Koncert

Budapesti Fesztiválzenekar

Zene

„[É]ljünk tovább, jussunk túl rajta, alakuljunk át, áldozzuk fel a lélek érintetlenségét, és ebben az átváltozásban mégis őrizzük meg lényegünket, maradjunk emberi lények…” – Hofmannsthal megfogalmazása szerint ez lenne az Ariadné Naxosz szigetén végső üzenete, amelyre mostanság vitán felül erősen rezonálunk mindannyian: Fischer Iván zenekara fent a pódiumon éppúgy, mint a maszkos közönség a nézőtéren. Ez a hangulat uralta a BFZ testületi visszatérését a fél éve nélkülözött koncerttermi közegbe, már akkor is, amikor még nem Strauss, hanem Beethoven zenéjét játszotta az együttes.

A IV. szimfónia előadása nagy, derűs és békítő élményt teremtett, még azzal együtt is – vagy tán éppen azért, mert a Fesztiválzenekar ezúttal esendőbbnek tetszett a sokévi átlagnál. A jelentős hangversenyeknek ugyanis nem kritériuma a hibátlanság, s ezt átérezhettük a szünet után felhangzó két Strauss-operarészlet hallgatása közben is. Az eredetileg meghirdetett Emily Magee helyett Ariadnét éneklő Szabóki Tünde egy-egy ki­élesedett hangja huszadrangúvá vált, hiszen újólag kiderült, hogy a szoprán nem csupán kulturált előadó, hanem nagy lélek is. Az opera zárójelenetében az sem keltett érdemi zavart, hogy Bacchus kényesen magas fekvésű szólamának legteteje már hallhatóan a veterán Roberto Saccà lehetőségeinek határán túl helyezkedik el. Az ifjú isten így is megjelent, Strauss ravasz zenekari hatásvadászata pedig felmagasztosult, hála Fischer Iván testmeleg profizmusának.

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 10.

alá

Neked ajánljuk