László Ferenc

Érdemes-e oktatni a színjátszást, és ha igen, taníthatja a nemzet első napszámosait egy intrikus beállítottságú, egykori borkereskedő? Jelenetek a magyar színészképzés ős- és hajdankorából.

Gesamtkunstwerk. Legtöbben alighanem ezt, vagy épp a magyarítását, az összművészetet nyögnénk be, ha ki kellene vágnunk egyetlenegy fogalmat annak bizonyságául, hogy hallottunk már harangozni Richard Wagner elméletírói működéséről.

Tizenegy év alatt sok minden megváltozott a Kaposfesten, de a lényeg persze mindmáig ugyanaz maradt: csodálatos zenészek játszanak, a hálás közönséggel közösséget alkotva.

Mindenekelőtt kerüljük el a legnyilvánvalóbb zsákutcát: édes mindegy, hogy Öcsi bácsi mit szólt volna ehhez.

László Ferenc kritikája Alan Walker: Fryderyk Chopin című könyvéről.

„Gorcsev Iván, Vanek úr és Vendier őrmester legendáriumából igazi, varázslatos összművészeti élmény” – áll a TRIP és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös bemutatójának netes színlapján a nagyralátó fordulat, amely vészcsengőként hangzik a verzátus színházlátogató számára, s még csak nem is a négyszögletes fogazatú altiszt nevének elgépelése miatt.

Az öregedés kegyetlen, megalázó és ellenállhatatlanul mulatságos. Ezt az alaptételt számtalan nagyszerű, közepes és egészen pocsék szórakoztatóipari termék igazolta már, így hát az amerikai Jeanie Linders járt úton haladt, amikor az ezredforduló táján egész estés zenés darabot szentelt a női klimax témájának.

Thermopülai a heroikus és önfeláldozó honszeretet és a dicsőséges vereség legendás antik példája, a csata, ahol Leónidasz és társai megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Valóban?