Bán Zoltán András

E groteszk hangú, szatirikus, sok tekintetben vidám könyvre szörnyű, sötét leplet borít a gyász.

Recenzens olyan, mint bizonyos közepesen fejlett emlősök, egy idegen városban azonnal kialakítja magának a felségterületét.

A szerkesztőség közleménye szerint Krúdy Gyula 1895. december 8-án lépett be a nagyváradi Szabadság című napilaphoz. Még nem volt 18 éves.

Márai Sándor roppant külföldi sikere, megújult hazai népszerűsége egészen különleges helyzetet teremtett a magyar irodalomtörténetben.

"Jégeralsót nem viszek, jégeralsót nem viszek!" Ezzel a harcias felkiáltással zárom reggel a kofferemet, mielõtt elindulok a repülõ-térre. Mert noha az összes oroszos - áldassék a nevük! - telefonja, e-mailje arra figyelmeztet, hogy jégeralsót vinni kell, bolsevik határozottsággal úgy döntök, jégeralsót nem viszek; egy vadászalsónál mi sem lehet férfiatlanabb, következésképp nevetségesebb dolog.

Megtörtént, kimúlt, itt állunk hullája körül a megboldogultnak. Elénk tárja egyes testrészeit, hogy izletes falatokat szolgáltasson étvágyteljes gyomrunknak." E baljós, funerátori és látszólag kissé kannibáli szavak nem egy ember, netán egy ország teteme fölött hangzanak el; nem, mindössze egy leölt sertésrõl van szó, az idézet pedig a Pohárköszöntõk minden rendüek és ranguak számára (1888) címû kézikönyvbõl származik.

Az 1921-ben Texasban meglehetõsen szegényen született és 1995-ben, a svájci Locarnóban meglehetõsen gazdagon meghalt írónõ könyveit általában a lélektani krimi skatulyájába szokták belegyömöszölni. Kissé szûk látókörû szemlélet, mégis jól védhetõ. Mert tagadhatatlan, hogy Highsmith már elsõ nagy sikerétõl fogva (Strangers on a Train, 1950, magyarul: Két idegen a vonaton, 1980) nem a nyomozással és annak kiderítésével foglalkozott bûnregényeiben, hogy ki követte el (vagy fogja elkövetni) a gyilkosságot - ezt ugyanis az elsõ adandó alkalommal közli az olvasóval.

n Illõ, hogy szójátékos címmel hódoljunk Marc Martinnak. Tette bámulatra méltó: francia anyanyelvû létére írt magyarul egy könyvet (talán regényt, de ez nem biztos), és ebben olyan fokú nyelvismeretrõl tett tanúbizonyságot, melytõl mindenkinek leeshet az álla. Ám a dolog korántsem merül ki ebben; legyen bármily valószerûtlen és voltaképpen zseniális is e teljesítmény, önmagában nem lenne több fantasztikus attrakciónál, hisz a szellem jelenléte nélkül a szöveg nem más, mint puszta tour de force.

Spanyol polgárháború: Málaga, 1937. február kilenc, reggel tizenegy óra táján. A várost elfoglaló fasiszták közül hárman behatolnak a brit állampolgár, Sir Peter Chalmers-Mitchell házába; mindenkit foglyul ejtenek, köztük az ott vendégeskedõ Arthur Koestlert, aki - papíron legalábbis - a londoni News Chronicle tudósítójaként rekedt a városban. Az egyik pisztolyhõsnek, Luis Bolín századosnak különösen szerencsés napja ez, éppen fél éve üvöltötte többek füle hallatára, ha legközelebb a kezébe kerül, lelövi ezt a Koestlert, akár egy veszett kutyát. És most itt a kiszolgáltatott kutya a vetõhálóban. Még érthetõ is lenne a gyilkosság: Koestler nyilvánvalóan kém (önéletírásában bevallja, annak érezte magát, és voltaképpen a Komintern fizetett ügynökeként utazott Spanyolországba), vagy ha ez nehezen is bizonyítható, Francóék bevallott ellensége, hadihelyzet van, ezért más ürügy is akadhatna, számos, a spontán kivégzésre. Bolín tehát felemeli a pisztolyt. És mégsem dördül el a lövés.

A legnagyobb élõ magyar költõ új verseskötete a halál jegyében áll; már a címe is vészjósló. Noha kissé (ön)ironikus, hiszen köztudott, hogy a félmondat idézet, mégpedig Kosztolányi Csáth Gézához címû nagy siratójából. És nem kell Tandori-filológusnak lenni, hogy az olvasó tudja, egyszer már döntõ szerepet játszott ez a szöveg a pályán, az Egy talált tárgy megtisztítása (1973) címû, az újabb magyar lírában kopernikuszi fordulatot hozó második kötetében a költõ pimasz, morbid kollázsban használta fel a versnekrológot: Kosztolányi kissé keresett, olykor túlzottan szenvelgõ szövegét egy elsõsegély-nyújtási kézikönyvbõl vett bornírt idézetekkel elegyítette.

Talán meglepõ, hogy az Aranysárkányt, Kosztolányi egyik legnépszerûbb mûvét az újdonságok közt említem. De mégis vadonatfriss ez a kötet, hiszen az alcím különös közléssel lep meg: "átdolgozott, ifjúsági kiadás". Mint az utószóból (a szöveggondozó Balogh Tamás munkája) kiderül, az eredetileg 1925-ben publikált regényt Kosztolányi 1932-ben igazította át az ifjúság számára. És ez jelent meg most újból.