Film

Az ellenállás melódiája

Chloé Zhao: A nomádok földje

Kritika

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Beletelt néhány traumába, amíg a forgatókönyvírók új szerepet találtak nekik tragikus hősökként, a történelem veszteseiként vagy csupán esendő, a változó világban boldogulni vágyó emberekként (Vidéki ballada az amerikai álomról; A préri urai; A csempész; Nebraska). A 2008-as gazdasági válság és Trump megválasztása megmutatták, hogy velük is számolni kell, de nem feltétlenül és kizárólag fenyegetésként vagy politikai időzített bombaként, hanem kollektív segítségre szoruló csoportként. Az amerikai munkásosztály a 20. században joggal érezhette büszkének és magabiztosnak magát (sokszor más szegényebb és gyengébb csoportok kárán), de a gazdaság és a társadalom földcsuszamlásai őket is az Egyesült Államok legaljára lökték.

Chloé Zhao eddigi filmjeiben is az amerikai társadalom láthatatlan, de elfeledettségük közepette is makacsul boldogulni akaró közösségeivel foglalkozott (a Songs My Brothers Taught Me és A rodeós is a rezervátumokban élő lakoták között játszódik), A nomádok földjében viszont fókuszt vált, és elszegényedett fehér amerikai munkásokat választ főhőseinek. Fern (Frances McDormand) a munkáját és a férjét is elveszti, miután a dicső nevű, de szomorú sorsú nevadai Empire-ban a 2008-as gazdasági válság következményeként bezár a US Gypsum üzeme. A város egész lakosságának a bányaüzem adott megélhetést és értelmes elfoglaltságot, annak megszűnésével a település is elnéptelenedik, még az irányítószáma is megszűnik. Fernt imádott férjének emléke még jóval a pusztulás után is Empire-hoz kapcsolja, de idővel ő is a távozás mellett dönt. Ingóságait eladja vagy raktárba helyezi, és egy leharcolt furgonban nekivág Amerikának, hogy állandó fedél nélkül, alkalmi munkától alkalmi munkáig vándorolva élje tovább az életét. Csomagol az Amazonnál, vécét pucol, hamburgert süt, mezőgazdasági idénymunkákat is elvállal, miközben egyre jobban megtanul gondoskodni magáról. Életmódjától idegenkedő vér szerinti családjával már régen nincsen közeli kapcsolata, helyettük a hozzá hasonló „nomádok” között épít maga köré közösséget.

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.