A 2006-ban kiadott debütáló nagylemezen, a Gulag Orkestaron a frontember Zach Condon balkáni fúvósokat és európai népzenei hatásokat kevert szomorkás indie-zenéjébe. A kortársak nagy részével ellentétben az együttes sikeresen felszínen tudott maradni a hype lecsengése után is, bár a 2010-es években megjelent anyagokon jóval kevesebb emlékezetes pillanat volt, és a védjegynek számító fúvós hangszerek is meglehetősen a háttérbe szorultak. A 2015-ös, kifejezetten gyengén sikerült No No No című albumot a legjobb lenne elfelejteni, és a négy évvel későbbi Gallipoli sem volt klasszisokkal jobb.
A most megjelent nagylemez különös módon született. A már Berlinben élő énekesnek az előző turnéját meg kellett szakítania egészségi problémái miatt, ezután egy norvég kisvárosba, Hadselbe utazott lábadozni, ahol bejárást kapott a helyi templom orgonájához, és ezen a hangszeren kezdett el kísérletezni új számokkal.
A címadó dal rögtön annak a bizonyos orgonának a hangjával kezdődik, és bár több helyen is visszatér, mégsem telepszik rá túlságosan a lemez hangzására, de erős atmoszférát kölcsönöz néhány számnak (The Tern és January 18th). A karakteres hangzás és a békebeli kamarapop-hangulat mellett viszont most is becsúsztak szürkébb, erőtlenebb dalok is, így Zach Condonnak most sem sikerült a korai időszak bravúrját megismételni, de a pár évvel ezelőttihez képest azért sokkal jobb formában van.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
