Film

Test a testtel

Hanna Bergholm: A keltetés

Kritika

A női test ijesztő. Ijesztő a külvilágnak és gyakran ijesztő a tulajdonosának is; legalábbis ezt tanította nekünk az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb horrorfilmes hulláma (Ördög bújt beléd, Nyers, Sóhajok, Fekete hattyú, A boszorkány). Egyre gyakrabban női rendezők és forgatókönyvírók taglalják, hogyan változik, válik idegenné, taszítóvá, gyönyörűvé, erőssé; egyszerre börtönné és a szabadság forrásává a test.

A női perspektíva új dimenziót ad ezeknek a filmeknek: a zsigeri rettegés keveredik az ismerősség érzésével és a nyíltabb-burkoltabb politikai elkötelezettséggel. Az említett munkák hősnőinek teste extrém módon van kitéve a férfiak és a társadalom tekintetének, ugyanakkor a saját életét éli a saját törvényei szerint, szétfeszítve a nőkre utalt szűkös kereteket, teret követel (a szó fizikai és átvitt értelmében is) a társadalomban vagy azon kívül. A kívánatos test, ami a 70-es, 80-as évek giallóiban és slasherjeiben szétkaszabolható hús és nyílt préda volt, ezúttal maga válik a veszély és az erő forrásává.

A finn Hanna Bergholm debütáló filmje is ezen áramlat örököse, noha sok esetben hiányzik belőle elődei eleganciája és türelme. Bergholm munkája magán viseli az első filmek zsúfoltságát és csiszolatlanságát, ám hatása így is hipnotikus. Tinja (Siiri Solalinna), a kamasz tornász egy magazinba illő családban él Finnországban. Az idilli imázst főképp anyja (So­phia Heikkilä) tartja fenn: vlogot vezet, a család mindennapjait Instagram- és YouTube-kompatibilis pillanatok köré szervezi. Az apa (Jani Volanen) és a kisöcs (Oiva Ollila) csupán bambán mosolygó, tetszetős biodíszletek a pasztellszínű otthonban. Ahogy az lenni szokott, a cukormáz alatt ott a rothadás: a mama egy szerelő karjaiban ereszti ki a gőzt, a nagylány pedig titkon szorong a rá helyezett teljesítménykényszer miatt. Egy nap betéved a lakásba egy varjú, amelynek torkát az anya rövid úton kitekeri; a tetem pedig jó kertvárosi családhoz illően a szerves hulladéktárolóba kerül. Ám a madár a pusztulása előtt egy tojást tojik, amelyet Tinja magához vesz, és az ágyában melenget. Hamarosan egy humanoid madárszörny kel ki a tojásból, amelynek mintha telepatikus kapcsolata lenne a lánnyal, és az ő legrosszabb ösztöneit megtestesítve szabadul rá a rendezett kertvárosra. A lény alakul, fejlődik, és egyre inkább összekapcsolódik Tinja testével és elméjével.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.