Fesztivál

Átmozgató koncertek

Kaposfest

Zene

Tizenegy év alatt sok minden megváltozott a Kaposfesten, de a lényeg persze mindmáig ugyanaz maradt: csodálatos zenészek játszanak, a hálás közönséggel közösséget alkotva.

Akkor is, ha a nézőtéren maszkot kell viselni, s a pódiumon muzsikáló Várdai István gyakori szabadkézi arc- és orrtörölgetése most ébreszt némi csendes aggodalmat. Az idei fesztivál második napjának délelőtti koncertjén ennél nagyobb nyugtalanság nem is akadt – csak amit még Mendelssohn szerzett nekünk. Őt ugyanis rendszerint manapság is a zenetörténet 1/b osztályú jelesének szokás vélni, jóllehet időről időre azért megsejtjük buta tévedésünket. Mint ezen a koncerten, ahol Várdai és a szemérmesen nagyszerű Fejérvári Zoltán kikezdhetetlen remekmű gyanánt szólaltatta meg a bachi allúziókat ébresztő D-dúr cselló-zongora szonátát. Nagy zene ez, s megtévesztően biedermeier külzete dacára szintúgy az a Dalok szöveg nélkül sorozata is, amelyből a fehér edzőcipős zongorista, Julien Quentin játszott el néhány darabot: a program közepén elhelyezett meglepetésszámot póztalanul, de annál meggyőzőbben elő­vezetve. S végül a délelőtt zárásaképp Mendelssohn másik hegedűversenye, vagyis a híres e-mollt több mint két évtizeddel megelőző d-moll concerto hangzott el: Baráti Kristóf és a nevével a Balatont megidéző, fiatalokból összeállt Camerata Pelsonore előadásában. A ritkán hallott mű a bájosság szintjén mozog, és különösen megejtő, ahogy a kiskamasz szerző fantáziája a záró Allegróban egy szinte Rózsavölgyi Márk-léptékű témácskával eljátszadozik. Baráti Kristóf technikája és derűje számára nem jelentett érdemi kihívást a szóló, az együttes pedig lelkesen loholt a nyomában.

Délután hatkor azután kétállomásos túrakoncert várt a közönségre, újra csak egy, a fejünkben átmozgatandó komponista művével. A Szivárvány Kultúrpalotában ugyanis Gabriel Fauré dalciklusa, a Verlaine verseire szerzett La Bonne Chanson szólalt meg, méghozzá Baráth Emőke hangján, a fesztivál pompás kamaramuzsikusainak kíséretében. Merthogy Fauré szintén alábecsült szerző: őt a kismesterek polcáról illene magasabbra helyeznünk, amint meghalljuk egyszerre finoman átesztétizált és mégis olyannyira intenzív érzelmi töltetű dalait. Igaz, a francia dalkultúrát egészében is szoknunk és tanulnunk kell még, ám Baráth nyílt pódiumszemélyisége és hibátlan stílusérzéke Kaposvárott így is új és lelkes híveket szerzett Fauré számára.

A program második felét ne­gyed­órányi sétát követően a helyi református templomban élvezhettük: Dvořák népszerű E-dúr szerenádját hallottuk, ismét Baráti Kristóf és a Pelsonora közös előadásában. Itt maga Baráti adott példát az üdvös rugalmasságra, hiszen beállt másodhegedűsnek a kamarazenekar koncertmestere, Roman Mikola mellé – és ez mindenkire felvillanyozóan hatott. A közönség a nagyvonalú gesztust értékelte, az együttes az ösztönző lehetőséget, míg Baráti megszabadulhatott előadói szolipszizmusának látszatától, amely néha bizony kimondva-kimondatlanul falat von a nagy hegedűs és lenyűgözöttjei közé.

Kaposvár, augusztus 18.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.