A szerkesztőség közleménye szerint Krúdy Gyula 1895. december 8-án lépett be a nagyváradi Szabadság című napilaphoz. Még nem volt 18 éves. A pályaudvaron az újságtól Nagy Endre várta, aki majdnem hanyatt esett a megle-petéstől: "Én azt a széllelbélelt, kopott csavargót kerestem, aki Debrecenből hajlandó átköltözni Nagyváradra, hogy havi hetven koronáért a korrektorságot és segéd-riporterséget vállalja. Ehelyett egy nyurga fiatalembert láttam, aki arisztokratikusan begörbített mellel járt, de így is három fejjel magasabb volt nálam. Valami hófehér bolyhos posztóból készült télikabát volt rajta, mintha bárányprémből lett volna kiszabva; ilyet én még sose láttam világéletemben. Aztán sárga cipője volt vörös gumitalppal, ami akkoriban szintén sose látott csuda volt. [É] Nagyon imponált. Nekem még ilyen előkelő úrral sose volt dolgom." Krúdy pályakezdésének múlhatatlan érdemű króniká-sa, Katona Béla 1971-es kötetében kétségbe vonja e leírás hitelét, csak azt nem értem, miért. Hiszen a napnál világosabb, hogy ilyen kabátot és cipőt nem lehet kitalálni. És ilyen fellépést sem. Vagy ha mégis, akkor nem Nagy Endrének hívják az illetőt, aki nem tartozott a nagy képzelőerejű szerzők táborába. Mintha maga Krúdy írta volna a jelenetet. Így elhiszem Nagy Endrének a szinte álomszerű folytatást is: miután lepakolt szállásán, a debütáns haladéktalanul a Lloyd kávéházba hajtatott, ahol néhány palack francia pezsgő és egyéb gyomorbetétek elfogyasztása után 120 koronás számlát csinált, melyet a kissé kétségbeesett főszerkesztőnek, Laszky Árminnak kellett - mint Ágnes asszonynak - még "akkor éjjel" kiegyenlítenie. E zajos szcénák után a redakciófőnök elboronghatott hajnalhasadtán, hogy vajh jól döntött-e, amikor leszerződtette a majdnem kétméteres, frissen maturált nyíregyházi cejtungbetyárt, aki a szerkesztőségi közlemény szerint "többévi hírlapírói működése, különösen pedig kitűnő tárcái által kiváló renomét szerzett magának". De nem, Laszky nem bánhatta meg, mert noha a számla sokszor kirúgott a hámból, a tizenöt éves kora óta (!) rendszeresen publikáló Krúdy igazolta hí-rét, és a fehér asztalnál okozott mozgalmai ellenére fáradhatatlan munkásnak bizonyult. Végtelen mennyiségű cikkentyűje, színes tudósítása mellett 18 elbeszélése jelent meg a lapnál eltöltött röpke fél éve alatt. És egy kisregény, melyet "húsz forintért sikerült Laszky nyakába varrnom", mint egy levelében fogalmazott. Krúdy ügyesen szervezte életét: az alig hatvanlapos beszélyt Nagyváradon már harmadszor sütötte el.
Ez az eddig csak mélyfilológusok által olvasott rövid próza (Hat napig kerékpáron) meglelhető az új kötetben is. Van valami teljesen valószerűtlen ebben a regénykében. Tudni kell, hogy Krúdy Jerome K. Jerome híres Három ember egy csónakban című, angolul 1898-ban kiadott regénye alapján dolgozott. Ám látnoki módon megelőlegezte Jerome kötetének folytatását, vagy legalábbis a címét, ugyanis a Három ember kerékpáron (Three Men on the Bummel) angolul csak 1900-ban jött ki, míg Krúdy a maga verzióját 17 évesen, 1895-ben publikálta először. Hogy az angolul nem olvasó Krúdyt mi fogta meg a könyvben, felfoghatatlan, talán a szerző nevében szereplő "K.", ez a szabadságharcos Klapka Györgynek szóló hommage lelkesítette. Legyen bárhogy is, az ifjú gimnazista félelmetes beleérzőképességgel vetette bele magát egy számára tökéletesen ismeretlen világba. A kisregény jelentősen eltér a kötetben közölt többi ifjúkori művétől. Míg azok egy részén (Ifjúság, Hamu) némi joggal mutatható ki az erős orosz hatás (mindenekelőtt Turgenyev), a Hat napigÉ egyértelműen a csontszáraz angol humor jegyében áll, noha az alcím (Utazások egy teáskanna körül) ismét oroszosnak nevezhető. De legkivált az ír abszurd égöve alatt született ez a szórakoztató célzatú művecske. Ezt persze csak most mondjuk, 2005-ben - a hermeneutika nagyobb dicsőségére. Mára olvastuk el ugyanis a nagy ír szerzők, Samuel Beckett, illetve Flann O' Brien regényeit. A hősök totális nihilizmusa és elszánt alkoholizmusa, már-már kataton dermedtsége Beckett Murphyjére emlékeztet, illetve O' Brien szédítő szürrealizmusát mutatja. Persze nem kell túlzásba vinni, Krúdy nyilván egyszerű tollpróbának (és persze pénzkeresésnek) szánta művét, ám a széteső cselekmény és az esetleges jelenetezés ellenére félelmetesen hat. Itt jelentkezik először az a szatirikus hang, mely aztán a pálya zárószakaszában írt regényekben (Etele király kincse, Valakit elvisz az ördög) válik Gogolhoz méltóan sátánivá, látomás-szerűvé. Krúdy három embere amolyan zsurnalisztaszerű véglény, lézengő bohém; a "főhős" napirendje például ekként fest: "Délelőtt 9 óra: felkelés. 10 óra: egy üveg sör, olyan helyen, hol még nem adós a füléig. 1/2 11-1/2 1: alszik egy szerkesztőségben." És így tovább, egészen éjjeli fél 1-ig, amikor Márton "elborul és fütyölni kezd". Hazamenetele bizonytalan, talán belezuhan egy árokba és ott horkol másnapos ébredéséig, hogy kezdődjön minden elölről. Az erősen abszurd szöveg bevezetőjében Krúdy leszögezi, miszerint a "kétszázharmincadik sornál" eldöntötte, hogy semmiképpen sem ülteti biciklire szereplőit. Ám aztán mégis megteszi, mégpedig a kocsmai álmok világában - az eljárás már a későbbi nagy Krúdyt, az anekdotákat lidércesen átszellemítő költőt sejteti. Márton egy pedál segélyével képzeletben a fehér asztaltól egészen az égig kerékpározik barátaival, ekkor felülről kibontakozik a magyar vidék képe, a kép lenyűgöző, andalító, mesésen varázslatos, hogy aztán egy hirtelen vágással jöjjön a végső kijózanodás: "A vendéglői asztalnál ültünk és már este volt."
H
A hat hosszabb, eddig részben csak újságokban publikált elbeszélést tartalmazó kötet Kelecsényi László gondos szerkesztésében, mértéktartóan tájékoztató jegyzeteivel jelent meg. Szenzációs indulás - mintha ez lenne a legnagyobb magyar prózaíró második pályakezdése. Csak azt írhatjuk ide, amit Gáspár Imre, Krúdy ifjúkori barátja és kritikusa az író első kötetének megjelenésekor: "Várjuk új kötetét!"
Kalligram, 2005, 461 oldal, 2500 Ft
