Gyarmathy Lívia pályája és emléke

Gyengéd boncolás

Film

Azonos elkötelezettség a fikció és a dokumentumfilm felé, a valóság rejtett rétegei iránti szenvedélyes érdeklődés és a rögzítésben meglelt elemi öröm. A munkásságán végigvonuló motívumok alapján úgy tűnhet, hogy Gyarmathy Líviát az isten is filmesnek teremtette.

Pedig eredetileg nem filmes pályára készült, az ELTE Természettudományi Karán diplomázott, s vegyészként dolgozott a Kispesti Textilgyárban. A mindennapi robottól menekülve, egy újsághirdetés nyomán jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakára, ahol Herskó János osztályá­ba járt, s így másodszor harmincon túl diplomázott. Diplomafilmjét egy versenyben alulmaradt úszóról készítette 58 másodperc címmel (1964). Gyarmathy dokumentumfilmezés és az egyéni figurák iránti érzékenysége már ekkor megmutatkozott; elmondása szerint a gyárban szerzett tapasztalatai is termékenyen hatottak filmes karrierváltására. Bár későbbi filmjeiben már jó néhány tabutémához hozzányúlt (a roma kisebbség helyzete a szocializmusban, a recski kényszermunkatábor), pályafutását a korszak magyar filmeseihez hasonlóan, behatárolt játéktéren, a Mafilmnél kezdte 1964-ben. Munkásságát nehéz – és talán felesleges is – elválasztani férjétől, Böszörményi Gézától, akivel a rendezői és forgatókönyvírói feladatokat felváltva gyakorolták. Közös munkájuk alapját a film mint történelmi dokumentum elismerése és az emberben megbúvó elemi groteszkség és esendő báj iránti vonzalom adta.

 

Rómeó és Júlia

Bár a dokumentumfilmet a fikcióval megtermékenyítő Budapesti Iskola már a 60-as évek végétől bontogatta szirmait (pl. Tarr Béla: Családi tűzfészek; Schiffer Pál: Cséplő Gyuri, Fekete vonat; Gazdag Gyula: Hosszú futásodra mindig számíthatunk; Zolnay Pál: …hogy szaladnak a fák!, Fotográfia), annak filmesei megmaradtak a mindennapi élet és a rendszer burkolt kritikájának szintjén. Az addig tabuként kezelt témák – a Don-kanyarban meghalt magyar katonák sorsa, a szovjet megszállás, az ’56-os forradalom – igazi, történettudományos igényű feldolgozására a 80-as évekig kellett várni. Akkoriban vett határozottan történeti fordulatot a magyar dokumentumfilm (olyan alkotásokkal, mint Schiffer Pál: A Dunánál, 1987; Ember Judit: Pócspetri, 1982; Sára Sándor: Pergőtűz és Krónika, 1982), ami bizonyos tekintetben megágyazott a rendszerváltásnak a már erjedő Kádár-rendszerben, és új, addig meg nem ejtett párbeszédet indított el a magyar történészek körében is. Ehhez a diskurzushoz járult hozzá Gyarmathy és férje-alkotótársa, Böszörményi Géza is a Recsk 1950–1953 – Egy titkos kényszermunkatábor története című, 1988-as dokumentumfilmmel. A szinte tudományos igényű, aprólékos feltárást egyszerre táplálta a személyes inspiráció – hiszen maga Böszörményi is Recsk foglya volt – és a történettudományt felfrissítő, de egyben megrázó közvetlenséggel is megtöltő oral history módszere. Gyarmathy és Böszörményi egyaránt megszólaltat volt foglyokat és fogva tartókat: lázasan és provokatívan ásnak az addig elrejtett történelmi traumák mélyére, ahogy pár évvel előttük Claude Lanzmann tette a Shoah-ban (1985). Francia elődjükhöz hasonlóan az interjút, a megszólaló személyét és arcát helyezik előtérbe; a személyességen át vezet az út a nagy történelmi struktúrák megértéséhez. Az alkotók nem tartózkodnak a határozott, szinte kíméletlen kérdezési technikáktól (főleg a felelősség alól így-úgy kibújni igyekvő őrök esetében).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.

Akinek nem bűne…

Tatabányán a Bűn és bűnhődéssel kezdik az októbert, és ez a tematika határozza majd meg az egész évadukat, amelyben a súlyosabb műfajok mellett krimi és komédia is színpadra kerül.

Furcsa kézfogás

A program az idén másodszor egészült ki a színiiskolák találkozójával. A Szemle Off keretében hét színiiskola nyolc előadása mutatkozott be szeptember 8. és 10. között a margitszigeti Kristály Színtérben.