Bacsadi Zsófia

Tobe Hooper 1974-es A texasi láncfűrészes mészárlásának fő erénye épp könyörtelen, sokkoló esetlegessége volt.

Egy nap a hatvanas, temperamentumos Baby maga köré gyűjti három gyermekét és közli velük, hogy elválik apjuktól, magukra hagyja őket, és ezentúl lakbért kell fizetniük, ha a házában akarnak élni.

Legutóbb 2013-ban, a T. S. Spivet különös utazása című filmmel hallatott magáról Jean-Pierre Jeunet. Most viszont mindjárt két szorongásától is mozgóképes öngyógyítás útján igyekszik szabadulni.

Még mielőtt bárki megijedne, a Tinder sértetlenül került ki a drámai történetből, még akkor is, ha be kell látnunk, hogy a hétpróbás csaló, Shimon Hayut tevékenykedése nem vet túl jó fényt a platformra.

Torsten Körner nem most kezdte a közelmúlt német történelmének feldolgozását. Az íróként és újságíróként is aktív filmes 2016-ban mutatkozott be Angela Merkelről szóló portréfilmjével (Angela Merkel – Die Unerwartete), majd 2017-ben filmet készített Németország és a világ közvéleményét akkor legjobban foglalkoztató menekültkrízis témájáról, amelynek kezelése kis híján Merkelt is bukásba sodorta (3 Tage im September).

Klasszikus filmes polihisztor volt, aki az ízlését még filmkritikusként csiszolgatta, de végül elkerülhetetlenül beszippantotta a filmcsinálás. Karrierjében különös módon keveredett a szent és a profán: végig megmaradt a filmelmélet és a filmtörténet iránti vonzalma, pályáját az amerikai film második aranykorában kezdte, mely adós volt az európai újhullámoknak.

A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.

Amikor az egyik epizódban a kissé szerencsétlen, de jóravaló börtönőrcsapat egy tagja látványosan Michel Foucault Felügyelet és büntetés című munkáját lapozgatja, már mindenki érti, hogy mire megy ki a játék. 

Kétségbeesett emberek tömegei a kórházak előtt, hajszolt orvosok, egyre baljósabb hangvételű híradások és tagadásban lévő állampolgárok, akiknek a szemében valahogy csak gyűlik a szorongás.

Marx Károly munkásságának egyik kevéssé ismert nüansza, hogy a mester előszeretettel használta a vámpirizmus metaforáját a kapitalizmus működésének leírására. 

David Fincher érzelmes, szándékoltan személyes filmesszégyűjteménye szerény óda volna a mozihoz és a moziba járáshoz, amik megszenvedték az utóbbi másfél évet (ironikus, hogy épp a Netflix kardoskodik a szélesvászon mellett).

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.