Itt Magyarországon még istenigazából bele sem tudtunk feledkezni az amerikai képregények miatti morális pánikba, amikor hirtelen – egész pontosan 2008-tól, a Vasemberrel kezdődően – a mozik tele lettek Marvel-filmekkel. Ettől kezdve minden évre jutott két-három blockbuster, és szép lassan mindenki a Marvel-mitológia szakértőjévé vált. Nálunk szinte láthatatlanok maradtak az amerikai képregényiparban több évtized alatt lezajló gyökeres változások. A Kádár-korszakban megjelent néhány, a szuperhősös képregények okán a hanyatló kultúráról és az elbutuló gyerekekről szóló fanyalgó cikk, majd a rendszerváltás után elérhetővé vált egy-két Marvel- és DC-füzet, amelyek gyorsan feltűntek és eltűntek. Aztán a 2000-es években, számunkra szinte derült égből, felbukkantak a véget nem érő, egymásba fűződő adaptációk (ezzel együtt pedig a hazai képregényrajongók nagy örömére megélénkült az amerikai képregények magyarországi kiadása is).
A közkedvelt hálóvető
A 30-as évektől az 50-es évekig a képregény kulturálisan megvetett tömegpiaci termék volt az Egyesült Államokban (nemcsak szuperhősös történetekre kell gondolni, elterjedt volt a krimi, a horror és az olcsó románc is). Alulfizetett írók és rajzolók ontották az egyszeri olvasásra szánt füzeteket, amelyek a II. világháború idején még a harci morál és a hazafias érzelmek fűtését is szolgálták (a Marvel Amerika Kapitánya is egy Hitlernek bevitt jobbhoroggal kezdte karrierjét). A 60-as évekre egész kis mitológia épült az egyre szaporodó hősökből – ekkorra jelent meg a szerializált forma és az összefüggő univerzumépítés, amit már a mai Marvel Cinematic Universe-ből (MCU) ismerünk. Ennek ellenére a 80-as évekre a szuperhősképregény niche termékké vált, az eladások egyre zuhantak. A füzetek szakboltokba szorultak, és egy demográfiailag jól körülhatárolt réteg (fiatal fehér férfiak) szórakozásává avanzsáltak. A kiadóóriások (az ún. Big Two: a Marvel és a DC) rádöbbentek, hogy szűk olvasóközönségüket nem tudják szélesíteni, ezért új stratégiához folyamodtak.
A Marvel Entertainment Group a 70-es évektől kezdte eladogatni a hőseihez fűződő jogokat nagy filmstúdióknak – a cégnél azt remélték, hogy a filmadaptációk majd felsrófolják a bevételeket. A Marvel 1996-ban megalapította a Marvel Studiost, és 1997-re már belekezdett egy-két nagyobb projekt megvalósításába. Ezekből a kezdeményezésekből születtek meg a mai Marvel-dömping előfutárai, az első nagyobb költségvetésű adaptációk: X-Men – A kívülállók (2000), Pókember (2002), Daredevil – A fenegyerek (2003), Elektra (2005), Fantasztikus Négyes (2005). Ezek még amolyan esszenciális adaptációk voltak, a szerteágazó mitológia és képregényes univerzum sűrített, a laikusok számára is jól követhető verziójával. A fordulat 2005-ben jött, amikor a Marvel visszaszerezte a Vasember jogait a New Line Cinemától, majd 2006-ban a Hulkot a Universaltól – ettől fogva a Marvel fokozatos visszavásárlásba kezdett. A gazdaságilag félelmetesen hatékony MCU-gépezet kiépítésében mérföldkő volt, amikor 2007-ben a Marvel Studios élére a fáradhatatlan Kevin Feige-t nevezték ki, aki 2019-ben a franchise legfőbb kreatív felelősévé és producerévé lépett elő. Az igazán ijesztő, monopolisztikus növekedés pedig 2009-ben indult meg, amikor a Walt Disney Company felvásárolta a Marvel Entertainmentet.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
