Film

Test a testtel

Hanna Bergholm: A keltetés

Kritika

A női test ijesztő. Ijesztő a külvilágnak és gyakran ijesztő a tulajdonosának is; legalábbis ezt tanította nekünk az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb horrorfilmes hulláma (Ördög bújt beléd, Nyers, Sóhajok, Fekete hattyú, A boszorkány). Egyre gyakrabban női rendezők és forgatókönyvírók taglalják, hogyan változik, válik idegenné, taszítóvá, gyönyörűvé, erőssé; egyszerre börtönné és a szabadság forrásává a test.

A női perspektíva új dimenziót ad ezeknek a filmeknek: a zsigeri rettegés keveredik az ismerősség érzésével és a nyíltabb-burkoltabb politikai elkötelezettséggel. Az említett munkák hősnőinek teste extrém módon van kitéve a férfiak és a társadalom tekintetének, ugyanakkor a saját életét éli a saját törvényei szerint, szétfeszítve a nőkre utalt szűkös kereteket, teret követel (a szó fizikai és átvitt értelmében is) a társadalomban vagy azon kívül. A kívánatos test, ami a 70-es, 80-as évek giallóiban és slasherjeiben szétkaszabolható hús és nyílt préda volt, ezúttal maga válik a veszély és az erő forrásává.

A finn Hanna Bergholm debütáló filmje is ezen áramlat örököse, noha sok esetben hiányzik belőle elődei eleganciája és türelme. Bergholm munkája magán viseli az első filmek zsúfoltságát és csiszolatlanságát, ám hatása így is hipnotikus. Tinja (Siiri Solalinna), a kamasz tornász egy magazinba illő családban él Finnországban. Az idilli imázst főképp anyja (So­phia Heikkilä) tartja fenn: vlogot vezet, a család mindennapjait Instagram- és YouTube-kompatibilis pillanatok köré szervezi. Az apa (Jani Volanen) és a kisöcs (Oiva Ollila) csupán bambán mosolygó, tetszetős biodíszletek a pasztellszínű otthonban. Ahogy az lenni szokott, a cukormáz alatt ott a rothadás: a mama egy szerelő karjaiban ereszti ki a gőzt, a nagylány pedig titkon szorong a rá helyezett teljesítménykényszer miatt. Egy nap betéved a lakásba egy varjú, amelynek torkát az anya rövid úton kitekeri; a tetem pedig jó kertvárosi családhoz illően a szerves hulladéktárolóba kerül. Ám a madár a pusztulása előtt egy tojást tojik, amelyet Tinja magához vesz, és az ágyában melenget. Hamarosan egy humanoid madárszörny kel ki a tojásból, amelynek mintha telepatikus kapcsolata lenne a lánnyal, és az ő legrosszabb ösztöneit megtestesítve szabadul rá a rendezett kertvárosra. A lény alakul, fejlődik, és egyre inkább összekapcsolódik Tinja testével és elméjével.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.