Film

Test a testtel

Hanna Bergholm: A keltetés

Kritika

A női test ijesztő. Ijesztő a külvilágnak és gyakran ijesztő a tulajdonosának is; legalábbis ezt tanította nekünk az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb horrorfilmes hulláma (Ördög bújt beléd, Nyers, Sóhajok, Fekete hattyú, A boszorkány). Egyre gyakrabban női rendezők és forgatókönyvírók taglalják, hogyan változik, válik idegenné, taszítóvá, gyönyörűvé, erőssé; egyszerre börtönné és a szabadság forrásává a test.

A női perspektíva új dimenziót ad ezeknek a filmeknek: a zsigeri rettegés keveredik az ismerősség érzésével és a nyíltabb-burkoltabb politikai elkötelezettséggel. Az említett munkák hősnőinek teste extrém módon van kitéve a férfiak és a társadalom tekintetének, ugyanakkor a saját életét éli a saját törvényei szerint, szétfeszítve a nőkre utalt szűkös kereteket, teret követel (a szó fizikai és átvitt értelmében is) a társadalomban vagy azon kívül. A kívánatos test, ami a 70-es, 80-as évek giallóiban és slasherjeiben szétkaszabolható hús és nyílt préda volt, ezúttal maga válik a veszély és az erő forrásává.

A finn Hanna Bergholm debütáló filmje is ezen áramlat örököse, noha sok esetben hiányzik belőle elődei eleganciája és türelme. Bergholm munkája magán viseli az első filmek zsúfoltságát és csiszolatlanságát, ám hatása így is hipnotikus. Tinja (Siiri Solalinna), a kamasz tornász egy magazinba illő családban él Finnországban. Az idilli imázst főképp anyja (So­phia Heikkilä) tartja fenn: vlogot vezet, a család mindennapjait Instagram- és YouTube-kompatibilis pillanatok köré szervezi. Az apa (Jani Volanen) és a kisöcs (Oiva Ollila) csupán bambán mosolygó, tetszetős biodíszletek a pasztellszínű otthonban. Ahogy az lenni szokott, a cukormáz alatt ott a rothadás: a mama egy szerelő karjaiban ereszti ki a gőzt, a nagylány pedig titkon szorong a rá helyezett teljesítménykényszer miatt. Egy nap betéved a lakásba egy varjú, amelynek torkát az anya rövid úton kitekeri; a tetem pedig jó kertvárosi családhoz illően a szerves hulladéktárolóba kerül. Ám a madár a pusztulása előtt egy tojást tojik, amelyet Tinja magához vesz, és az ágyában melenget. Hamarosan egy humanoid madárszörny kel ki a tojásból, amelynek mintha telepatikus kapcsolata lenne a lánnyal, és az ő legrosszabb ösztöneit megtestesítve szabadul rá a rendezett kertvárosra. A lény alakul, fejlődik, és egyre inkább összekapcsolódik Tinja testével és elméjével.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.