Akkor is, ha a nézőtéren maszkot kell viselni, s a pódiumon muzsikáló Várdai István gyakori szabadkézi arc- és orrtörölgetése most ébreszt némi csendes aggodalmat. Az idei fesztivál második napjának délelőtti koncertjén ennél nagyobb nyugtalanság nem is akadt – csak amit még Mendelssohn szerzett nekünk. Őt ugyanis rendszerint manapság is a zenetörténet 1/b osztályú jelesének szokás vélni, jóllehet időről időre azért megsejtjük buta tévedésünket. Mint ezen a koncerten, ahol Várdai és a szemérmesen nagyszerű Fejérvári Zoltán kikezdhetetlen remekmű gyanánt szólaltatta meg a bachi allúziókat ébresztő D-dúr cselló-zongora szonátát. Nagy zene ez, s megtévesztően biedermeier külzete dacára szintúgy az a Dalok szöveg nélkül sorozata is, amelyből a fehér edzőcipős zongorista, Julien Quentin játszott el néhány darabot: a program közepén elhelyezett meglepetésszámot póztalanul, de annál meggyőzőbben elővezetve. S végül a délelőtt zárásaképp Mendelssohn másik hegedűversenye, vagyis a híres e-mollt több mint két évtizeddel megelőző d-moll concerto hangzott el: Baráti Kristóf és a nevével a Balatont megidéző, fiatalokból összeállt Camerata Pelsonore előadásában. A ritkán hallott mű a bájosság szintjén mozog, és különösen megejtő, ahogy a kiskamasz szerző fantáziája a záró Allegróban egy szinte Rózsavölgyi Márk-léptékű témácskával eljátszadozik. Baráti Kristóf technikája és derűje számára nem jelentett érdemi kihívást a szóló, az együttes pedig lelkesen loholt a nyomában.
Délután hatkor azután kétállomásos túrakoncert várt a közönségre, újra csak egy, a fejünkben átmozgatandó komponista művével. A Szivárvány Kultúrpalotában ugyanis Gabriel Fauré dalciklusa, a Verlaine verseire szerzett La Bonne Chanson szólalt meg, méghozzá Baráth Emőke hangján, a fesztivál pompás kamaramuzsikusainak kíséretében. Merthogy Fauré szintén alábecsült szerző: őt a kismesterek polcáról illene magasabbra helyeznünk, amint meghalljuk egyszerre finoman átesztétizált és mégis olyannyira intenzív érzelmi töltetű dalait. Igaz, a francia dalkultúrát egészében is szoknunk és tanulnunk kell még, ám Baráth nyílt pódiumszemélyisége és hibátlan stílusérzéke Kaposvárott így is új és lelkes híveket szerzett Fauré számára.
A program második felét negyedórányi sétát követően a helyi református templomban élvezhettük: Dvořák népszerű E-dúr szerenádját hallottuk, ismét Baráti Kristóf és a Pelsonora közös előadásában. Itt maga Baráti adott példát az üdvös rugalmasságra, hiszen beállt másodhegedűsnek a kamarazenekar koncertmestere, Roman Mikola mellé – és ez mindenkire felvillanyozóan hatott. A közönség a nagyvonalú gesztust értékelte, az együttes az ösztönző lehetőséget, míg Baráti megszabadulhatott előadói szolipszizmusának látszatától, amely néha bizony kimondva-kimondatlanul falat von a nagy hegedűs és lenyűgözöttjei közé.
Kaposvár, augusztus 18.
