A szerző többféle mitológiai univerzumból kölcsönző, nyakatekert intertextekkel átszőtt mesevilága könnyen kifog a filmeseken. Az álmok mufurc fejedelmének története epizodikus kitérőkkel tarkított, ezer szereplőt mozgat, a fő dramaturgiai ív mellett (ti. Morpheus komótos jellemfejlődése) pedig temérdek apró érzelmi katarzist nyújt. Ennek dacára Gaiman aprólékosan kidolgozott, klasszikusan meseszerű világát sikerült már képernyőre vinni (legutóbb az Amerikai isteneket és az Elveszett próféciákat, 1996-ban a Soseholt). Talán most, a képregény-adaptációk dömpingjében jött el a Sandman ideje is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
