Film

Bűntudat nélkül

Adze Ugah: Jewel

Kritika

Klasszikus dilemma: mihez kezdjünk egy filmmel, amelynek vitathatatlanul jók a szándékai és fontos az üzenete, ám tragikusan félresikerül. A Jewel a dél-afrikai apartheid és az ellene való tiltakozás egyik legfontosabb stáció­ját, az 1960-as sharpeville-i mészárlást teszi meg témájául.

A városban összegyűlt tüntetők a feketék mozgását akadályozó/szabályozó törvények ellen tiltakoztak (az országban egy belső útlevélrendszer működött, amely két részre osztotta a társadalmat, nehezítette a fekete lakosok munkavállalását, városokba áramlását, és bizonyos kijelölt területekre kényszerítette őket). A többezres, kövekkel felfegyverkezett tömeg láttán a gyakorlatlan és elégtelen kiképzésben részesült fehér rendőrök pánikba estek, és tüzet nyitottak. A mészárlásban 69 tüntető vesztette életét, ám ennél sokkal többen szenvedtek súlyos sérüléseket – köztük gyerekek is. Sokukat a rendőrök menekülés közben lőttek hátba. Ugah ebbe a fájdalmas emlékszövevénybe gázol bele egy rinocérosz érzékenységével.

A Fokvárosból érkezett fotós, Tyra (Michelle Botes) Sharpeville-be érkezik, hogy a mészárlás emlékművét és annak környezetét megörökítse egy utazási cég katalógusába. Már ez a metafora sem visszafogottságával kényeztet bennünket, de a neheze csak ezután jön: a művészi és etnográfiai ambíciókat tápláló nő felbéreli a helyi Siyát (Nqobile Khumalo), hogy legyen az idegenvezetője. A magányos, érzékeny nő egyedül gondoskodik cukorbeteg nagymamájáról, és a legkevésbé sem hiányzik neki Tyra élénk érdeklődése. Ám lassan megenyhül a fotós udvarlással kevert tudásszomjától, és bejárja vele a várost. Az együtt töltött idő alatt egymásba szeretnek, ami felbőszíti Siya erőszakos barátját, Tshepót (Sandile Mahlangu). A fiatal, dühös férfiban élénken él a mészárlás emléke; talán kevésbé zavarja az, hogy barátnőjét egy másik nő szerette el, mint az, hogy Tyra fehér. Hogy a helyzet még drámaibb legyen, időközben kiderül, hogy Tyrát mégsem a véletlen sodorta Sharpeville-be, valójában a múltjával akar szembenézni, mivel apja a mészárlásban részt vevő egyik rendőr volt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.