Színház

Kacaj a liftben

Jeanie Linders: Menopauza

Színház

Az öregedés kegyetlen, megalázó és ellenállhatatlanul mulatságos. Ezt az alaptételt számtalan nagyszerű, közepes és egészen pocsék szórakoztatóipari termék igazolta már, így hát az amerikai Jeanie Linders járt úton haladt, amikor az ezredforduló táján egész estés zenés darabot szentelt a női klimax témájának.

A 2018-ban a Játékszín falai közé, majd most onnan egy estére a Városmajorba elérkező magyar változat is biztosra ment: a szemérmet nem ismerő ripacskodás és gagyi meg a mélyen önreflexív színpad- és életismeret regisztereinek összenyitásával. Négy női alak, négy klisé (profi, celeb, vega, háztartásbeli) liftezik az éppily kevéssé valóságos Bloomingdale’s áruház emeletei között, hogy közben alapos leltárt készítsen a menopauzához kapcsolódó fizikai tünetekről és sitcomközhelyekről.

A készlet hiánytalan, hőhullámtól a depresszióig, a bepisiléstől a bekakilásig mindahány szimptóma előkerül, rendszerint nem is egyszer. A verejtékezésnek – a változás kora valóságos slágertünetének – például, ha jól számoltuk, két szám és egy repríz jut, noha a darab éppenséggel az „egy popsláger – egy kórisme” szisztémáját követi, s a hölgyközönség rendszerint már akkor dől a nevetéstől, amikor a bevezető taktusok révén felismeri, hogy épp melyik örökzöld Cher-, George Michael- vagy Tina Turner-szám válik a soros egészségügyi panasz keretévé. Az előnevetés amúgy kimondottan jótékony hatású, mert a dalszövegek (Bach Szilvia és Lombos Márton munkái) vajmi ritkán elementárisak, ellenben csak szórványosan érthetők, s mi tagadás, igen sok antiklimax-pillanatot teremtenek: „nincs dugi”, halljuk például a Don’t Worry Be Happy átköltésében.

A négy színésznő (meg a téma) persze még így is könnyen eladta a Városmajorban ezt az éppen csak jelzésszerű darabot, s ebben bizonnyal a pályatárs Tallós Rita rezzenetlenül harsány rendezésének is számottevő érdeme lehetett. A legzajosabb siker Szulák Andreáé (A vega) volt, hála egészen példás színpadi fegyelmének, a testét szinte Csala Zsuzsa-i merészséggel játékba lendítő színpadi temperamentumának, no meg a dögnek, amely mindmáig ott van a hangjában. Hernádi Judit (A profi) szokott és kedvelt blazírtságával hajolt le a szerepéhez, hogy aztán mind merészebben merüljön el a jobb-rosszabb, olykor szó szerint altesti poénokban. Valamint a feltárulkozás gesztusában, hiszen a produkció egyik legérvényesebb szakaszát éppenséggel az a poénmentes dal jelentette, amelyet Hernádi a saját fiatalkori fotói előtt adott elő, civil női méltóságából is kölcsönözve e semmi kis darab számára. Náray Erika (A hátébé) színvonalasan énekelt és dicséretes szorgalommal adta a bohózati másod-, illetve harmadhegedűst, míg Tóth Enikőt (A celeb) eredendően sokkalta finomabb és elegánsabb színpadi lénye még a legnagyobb igyekezet dacára is sokszor meggátolta abban, hogy úgy istenigazából közönségesnek hathasson. A kvartett együttműködése mindazonáltal így is harmonikusnak bizonyult, amihez az ötödik szereplő, a minden kis poénért hálás közönség is lelkesen hozzátette a magáét: hőhullám ide, járvány oda.

Városmajori Szabadtéri Színpad, július 30.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.