább az életét. Csomagol az Amazonnál, vécét pucol, hamburgert süt, mezőgazdasági idénymunkákat is elvállal, miközben egyre jobban megtanul gondoskodni magáról. Életmódjától idegenkedő vér szerinti családjával már régen nincsen közeli kapcsolata, helyettük a hozzá hasonló „nomádok” között épít maga köré közösséget.

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.