Visszhang: film

Közönséges horror­sztori

Visszhang

Sok mindent szeretne egyszerre a film rendezőpárosa, Roberto De Feo és Paolo Strippoli.

Egybeolvasztaná a Cosa Nostra, a Camorra és a ’Ndrangheta saját magukról szőtt, hangzatos középkori eredetmítoszát a kaszabolós/szektás horrorral, miközben kikacsintgatna a horrortörténet alapműveire, és még a kortárs horrorfogyasztási szokásokat is kritizálná. Mindenki csak egyre látványosabb vériszamra szomjazik, miközben világunk tele van nagyon is valós szörnyűségekkel… de mi azt is élvezzük, jaj.

De Feo és Strippoli mint a jó diákok, minden bokorban horror­utalásokat rejtenek el, mintha csak a műveltségüket bizonygatnák. Néhány idegen egy lakókocsiban Calabria felé utazik más-más célból (múltjuk és motivációjuk csepegtetve kerül napvilágra, hogy „mélységet” adjanak a meglehetősen lapos figuráknak). Egy furcsa baleset után egy tisztáson találják magukat, az erdő közepén. Mellettük egy elhagyatott kunyhó áll, de nincsenek egyedül, valamik vagy valakik vadásznak rájuk. A látványos önreflexiónak hála még a legzöldfülűbb horrornéző is rájön félidőnél a megoldásra, de a parttalan utalgatás/kikacsintgatás a feszültséget is hamar megöli. A rendezők tiszteletteljes megidézés helyett inkább pofátlanul lemásolnak bizonyos klasszikusokat (A texasi láncfűrészes mészárlás vagy a csodálatos Fehér éjszakák), így a kezdeti frász hamar elolvad, és csak a valóban lenyűgöző (alapjában minimalista) látvány marad. Az olasz horror klasszikusai, Dario Argento, Lucio Fulci és Mario Bava pedig ott maradnak az út szélén – őket nem idézi senki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.