Sallai László

A U2-ra gyakran hivatkoznak a világ legjelentősebb rockzenekaraként, és nem véletlenül.

Az Inspiral Carpets legnagyobb sikereit a kilencvenes évek első felében aratta.

Néhány évvel ezelőtt Iggy Pop azt nyilatkozta, hogy az újonnan felbukkant zenekarok közül a brit Sleaford Mods az abszolút kedvence.

A múlt év egyik kellemes meglepetése Panda Bear és Sonic Boom közös nagylemeze volt, ami a 60-as évek napfényes popzenéjét értelmezte újra némi elektronikus csavarral. Az album turnéja Budapestet is érintette, így a magyar nézők két, külön-külön is nagyra értékelt zenészt láthattak. Igaz, hogy a duó tagjai különböző generációkhoz tartoznak, de köztudottan rajonganak egymás zenéjéért.

Az elmúlt harminc évben a dEUS lett Belgium legfontosabb könnyű­zenei exportcikke.

Jövőre ünnepli negyven­éves jubileumát a szerethetően esetlen, zajos gitárzenét játszó Yo La Tengo.

Mivel az utóbbi évtizedben az amerikai indie-rock duó mindkét tagja meglehetősen elfoglalt volt más zenekarokkal, meglepő volt a hír, hogy tíz év lemezszünet után visszatérnek.

A Young Fatherst nem egyszerű műfaji kategóriák közé szorítani.

A birminghami születésű Lawrence a nyolcvanas években a Felt nevű kultikus indie-zenekar frontembere volt, majd a következő évtizedben a glamrock és az elektropop között egyensúlyozó Denim projektjével próbált betörni a slágerlistákra – sikertelenül.

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.

Robert Pollard hatvan felett sem képes lassítani. 

A brit Tor Maries huszonévesként több zenekarban is megfordult, de ezek a próbálkozások rendre kudarcot vallottak, így hátat fordított a zenélésnek, és civil állás után nézett.