Visszhang: tévésorozat

Sandman: Az álmok fejedelme

Visszhang

Neil Gaiman Sandmanje sokáig a produkciós pokol bugyraiban pihent. 

A szerző többféle mitológiai univerzumból kölcsönző, nyakatekert intertextekkel átszőtt mesevilága könnyen kifog a filmeseken. Az álmok mufurc fejedelmének története epizodikus kitérőkkel tarkított, ezer szereplőt mozgat, a fő dramaturgiai ív mellett (ti. Morpheus komótos jellemfejlődése) pedig temérdek apró érzelmi katarzist nyújt. Ennek dacára Gaiman aprólékosan kidolgozott, klasszikusan meseszerű világát sikerült már képernyőre vinni (legutóbb az Amerikai isteneket és az Elveszett próféciákat, 1996-ban a Soseholt). Talán most, a képregény-adaptációk dömpingjében jött el a Sandman ideje is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.