A család, a barátok, a rendőrök, a kápók. Férfiak és nők. És persze az állatok. Meg a halottak. Több mint ötvenen beszélgetnek, reménykednek, menekülnek. De mindössze egyetlen előadónk van, az Amerikában élő magyar színész, Adam Meir. Aki bravúrosan lényegül át vallatóból megkínzottba, nácibarát feleségből reszkető meleg szeretőbe. Majd vált kutyára. Aser Kravitz művét Jonatan Eszterkin írta színpadra, és ő is rendezte az előadást, ami szinte lehetetlennek tűnő kísérlet: egy kutya szemszögéből vezet végig a holokauszt borzalmain.
Amellett, hogy mindez persze erősen jelképes, egyszerre meredek ötlet is. A díszlet egyszerű, korabeli székek, egy asztal, bőröndök, és a tábla a Zusammen kávéház előtt: „Kutyáknak tilos a bemenet!” Aztán persze ez kiegészül azzal, hogy a zsidóknak is. És akkor ér össze az elsőre akár ízléstelennek is tűnő játék (Meir valóban kutyaként ugat, vakarózik, és ártatlanul nézi a világot, ahová csöppent), amikor elveszik a zsidók háziállatait, és harci, illetve őrkutyákat nevelnek belőlük. Hogyan lesz az emberből állat?
S egy állat képes-e arra a gonoszságra, amelyre emberként úgy tűnik, milliók? Mivé neveljük egymást? Az, hogy egyetlen játszó vezet végig a történeten, az előadás zseniális megoldása. Ami persze csak ilyen árnyalt és a figurákat egymástól egyértelműen elkülöníteni képes játékkal lesz érvényes. Egyek vagyunk, sugallja a darab, s rajtunk áll, hogy jók vagy szörnyetegek leszünk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
