Visszhang: film

Moffie

Visszhang

Oliver Hermanus filmjének címe a melegekre az afrikaans nyelvben használt becsmérlő kifejezést veszi kölcsön, de az ocsmány közeg és a mindent átható erőszak közepette makacsul keresi a szépséget és a gyengédséget.

Az angolosan finom megjelenésű, de holland nevű Nicholas van der Swart fehér dél-afrikai tiné­dzserként tölti kétéves kötelező katonai szolgálatát 1981-ben. Az ország épp harcban áll a kommunista támogatású Angolával, a dél-afrikai fiatalokat pedig macsó, rasszista szlogenekkel és brutális kiképzéssel igyekeznek harci készültségben tartani. Nick dolgát nehezíti, hogy a sereg belső ellenségként kezeli a meleg férfiakat, miközben ő és egyik katonatársa tétován közeledni kezdenek egymáshoz. Szégyenlős vonzalmuk és gyengédségük szinte botrányosnak hat az erőszakra, macsóságra és megszégyenítésre épülő közegben. A körülöttük lévő férfiak még a baráti vonzalmaikat is alig képesek kifejezni. Hermanus a hadsereg homoerotikájának bemutatásában megidézi Claire Denis Beau Travail című munkáját, és folytatja annak a finom erotikának a hagyományát, amely erősen jelen van az azonos neműek szerelmét ábrázoló újabb filmekben (Weekend, Portré a lángoló fiatal lányról, God’s Own Country, The World to Come). Hermanus hagy időt a szemlélődésre és az érzetek megtapasztalására (legyen az kellemes vagy taszító), és ugyanolyan kiválóan bontja ki a homofóbia, a rasszizmus és a kolonializmus összefonódó rendszereit, ahogyan feszültséget épít a röpke, de kellően horrorisztikus harci jelenetekben. A Moffie egyszerre képes kényeztetni és gyötörni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.